Az idei Talentum-mérlegünk: két dicséret és sok-sok élmény

talentum_2018_sav

Február utolsó hétvégéjén, 23–25. között a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban került sor a IV. Talentum természettudományok és informatika verseny döntőjére, illetve tehetséggondozó műhelyére. Erre, amint azt korábbi bejegyzésünkben már közöltük, az online fordulókon elért pontszámok alapján összesen öt csikys diák – Farkas Zsófia Rafaella (XI. A), Kása Katalin Fruzsina, Mészáros Letícia, Spir Rebeka Petra (X. A), Sipos Richárd (IX. A) – és alulírott személyében a felkészítő tanárok – Drasztyl Andrea, Hadnagy Éva, Ilona János, Páll Mária – egy képviselője kapott meghívást. 

A pénteki megnyitón dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató üdvözölte az Aradról, Déváról, Kovásznáról, Margittáról, Marosvásárhelyről, Nagykárolyról, Nagyszalontáról, Szamosújvárról, Zentáról és Temesvárról érkezett tanulókat és pedagógusokat. Később tehetséggondozó gyakorlati programra indultak a résztvevők. A IX–X. osztályosok csoportja a Műszaki Egyetem Experimentarium kísérleti központját látogatta meg, ahol dr. Schlett Zeno, a Temesvári Nyugati Egyetem, illetve dr. Damian Ioan, a Temesvári Műszaki Egyetem nyugalmazott tanára egy sor látványos kísérlet bemutatásával – tárgyak elektromágneses és ultrahangos lebegtetése, Tesla-gömb és -tekercs stb.  – valósággal lenyűgözte ifjú vendégeit. A XI. és XII. osztályos diákok csoportja ugyanekkor a Continental autóalkatrész gyár termelői részlegét látogatta meg, ahol a részleget felügyelő mérnökökkel is találkozott. A tudományos „kikapcsolódást” követően este temesvári városnézésen vettünk részt Fodor Enikő és Balázs István történelemtanárok vezetésével.

Másnap, szombaton délelőtt a biológia, fizika, informatika és kémia versenyfeladatoké, no meg az azoknak nekifeszülő diákoké volt a főszerep. A talentumos hagyománynak megfelelően a versenyzők nem csak egy, hanem két, általuk választott tantárgyból kapnak tételeket, amelyek megoldására összesen három óra áll rendelkezésükre. A tanárok közben szakmai műhely keretében cserélhettek tapasztalatot a tehetséggondozás kérdéseiről, illetve a temesvári magyar tagozatos óvodák kisdiákjainak szervezett játszóházat is megtekinthették.

Ebéd, majd néhány órás szabadidő után következett az izgalmak izgalma, az eredmények kifüggesztése. Magát az eredményhirdetést a Bartók Diákszínpad Lúdas Matyi projekt című fergeteges előadása nyitotta, Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze rendezésében. A díjak átadásánál dr. Nagy-György Tamás egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Bánsági Munkacsoportjának vezetője és Jánosi Lóránd kutató mérnök (mindketten volt bartókos diákok) segédkezett dr. Erdei Ildikónak. Ami a csikys eredményeket illeti: a tizedik osztályosok mezőnyében Spir Rebeka Petra (163 pont a lehetséges 200-ból) és Mészáros Letícia (145 pont) dicséretet érdemelt ki. A részletes eredménytáblázatot IDE kattintva tekinthetjük meg.

Köszönjük a Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusainak, személyesen dr. Erdei Ildikó igazgatónak és Szilágyi Boróka kapcsolattartónak a kitűnő szervezést, a tartalmas programot és a jó hangulatú versenyt. Viszontlátásra jövőre, az ötödik Talentum versenyen!

« A 2 »

Sajtóvisszhang a Talentum-döntőről 
Pataki Zoltán: A IV. Talentum verseny döntője – „Közöttük lehetnek a jövő kutatói”