Problema Solvenda idén is!

A CaseSolvers és a Mathias Corvinus Collegium idén is megrendezi a középiskolásoknak szóló Problema Solvenda Romania országos problémamegoldó versenyt. A vetélkedőre olyan diákok jelentkezését várják, akik bátrak megmutatni, hogyan változtatnának bizonyos történelmi eseményeken. A verseny lehetőséget nyújt a diákoknak fejleszteni érveléstechnikai, problémamegoldó, valamint előadói készségeiket. A diákoknak három fős csapatokban kell kidolgozniuk egy történelmi esetet, majd megoldásukat a döntőben prezentálják.

A verseny négy részből áll.

  • A jelentkezés után a diákok egy online tréningen vehetnek részt, amely során elsajátíthatják a problémamegoldás alapjait (például megtanulják, hogyan kell SWOT-analízist készíteni).
  • Ezután az online selejtező következik, ebben a körben a csapatoknak egy tesztet kell kitölteniük, felhasználva a képzésen szerzett ismereteiket.
  • Az elődöntőbe és döntőbe jutott csapatok egy szakmai zsűri előtt bizonyíthatnak majd. Egy történelmi esettanulmányt kell megoldaniuk, a feladatra pedig 72 óra áll a rendelkezésükre.
  • A legügyesebb diákokra értékes nyeremények várnak, a főnyeremény pedig egy budapesti hétvége.

A Problema Solvenda Romania 2022-es kiadására az online elérhető regisztrációs űrlapon keresztül lehet jelentkezni 2022. április 15-ig. Az online selejtezőre május 2–8. között kerül sor, az elődöntőt, illetve a döntőt pedig május 28-án szervezik meg Kolozsváron.

További információk a verseny Facebook oldalán, valamint hamarosan a honlapján találhatók.

Ahogy arra valószínűleg sokan emlékeznek, 2019-ben iskolánk, a Csiky Gergely Főgimnázium dr. Muntean Tibor történelemtanár által felkészített Phalanx nevű csapata – Back István Levente, Csapó Dávid és Kovács Nikolette – nyerte a Problema Solvenda vetélkedő döntőjét Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.