Laudáció a Csiky-díjas Back István Leventének

Tisztelt vendégeink! Kedves diákok!

Back István Levente (XII. A), a 2021–2022-es tanév Csiky-díjasa

Minden évben Csiky-napkor megjutalmazzuk azokat a végzős tanulókat, akik jó iskolai eredményeik mellett, kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és a versenyeken is szép eredményeket értek el.

Az idei év kicsit más. Egyrészt az iskola felújítási munkálatai, másrészt a járvány miatt kevesen álljuk körül iskolánk névadójának szobrát.

A közel kétéves pandémiás időszak miatt nagyon sok verseny, iskolán kívüli tevékenység, rendezvény elmaradt, ezért sok diáknak nem is volt lehetősége kibontakoztatni szervezői készségét, megvalósítani ötleteit. Más körülmények között valószínűleg ma több diákot hívnánk ki iskolánk legrangosabb díjának az átadására. A vírus sajnos azt is elvette tőlünk, tőletek, hogy a szervezésben jeleskedhessetek, amelyet a középiskolában leginkább a X. és a XI. osztályban lehet megvalósítani. Tisztában vagyunk vele, hogy az idei évfolyam is bővelkedik tehetséges, ügyes diákokban, akik továbbviszik majd iskolánk jó hírét és nagyon sikeresek lesznek az életben.

Iskolánk vezető tanácsa úgy döntött, hogy idén csak egy diáknak adjuk át a jól megérdemelt Csiky-díjat, és ő nem más, mint Back István Levente, XII. A osztályos tanuló.

Levente azzal indította Csikys pályafutását, hogy első osztályban országos első díjas volt csapatban, a Kurutty műveltségi vetélkedőn. Innen kezdve felfelé ívelt a pályája, számos versenyen teljesített kiemelkedően, de most csak a középiskolás érdemeit méltatjuk.

Megpróbáltam összeírni a versenyeredményeit és (a teljesség igénye nélkül) a három és fél középiskolás évéből két gépelt oldalnyi szöveg született. Ennek felolvasása most nem fér bele az időnkbe, ezért szemezgetni fogok a legkiválóbb eredményekből.

Elsőként az egyéni versenyeket említem:

  • A Talentum természettudományok és informatika verseny megyeközi és eurórégiós döntőjén, Temesváron, minden évben díjazott volt, egy második és két harmadik díjjal büszkélkedhet.
  • Minden évben a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei első helyezettje volt, akárcsak az Országos Magyar Matematika Olimpia esetében, ahol ő képviselte iskolánkat az országos szakaszon.
  • Az Informatika Olimpia megyei szakaszán dicséretben részesült.
  • A földrajz tantárgyverseny megyei szakaszán III. helyezést ért el.
  • A Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen, az alkalmazói programok kategóriában hatodik helyezést ért el a Legyen Ön is Milliomos nevű kvíz-alkalmazással.
  • II. helyezett lett a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem által szervezett programozói versenyen.

Csapatversenyekben is jól szerepelt:

  • a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a budapesti Case Solvers által közösen szervezett Problema Solvenda Románia elnevezésű, történelmi témájú esetmegoldó versenyen – I. helyezés;
  • a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara által meghirdetett Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyén – II. helyezés.

Láthatjuk, hogy Levente nem válogatós, ha versenyekről van szó, lehet szó matematikáról, informatikáról, természet- és társadalomtudományokról, mindenhol megállja a helyét és eredményesen szerepel. Szép számú sporteredménye is van. Folyamatosan évfolyamelső. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség arany fokozatú Mákvirág-díjasa, vagyis már háromszor lehetett e cím birtokosa.

A továbbiakban nézzük meg, hogy a pandémia ellenére milyen közösségi munkában tudta megtalálni a helyét:

  • a Csiky-Csuky diáklap szerkesztője és tördelője;
  • az iskola honlapjának diákszerkesztője, fotóriportere, videósa, ő készítette a VIII. osztályosok 2020-as online ballagási kisfilmjét, a Csikys Családi Csodavárásról, illetve a 2019-es Mikulás-járásról szóló kisfilmeket is;
  • az iskolánkban működő Rákóczi Szövetség jelenlegi elnöke;
  • a néptánccsoportunk tagja;
  • honismereti táborok rendszeres résztvevője;
  • önkénteskedett RMDSZ-rendezvényeken, koncerteken, magyar napokon, mazsorettfesztiválon, sporteseményeken;
  • számos iskolai verseny szervezésében és lebonyolításában segédkezett;
  • a Diáktanács tagja.

És ha ennyi esetleg nem lett volna elég, akkor elárulom azt, amit kevesen tudnak, hogy folyamatban van egy könyvtárhasználati program elkészítése, amelyet Levente ír meg az iskolánk számára.

Minden idők talán leghosszabb Csiky-díjas laudációjához még hadd tegyek hozzá annyit, hogy az elhangzottakhoz szerénység, a tudással szembeni kellő alázat és segítőkészség is társul. Mindig lehetett rá számítani, és minden feladatot első kérésre elvállalt.

Köszönjük a segítőkészségedet és a sokoldalúságodat, Levente! Amikor majd elismert programozóként fogsz élni – hiszen tavaly óta már online dolgozol a szakmában –, kérlek, ne feledd el a gyökereidet, és azt, hogy honnan indultál. Legyél mindig büszke arra, hogy Csikys diák voltál!