Szántay-évfordulón

A XII. B osztályosok a Szántay Lajos által tervezett Kultúrpalota lépcsőin

150 éve, 1872-ben született Szántay Lajos, városunk legjelesebb műépítésze, számos aradi középület tervezője. Ebből az alkalomból iskolánk XII. B osztálya, Hasas Paul szaktanár vezetésével, március 23-án, egy különleges szakóra keretén belül végigjárta a város azon legismertebb középületeit, amelyeket Szántay Lajosnak köszönhetünk.

Miután megcsodáltuk a Bohus-palotát, a Szántay-palotát, a Kohn-palotát, az evangélikus-lutheránus templomot (Vörös templom) és a Kultúrpalotát, a Maros-partján beszéltük meg a látottakat, értékelve azt az örökséget, amelyet a nagy elődöknek köszönhetünk, és amelyek ma már a mindennapjaink szerves részét képezik.

Közös tapasztalatunk, hogy egy-egy ilyen séta után figyelmesebben, nyitott szemmel igyekszünk járni a paloták városaként is gyakran emlegetett Aradon!

« A 2 »