Önismeret, kommunikáció, konfliktuskezelés

konflikuskezeles_sav

November 17–19. között Major Zsolt Balázs budapesti pszichológus, tréner vezetésével iskolánkban újabb 25 órás pedagógusképzésre került sor önismeret, kommunikáció és konfliktuskezelés témakörben. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott képzést Tóthpál Renáta igazgató-helyettes és Rudolf Anna iskolapszichológus szervezte meg. 

Közel 30, a megyében és a Csiky Gergely Főgimáziumban tanító pedagógus gyülekezett péntek délután a heti fáradságát cipelve, némileg álmos arccal az iskola dísztermében arra várva, hogy a következő két és fél nap alatt megtanulja azt, amit még tökéletesen senkinek sem sikerült: a konfliktusokat kezelni.

A kezdeti fáradtság aztán hamar elillant, hiszen trénerünk tett azért, hogy megmozgassa a társaságot. Olyan feladatokat végeztünk és olyan játékokat játszottunk, amelyek hamar kizökkentettek minket a kezdeti letargikus állapotból. Ez a lelkes és aktív részvétel végig meg is maradt egy hatalmas mosollyal párosulva.

bethlen_2Számtalan konkrét helyzetet beszéltünk meg, sűrűn előforduló problémákat jártunk körül ahhoz, hogy munkánkban és magánéletünkben minél hatékonyabban legyünk képesek kezelni és adott esetben megoldani a konfliktusokat. Ehhez természetesen sok segítséget kaptunk Major Zsolt Balázs részéről. A vasárnap délutáni végkövetkeztetésünk pedig: nagyon jó volt együtt lenni, valóban sok mindent alkalmazhatunk a tanultakból a mindennapokban és nagyon nagy a felelőssége a pedagógusnak, szülőnek abban, hogy a konfliktus gerjesztőjévé, fenntartójává vagy éppen a megoldójává váljon.

[Fotó: Ilona János]

« A 3 »


Korábbi beszámolónk a 2017. júniusi kiégés-prevenciós tréningről: ITT.