Két második és egy harmadik helyezés, illetve egy dicséret – eredményesen szerepeltünk a Talentum temesvári döntőjén

Eredményes aradi diákok a Talentum temesvári döntőjén [Fotó: Ilona János]

Idén hatodik alkalommal szervezte meg a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a Talentum természettudományok és informatika versenyt. Az online fordulókon elért pontszámok alapján a Csiky Gergely Főgimnázium részéről minden eddiginél több, összesen 11 csikys diák kapott meghívást a február 21–22-i temesvári döntőre. Mivel ugyanazon a hétvégén zajlott a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei döntője is, végül 9 diák és két kísérő tanár alkotta az aradi csoportot.

Igen sok plusz munkát fektetett a talentumos feladatok megoldására a 11 továbbjutó csikys diák: Spir Rebeka Petra (XII. A), Csonka Nikolett, Mészár Anna Orsolya, Sipos Richárd (XI. A), Back István Levente, Fábián Zsanett, Sztojka Szidónia Magdolna (X. A), Bac Barbara, Komori Viktória, Spir Attila Ádám és Szabó Sára (IX. A). A felkészülésben Hadnagy Éva kémiatanár, Ilona János informatikatanár, Molnár Mária fizikatanár, illetve Páll Mária biológiatanár volt a segítségükre.

A pénteki megnyitón dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató üdvözölte az Aradról, Déváról, Nagykárolyról, Nagyszalontáról, Szamosújvárról, Szatmárnémetiről, Székelykeresztúrról, Zentáról és Temesvárról érkezett tanulókat és pedagógusokat. Ezután tehetséggondozó gyakorlati programra indultak a résztvevők. A IX–X. osztályosok csoportja a Műszaki Egyetem Experimentarium kísérleti központját látogatta meg, ahol dr. Schlett Zeno, a Temesvári Nyugati Egyetem, illetve dr. Damian Ioan, a Temesvári Műszaki Egyetem nyugalmazott tanára egy sor látványos kísérletet mutatott be számukra, később pedig szabadon próbálgathatták végig a diákok a rendelkezésükre álló játékos fizikai eszközöket. A XI. és XII. osztályos diákok csoportja ugyanekkor a Nokia cég temesvári kirendeltségét látogatta meg, ahol a telekommunikáció múltjáról és jelenéről hallhattak, láthattak érdekességeket. Este az Új Ezredév templomban találkoztak a csoportok, ahol dr. Nagy-György Tamás építész (volt bartókos diák) a templom építésének technikai kihívásairól tartott érdekfeszítő előadást, majd a Makovecz Imre tervezte épületet tekintették meg a jelenlévők.

Másnap, szombaton délelőtt a biológia, fizika, informatika és kémia versenyfeladatoknak feszültek neki a diákok. Ahogy azt már megszokhattuk, a talentumos hagyománynak megfelelően a versenyzők két, általuk választott tantárgyból kapnak tételeket, amelyek megoldására összesen három óra áll rendelkezésükre. A tanárok közben szakmai műhely keretében cserélhettek tapasztalatot a tehetséggondozás és a vetélkedő szervezésének kérdéseiről. Ebéd után Fodor Enikő történelemtanár vezetésével városnézésre indultak a diákok és tanárok (a javítók kivételével), majd néhány órás szabadidő következett.

A TEMISZ (Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet) néhány tagja játékesten szórakoztatta a diákokat, majd este 6 után következett az eredmények kifüggesztése. Sajnos a némi késéssel kezdődő ünnepélyes eredményhirdetést már nem várhatta meg az aradi csapat (indulni kellett a vonatállomásra), ezért dr. Erdei Ildikó leleményesen előre hozott díjátadást szervezett a számunkra az iskola igazgatói szobájában. Igen nagy örömünkre, a Csiky Gergely Főgimnázium 4 diákja is díjat vehetett át dr. Nagy-György Tamás, a verseny főtámogatója, illetve Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke, az RMDSZ partiumi elnöke részéről. Back István Levente (X. A) második helyezést ért el (s egyike volt annak a három diáknak, aki a teljes mezőnyben a maximális 100 pontot érte el informatikából), Mészár Anna Orsolya (XI. A) második, Spir Rebeka Petra (XII. A) harmadik lett a tizenegyedikesek, illetve a tizenkettedikesek mezőnyében, Komori Viktória (IX. A) pedig dicséretet kapott. Gratulálunk nekik!

A részletes eredménytáblázatot IDE kattintva tekinthetjük meg.

Köszönjük a Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusainak, személyesen dr. Erdei Ildikó igazgatónak a kitűnő szervezést, a tartalmas programot és a jó hangulatú versenyt. Viszontlátásra jövőre, a hetedik Talentum versenyen!

[Fotó: Ilona János, Fábián Zsanett, Juhász Alexandra]

« A 2 »

További fotók: a Bartók Béla Elméleti Líceum honlapján.