Nemzedékek találkozója az Alma Mater Alapítvány szervezésében, 2019. szeptember 20–21-én
Fotókiállítás, ökumenikus
istentisztelet, Baranta-bemutató, kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak, osztály-
és évfolyam-találkozók, retro parti – mindezekre az Alma Mater Alapítvány által
idén 15. alkalommal megszervezett Nemzedékek találkozóján került sor, 2019. szeptember
20-án és 21-én.
Nyolcadikosok nyílt napja a Csikyben, 2019. szeptember 19-én [Fotó: Juhász Alexandra]
Csütörtökön, szeptember 19-én, a Csiky Gergely
Főgimnáziumban gyülekeztek Arad megye nyolcadikosai, hogy együtt töltsenek egy
délelőttöt és jobban megismerjék egymást és az iskolát, ahol kilencedik
osztálytól tovább tanulhatnak. Elmondásuk szerint nagyon tetszettek nekik a
tevékenységek, amelyeket a szervezők összeállítottak.
XV. Nemzedékek találkozója, az Alma Mater Alapítvány szervezésében
Tizenötödik alkalommal szervezi meg az Alma Mater Alapítvány a Nemzedékek találkozóját (korábbi nevén a Véndiák-találkozót). Az idei találkozó szeptember 20-án, pénteken és 21-én, szombaton zajlik majd az alábbi programmal.
2019. szeptember 20., péntek
– 17:00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: Siska-Szabó Zoltán Az én világom című emlékkiállításának megnyitója. Siska-Szabó Zoltánt bemutatja Katona Péter, a békéscsabai Márvány Fotóműhely elnöke.
– 18:00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: Kovách Géza – több mint tanár, könyvbemutató. A kötetet bemutatja Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke.
20 kilencedikes bentlakó a Csiky Gergely Főgimnázium kollégiumában [Fotó: Dobrai Szilvia]
Szeptember 9-én elkezdődött az új tanév, mégpedig nem csak az iskolában, hanem itt, nálunk, a bentlakásban is. Mivel sejtem, hogy a diákok egy része nem örül az új tanév kezdetének, ezért azzal a „bölcsességgel” biztatnám őket, hogy iskola nélkül vakáció sem lenne! Bizony! ?
2019. szeptember 9.: a Csiky Gergely Főgimnáziumban is becsengettek az új tanévhez [Fotó: Ilona János]
2019. szeptember 9-én elérkezett a csikysek számára is
az a nap, amelyet nem csak a diákok, de szerintem még a tanárok sem igazán vártak:
az évnyitó. Egy (majdnem) verőfényes szeptemberi napon, amikor mindenki
legmélyebb álmát aludta (volna), fel kellett kelni, hogy ünneplőbe öltözve köszönthessük
az új tanévet…
Ahogy az korábban a helyi sajtóban is megjelent, a Magyar Állami Operaház a Gördülő Kárpát-Haza Opera Túra keretében Aradra is ellátogat. A társulat augusztus 30-án, pénteken a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán felállított szabadtéri színpadon mutatja be Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját.
Idén július 30. és augusztus 4. között zajlott le a XXIV. Honismereti Ifjúsági Akadémia, ezúttal Kőszegen. A Csiky Gergely Főgimnázium részéről a végzős Kecskés Lóránt és alulírott nyújtottunk be közös pályázatot Olasz Angéla történelemtanár segédletével, amely sikeresnek bizonyult, így részt vehettünk a Honismereti Szövetség által szervezett programsorozaton.
A Csiky Gergely Főgimnázium hátsó udvarában pont 10 éve áll az a kopjafa – Brittich Erzsébet alkotása –, amely az elhunyt aradi magyar pedagógusoknak és egykori diákoknak állít emléket. Ilyen kopjafa Erdély több neves iskolájának udvarában, kertjében található, amit évfordulós találkozókon szoktak megkoszorúzni, hiszen a régi diákoknak már nehéz a temetőkbe járni.