Iskola másként OTP módra

otp_2018_marcius_sav

Március 27–29. között a XI. A és a XI. C osztály diákjai pályaválasztási orientáción vettek részt, amelyet az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai irányítottak. 

A három napos képzést a Budapestről érkező trénerek tartották. Az első nap középpontjában az önismeret állt. Játékos feladadatokon keresztül ismertük meg saját erősségeinket és hiányosságainkat, például licitálnunk kellett azokra a tulajdonságokra, amelyek szerintünk jellemeznek.

Szerdán már rátértünk a képzés lényegre, mégpedig arra, hogy felmérjük, vajon mennyire illik hozzánk az a szak, amit választottunk, valamint hogy körvonalazzuk, milyen értékeket keresünk a munkánkban, például a megbízhatóságot, következetességet, altruizmust, hierarchiát.

Csütörtökön önéletrajzot írtunk, majd a trénerünk rögzített egy videót, amelyben mindnyájan külön-külön eljátszottuk, hogy egy állásinterjún vagyunk. A filmek elkészítése és megtekintése után együtt kiértékeltük azokat.

A három nap alatt játékosan jobban megismerhettük saját magunkat és egymást, sőt képet alkotottunk arról, hogy milyen munka is illene hozzánk.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »