Kontrasztkiállítás – kiál(lí)tás a családokért

Ez a kiállítás egy hatalmas sikoly. Nem simogat, hanem felráz, nem udvarias, hanem kiált ott, ahol a legtöbben némák. Építeni akar azokon a pontokon, ahol a fiatalok életében legnagyobb a rombolás.

kontrasztA főként középiskolásokat megszólítani kívánó Kontrasztkiállítás a látogatót egy 8 szobából álló labirintusban vezeti végig. A szobák közötti úton a soron következő témakört előkészítő fotókkal, fény- és hanghatásokkal (feeling-ekkel) találkozik a látogató, valamint néhány útvonalon feladatot is kap. Minden szoba egy-egy témakört dolgoz fel. A legutolsó, a nyolcadik pedig egy ún. „csend szoba”, ahol lehetőség van az elcsendesedésre, a látottak Isten előtti feldolgozására imádságban. (Ezt javasolt imatémák is segítik.)

Megnyitó: január 17-én, kedden 16 órakor az aradi Clio teremben (Gheorghe Pop de Teiuş utca, 2–4. szám). A Kontrasztkiállítás Aradon január 17–29. között lesz látogatható.

Jelentkezni (csoportosan) Vékony Zsolt Józsefnél lehet a következő telefonszámon: 0768-430930.