Július 13-án, hétfőn kezdődik és 24-ig tart a beiratkozás az idei érettségi őszi vizsgasorozatára. Az írásbeli vizsgapróbák augusztus 24–27. között zajlanak majd, az óvások előtti eredményeket szeptember 2-án, a végső eredményeket pedig szeptember 5-én függesztik majd ki.
A járványhelyzetre való tekintettel ezúttal is lehetséges online formában is beiratkozni. A beiratkozáshoz (bármilyen formában is történjen) a következő iratok szükségesek:
- típuskérvény, amely letölthető ITT vagy az iskola titkárságán igényelhető,
- másolat az érvényes személyi igazolványról és születési bizonyítványról
- a tavaly vagy még korábban végzett diákok részéről szükséges
- másolat a magyar nyelv, a román nyelv, az angol nyelv és a digitális kompetenciákat igazoló oklevélről (Cerificat competențe),
- másolat a négy éves középiskolás oklevélről (Diplomă de absolvire a liceului),
- a IX–XII. osztálybeli jegyeket igazoló okirat (Foaie matricolă).
Megjegyzés: azoknak, akik eddig már legalább kétszer sikertelenül próbálkoztak az érettségi vizsgával, idén vizsgadíjat is be kell befizetniük, tantárgyanként 59 lej értékben.
Személyesen beiratkozni az iskola titkárságán lehet, a következő órarend alapján:
- keddtől csütörtökig, 12:00–15:00 óra között
- pénteken 12:00–14:00 óra között.
Annak, aki a beiratkozás online formáját választja, a fent felsorolt iratok szkennelt változatát kell a csikyg@yahoo.com email-címre elküldenie. Az email tárgyához (Subject) az inscriere_bac_2020_NÉV kerüljön. Kérjük, hogy a levélben tüntessenek fel egy érvényes telefonszámot, valamint az évet, amikor a középiskolát elvégezték!
Az őszi vizsgasorozat teljes menetrendjét ITT tanulmányozhatjuk.
[Forrás: edu.ro]