2022. szeptember 29-én, pénteken került sor az Őszirózsa Magyar Népdalvetélkedő Arad megyei szakaszára, melynek házigazdája a Csiky Gergely Főgimnázium volt, támogatója pedig az Alma Mater Alapítvány és Szabó Csilla zenetanár volt. A négy kategóriában megrendezett versenyre 41-en jelentkeztek a megye öt iskolájából.
A jelenlévőket Spier Tünde iskolaigazgató és Szabó Csilla zenetanár, szervező köszöntötte. A produkciókat háromfős zsűri értékelte: Péter Dalma, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola igazgatója, Szilasi Ildikó, az Erdőhegyi Általános Iskola tanítója, illetve Mois Gyöngyi, a Majláthfalvi Általános Iskola tanítója.
Változatos népdalokkal készült minden résztvevő, ezek közül a versenyen két-két dalt adtak elő a diákok. A hangulatot a kisiratosi citerazenekar népdalcsokra fokozta.
A négy kategória nyertesei:
Előkészítő, I–II. osztály
I. hely: Kovács Antónia – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
II. hely: Szőlősi Fanni – Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos
III. hely: Szántó Zsanett Boglárka – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
Dicséret: Haiduk Dasa Ágnes – Aurel Vlaicu Általános Iskola, Arad
III–IV. osztály
I. hely: Kovács Krisztián – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
II. hely: Gál Lois Krisztina – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
III. hely: Vincze Timea Renáta – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
Dicséret: Borsos Hanna Zselyke – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
Dicséret: Lehoczky Balázs – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
V–VI. osztály
I. hely: Kasza Júlia – Tabajdi Károly Általános Iskola, Nagyzerind
II. hely: Sándor Hortenzia – Tabajdi Károly Általános Iskola, Nagyzerind
III. hely: Torma Kristóf – Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos
Dicséret: Széles Alexandra – 2-es sz. Általános Iskola, Pécska
Dicséret: Lévai Róbert – Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos
VII–VIII. osztály
I. hely: Köles Réka – 2-es sz. Általános Iskola, Pécska
II. hely: Vajdovics Jázmin – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
III. hely: Tapasztó-Gujdár Péter – Csiky Gergely Főgimnázium, Arad
A díjazottak közül a következő 9 tanuló képviseli megyénket az országos szakaszon:
- Kovács Antónia – II. osztály, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad; felkészítő Vincze-Német Julianna
- Szőlősi Fanni – I. osztály, Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos; felkészítő Vancsik Bernadett
- Kovács Krisztián – IV. osztály, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad; felkészítő Viszhányó Aranka
- Gál Lois Krisztina – IV. osztály, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad; felkészítő Viszhányó Aranka
- Kasza Júlia – V. osztály, Tabajdi Károly Általános Iskola, Nagyzerind; felkészítő Kasza Rozália
- Sándor Hortenzia – VI. osztály, Tabajdi Károly Általános Iskola, Nagyzerind; felkészítő Hégely Hortenzia
- Köles Réka – VII. osztály, 2-es sz. Általános Iskola, Pécska; felkészítő Köles Katalin
- Vajdovics Jázmin – VII. osztály, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad; felkészítő Szabó Csilla
- Tapasztó-Gujdár Péter – VIII. osztály, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad; felkészítő Szabó Csilla.
Sok sikert kívánunk nekik!
Köszönet a támogatóknak és szervezőknek!