Csiky-nap 2021-ben

Csiky-nap 2021. december 10-én [Fotó: Ilona János]

179 éve, 1842. december 8-án született Pankotán Csiky Gergely drámaíró. Ezért ünnepli iskolánk, a Csiky Gergely Főgimnázium az iskola napját mindig december elején. Idén, 2021-ben december 10-én tartottuk a Csiky-napot. Nehéz volt a szervezésnek úgy nekifogni, hogy nem tudtuk pontosan, a járványügyi helyzet mit enged meg, és mit nem. Ugyanakkor a felújítási munkálatok is jelentősen korlátozták az elképzelések kivitelezését.

Épp ezért a péntek délelőtt 10 óra 30 perckor kezdődő megemlékezés nagyon szerény és visszafogott volt, diákjaink közül csak a tizenkettedikesek vettek részt. De iskolánk megérdemli azt, hogy függetlenül a vírushelyzettől, a félig kész munkálatoktól, névadónkra emlékezzünk és köszönetet mondjunk mi, tanárok, hogy itt taníthatunk, diákjaink pedig, hogy anyanyelvükön folytathatják tanulmányaikat.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével, és üdvözölte a jelenlévőket Bognár Levente, városi tanácsos, illetve Faragó Péter, parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke.

Hagyományainkhoz híven az ünnepség keretén belül osztottuk ki a Csiky-díjat, melyet az idén a XII. A osztályos Back István Levente érdemelt ki. Levente eredményeit és tevékenységét Tóthpál Renáta igazgatóhelyettes fogalmazta meg a laudációban. A Csiky-díjat jelképező plakettet a Pro Schola Egyesület részéről Szabó Róbert, a díjjal járó pénzjutalmat pedig az Alma Mater Alapítvány részéről Kranowszky Nagy Andrea elnök adta át. A koszorúzás sem a megszokott volt. Az Arad megyei magyarság nevében egyetlen koszorút helyeztünk el Csiky Gergely első emeleti mellszobra előtt. A jelenlévőket p. Artur Prenkievicz minorita házfőnök áldotta meg, majd közösen elénekeltük   a Himnuszt.

Sajnos nagyon hiányzott a lehetőség, hogy meghívhassuk testvériskoláink és az Arad megyei magyar iskolák küldötteit. Épp ezért a Csiky-napi versenyeket úgy szerveztük, hogy minél több Arad megyei magyar diákot tudjunk bevonni. Olyan módszerekkel dolgoztunk, amelyek lehetővé tették, hogy a vetélkedőket online vagy részlegesen online módon is meg tudjuk szervezni. A megye magyar iskoláinak általános osztályos tanulóit Digitális Hagyományőrző Fesztiválra invitáltuk, amelyre magyar népszokásokhoz köthető kisfilmekkel nevezhettek be. Ezeket iskolánk honlapján és facebook-oldalán láthatták, láthatják az érdeklődők. Szép számmal érkeztek mesejelenetek, népdalelőadások, sőt még egy bábjáték is. 14 csapat és 11 egyéni jelentkező közül a közönség szavazata (lájkjai) alapján a legnépszerűbb kisfilmnek járó díjat a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola Napraforgó Citerazenekara nyerte. IDE kattintva tekinthetjük meg előadásukat.

Az Arad megyei magyar iskolák nyolcadik osztályos diákjaira külön gondoltunk. Online kvízjátékot szerveztünk a számukra, amelyben általános műveltségben, aradi és Arad megyei vonatkozású kérdésekben mérhették fel tudásukat, rátermettségüket, logikus gondolkodásukat, gyorsaságukat. E verseny díjazottjainak névsorát ITT tekinthetjük meg.

A középiskolás diákok vetélkedője két szinten folyt: az elméleti, illetve a technológia szakos diákok külön-külön vetélkedhettek, s három fős csapatokat alkotva kellett érdekesebbnél érdekesebb feladatokat megoldaniuk. A díjazottak listája ITT található.

Igyekeztünk mindent megtenni, hogy a körülményekhez alkalmazkodva, még ha egyszerűbben is, de ünnepeljünk, ünnepeljük az aradi magyar oktatás múltját, jelenét és jövőjét is.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »