Tudnivalók az őszi érettségiről

Július 26-án lezárult a 2021-es érettségi őszi vizsgasorozatára való beiratkozás. Amint azt az elmúlt héten közzétették, a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai idén is az Élelmiszeripari Szakképző Líceumban (Colegiul Tehnologic de Industrie Alimentară) fognak vizsgázni.

Iskolánk részéről összesen 29 diák iratkozott be az érettségi őszi vizsgasorozatára. Közülük 21-en idei végzősök (14-en először, 7-en második alkalommal próbálkoznak), 7-en korábbi végzősök, 1 diák pedig nagyváradi végzős. 14 diák minden tantárgyból, 15 pedig 1-1 tantárgyból fog vizsgázni.

Ahogy azt már korábban is közöltük, az érettségi őszi vizsgasorozata a román nyelv és irodalom írásbeli próbával kezdődik augusztus 16-án. 17-én a szakhoz kapcsolódó kötelező tantárgy, 18-án a szaknak megfelelő tantárgyterületről választható tantárgy, 19-én pedig a magyar nyelv és irodalom írásbeli próba következik. Augusztus 31-én függesztik ki az eredményeket, s ugyanaznap délután lehet beadni az esetleges óvásokat is. A végleges eredményeket szeptember 3-án teszik közzé.

Az érettségi szabályzata szerint valamennyi korábbi végzős 2 alkalommal ingyen vehet részt a vizsgasorozaton, azután pedig minden vizsgapróba 61 lejbe kerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × kettő =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .