Jobb veled a világ tehetségkutató pályázat, regionális döntő

tehetsegkutato_sav

Szerdán, április 18-án, 12 órától a Csiky Gergely Főgimnázium adott otthont a Jobb veled a világ alapítvány által meghirdetett tehetségkutató pályázat regionális döntőjének. 

A pályázat célja, hogy a gyerekek pozitív élményeket előhívó, inspiráló, motiváló produkciókat mutassanak be, ismertessenek meg a közönséggel.

Jelentkezni olyan alkotásokkal – egyéni vagy csoportos produkciókkal – lehetett, amelyekkel a boldogság üzenetét terjeszthetjük a fiatalság körében, és felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy mindenki rendelkezik az öröm, az inspiráció, a boldogság továbbadásának a képességével, amitől jobb lesz a világ. A kategóriák: vers- és prózamondás, ének, hangszeres zene, tánc, mozgás és egyéb szórakoztató kategória.

Regionális döntőre Budapest, Eger, Miskolc, Debrecen, Kiskunfélegyháza, Oroszlány, Pápa, Siklós és Arad településeken került sor. Nálunk az Erdélyből jelentkező versenyzők mérhették össze tehetségüket.

A Nagyváradról, Temesvárról és Aradról, iskolánkból érkezett csapatokat egy öt tagú zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Tapasztó Ernő rendező, az Aradi Kamaraszínház igazgatója volt. További zsűritagok: Fekete Réka, az Aradi Kamaraszínház művészeti és produkciós titkára, Borsos Pál, zenész, színházi zeneszerző, Molnár Melinda, az aradi RMDSZ kommunikációs szakembere és Stuber Tibor, az Aradi Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke.

A zsűri minden produkciót kiértékelt és a jelentkezőket szakmai tanácsokkal látta el. A tehetségkutató célját, a boldogság érzésének a közvetítését a zsűri nagyon profi módon átvette, feszültséget oldva, jó kedvet teremtve, a teremben igazi fesztiváli hangulatot alakított ki. Ennek ellenére dönteni kellett és kihirdetni a május 27-én, Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőbe továbbjutó versenyzőket: a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum Funky Hats együttesét és a Csiky Gergely Főgimnázium XI. A osztályos diákját, Köteles Nikolettet. Gratulálunk nekik és sok sikert kívánunk a budapesti megmérettetéshez!

[Fotó: Horga Annamária]

« A 2 »