Hétfőtől: Telesuli!

Március 30-tól, hétfőtől magyar nyelvű tanórákat is közvetít a Román Televízió (TVR) a járványhelyzet miatt otthon ragadt tanulóknak. A Telesuli elnevezésű program az RMDSZ és a TVR marosvásárhelyi stúdiójának partnerségében indul, a Magyar Szülők Szövetségének kezdeményezésére.

A nyolcadikos diákok számára magyar és matematika órákat közvetítenek, a tizenkettedikeseknek pedig magyar nyelv és irodalom, matematika, biológia, fizika, kémia, informatika, társadalomtudomány és történelemórákat tartanak az adások keretében. A Telesuli Facebook-oldalán található órarend szerint hétköznap a TVR3-as csatornán követhetik az órákat 16 és 18 óra között, a marosvásárhelyi regionális csatornán 10 és 15 órától, a kolozsvári csatornán pedig 10 és 16 órától. A tanórákat 24 percesre tervezik, s ezek a Telesuli facebook-oldalán utólag is visszatekinthetőek lesznek.

A közleményből kiderült: az órarend a hétfőtől induló új online-platformon, a telesuli.rmdsz.ro-n is elérhető lesz, ide töltik fel a tanárok az órai tananyagot, és ugyanitt elérhető lesz minden „teleóra” is, így más tanárok is felhasználhatják ezeket.

[Forrás: maszol.ro]