2022. szeptember 26-án egy újabb egyetemi bemutatón vehetett részt a X. A osztály, amelyen ezúttal a XI. A diákjai is jelen voltak. Gémes Anasztázia, iskolánk 2021-ben végzett diákja, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Intézete Ökológia és természetvédelem szakának másodéves hallgatója osztotta meg tapasztalatait volt iskolatársaival.
A bemutató elején elmondta, hogy mindig is nagyon szerette a biológiát, és tudta, hogy neki a jövőben ezen a szakterületen kell dolgoznia, ugyanakkor mindig is a szívén viselte a környezetvédelmet. Elmesélte, hogy az egyetemre az Apáthy István Felvételi Tantárgyversenyen való sikeres részvétellel nyert felvételt, amelyről iskolánk weboldaláról szerzett tudomást.
Beszélt arról, hogy miként zajlik a beiratkozás az egyetemre, és hogy mik lehetünk, ha az Ökológia és természetvédelem szakot választjuk a továbbtanuláshoz: környezetvédelmi felügyelők és szakértők, kutatók, illetve tanárok.
Ezután megtudtuk azt is, hogy hogyan zajlanak az órák az egyetemen. Vannak elméleti és gyakorlati órák, a tanórák pedig két- vagy akár három órásak is lehetnek. (És még mi, középiskolások merünk panaszkodni, hogy milyen hosszú egy óra…) A vetítettképes bemutatójában (ITT tekinthető meg) képeket a gyakorlati órákról, mikroszkóppal lefényképezett sejtekről, sőt egy igazi ember szívről is.
Az Ökológia és természetvédelmi szak igazi varázsát a terepgyakorlatok adják meg. Anasztázia csillogó szemekkel beszélt nekünk ezekről a kirándulásokról, Havasrekettyéről, a Menyasszony fátyla-vízesésről és környékéről, a Kolozsvár melletti Bükk-erdőnél, Szenétén és a Szent Anna-tóhoz, illetve a Mohos-tőzegláphoz szervezett utakról.
Végül vázolta az ösztöndíjlehetőségeket, az Erasmus+ programot, és természetesen az egyetemisták számára is oly gazdag kolozsvári kulturális kínálatot. A bemutató közben és végén válaszolt a diákok, illetve a jelenlévő tanárok kérdéseire. Az, aki szereti a biológiát, és akinek fontos a természetvédelem, sokat megtudhatott ebből a bemutatóból, és kezdő löketet is kaphatott e szak felé.