CSIKY 100

Iskolánk, a Csiky Gergely Főgimnázium épülete idén lett 100 éves. Ebből az alkalomból október 23. és 28. között egyhetes programmal készülünk. A programpontok között szerepel iskolatörténeti dokumentum- és fotókiállítás megnyitója, rajzpályázat, nyelvi vetélkedő elemi osztályosoknak, pódiumbeszélgetés az intézmény öt, kiemelkedő eredményt elért volt diákjával, történelmi verseny középiskolás, illetve általános iskolás csapatoknak az iskola 100 éves történetéről, Csiky-napi ünnepség, ünnepi gálaműsor az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban, illetve szombaton, október 28-án az immár hagyományos Nemzedékek találkozója, azaz a Véndiák-találkozó.

Az ünnepségsorozat részletes programját a csatolt plakáton tekinthetjük meg.

Fontos tudni, hogy nyílt rendezvény lesz az október 23-i, hétfői Iskolánk arcai című pódiumbeszélgetés a Csiky Gergely Főgimnázium öt, kiemelkedő eredményt elért volt diákjával: Kézdi Imola színművésszel, dr. Kovács Gábor vegyésszel, dr. Péter Zsolt matematikussal, dr. Sarkadi Nagy Emese művészettörténésszel és dr. Tapasztó Levente fizikussal.

Nyílt és ingyenes rendezvény lesz az október 27-i, péntek délutáni előadás is, szeretettel várunk rá minden érdeklődőt!