Szentmise, kicsit másképp

Biztosan sokan láttátok a Sister Act (Apácashow) című filmet, melynek főszereplője Whoopi Goldberg amerikai színésznő. Az alábbi fergeteges zeneszám is az Apácashow-ból való, a címe I Will Follow Him, azaz Követni fogom Őt. Nemrég néztük meg a szüleimmel ezt a filmet és nekem az ugrott be, vajon milyen lenne, ha a felnőtt kórus mellett minden templomban egy gyermekkórus is működne, amely a misét néha „feldobja”, ugyanúgy, ahogy az apácák is teszik a filmben.

Lefogadom, hogy napjainkban nagyon kevés gyerek megy el önszántából vasárnap a szentmisére. (Bevallom, én is csak karácsonykor és húsvétkor megyek templomba a családdal együtt..). Talán sokkal többen mennének el, ha a vasárnapi misét színesítené a templom gyermekkórusa. Szerintetek is működne ez az ötlet? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Kalózok az intriben!!!

Bentlakas_Kalozgolyabal_sav

November 21-én rendezték meg a gólyabált az internátusban. Idén kalózruhát öltöttek a mi kis gólyáink. Az esemény szervezői Sas Ibolya pedagógus irányításával a végzős bentlakók voltak, a próbákat is ők találták ki. Mivel messziről érkeztek hajósaink, kicsit fáradtan, de nagyon jól teljesítették feladataikat! Lássuk, melyek is voltak ezek.

Először Mészár Klaudia és Futó Zsolt, a két műsorvezető kérésére mindenki bemutatkozott, így még jobban megismerhették a gólyákat azok, akik nem tudták eddig, hogy milyen hullámok sodorták el őket a mi iskolánkba. Majd következtek a próbák, ahol felmérték, hogy milyen vérbeli kalózok is a kis gólyák.

   Tovább…

Mi van veled, Föld?

Uj_sziget_Japanban

Két hónappal ezelőtt a pakisztáni földrengés következtében létrejött egy új sziget. Nemrég Japán partjainál egy víz alatti vulkánkitörés következtében keletkezett egy sziget. Nem vagyok nagy földrajzos, úgyhogy inkább csak linkelem nektek az Origo vonatkozó cikkét, mindkét szigetről. Képeket és videókat is találtok az oldalakon. Ja, és úgy néz ki, hogy új térképet kell vegyen a diáksereg. 🙂

Pakisztán melletti sziget: http://www.origo.hu/tudomany/20130925-uj-sziget-bukkant-fel-a-pakisztani-foldrenges-utan.html

Japán melletti sziget: http://www.origo.hu/tudomany/20131121-uj-sziget-szuletett-japan-partjainal.html?sec-7

Az micsoda?…

Egy kisfilm, amihez igazából nincs miért magyarázatot írni, csak meg kell nézni és el kell gondolkodni rajta.

De ha mégis tanulságot szeretnénk, kedves fiatalok (mert igen, ezt a videót elsősorban nektek szánom), akkor talán az lehetne, hogy legyetek türelmesek és ne mérgelődjetek az idősek kérdésein. Az idősek sokszor idegesítőek, de nem tehetnek róla. Nagyanyáink/nagyapáink sokszor kérdeznek vissza arra, amit éppen mondtunk. Az idő eljár felettük, ahogy majd felettünk is el fog járni. Ahogy nagyanyáim mondani szokták: „te is leszel öreg”…

Constantin Pilavios görög nyelvű kisfilmjének angol feliratozása talán nem mindenkinek érthető. Ezért a videóablak alatt magyarul is olvasható a párbeszéd. Ne feledkezzünk meg a kisfilm nagyszerű zenéjéről sem: Christos Triantafillou alkotása.

Apa: – Az micsoda?
Fiú: – Veréb.
Apa: – Az micsoda?
Fiú: – Mondtam neked apu, veréb.
Apa: – Az micsoda?
Fiú (ingerülten): – Az veréb, apu, mondtam már, hogy veréb. V-e-r-é-b!
Apa: – Az micsoda?
Fiú (dühösen kiabálva): – Miért csinálod ezt? Hányszor mondtam már neked, AZ EGY VERÉB!!! Nem tudod megérteni?… Hová mész?
Apa (feláll, bemegy a házba, onnan kihoz egy könyvet, a fiú kezébe adja, és rámutat egy oldalra): – Hangosan!
Fiú (olvas a könyvből): – …Ma a legkisebb fiammal, aki néhány napja töltötte be a harmadik évét, együtt ültünk egy padon a parkban, amikor egy veréb szállt le a közelünkben. Az én fiam 21-szer kérdezte meg tőlem, hogy „Az micsoda?” és én 21-szer válaszoltam neki azt, hogy az egy… veréb. És én megöleltem őt minden egyes alkalommal, amikor megkérdezte ugyanazt… újra meg újra. Anélkül, hogy mérges lettem volna az én ártatlan kisfiamra.

(A fiú becsukja a könyvet, majd megöleli és megcsókolja az apját.)

Piros dobozok, mosolygós arcok

Kisiratos_gyermekotthon

November 21-én, kora délután megérkeztek a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonba a sütivásáros beszámolóban említett játékok. A nyolc nagy doboznyi ajándékot a gyűjtési akciót szervező X. C osztály személyesen adta át Rudolf Ágnes osztályfőnök kíséretében. A diákokat Győrfi László nevelő fogadta.

Az otthonban élő 12 fiatalnak – közülük 4-en csikys tanulók – meglepetés volt a diákok érkezése, a legkisebbek nagyon meglepődtek az ajándékozók érkezésekor. Viszont később megbátorodtak, és a tizedikesekkel együtt együtt bontották ki a piros dobozokat. A nevelő megköszönte a jótevők áldozatos munkáját, majd kisebbek és nagyobbak együtt próbáltak ki néhány játékot. Búcsúként közösen elénekeltük a Kis karácsony, nagy karácsony című éneket, ezzel is emlékeztetve az ajándékozás örömére. A tizedikesek abban a reményben hagyták el a gyermekotthont, hogy látogatásuk alatt nemcsak játékokkal, hanem néhány gondtalan perccel is megajándékozták az ott élő gyermekeket.

[Fotó: Bortoș Júlia, Ilona János] 

Hívogatás iskolánkba

Kisiratos_Csiky-bemutato_sav

November 21-én, csütörtökön Kisiratoson járt a Csiky Gergely Főgimnázium (kibővített) X. C osztálya. A helybéli Páter Godó Mihály Általános Iskolában Hadnagy Dénes igazgató úr fogadott minket, majd Ilona János tanár úr egy számítógépes vetítést mutatott be a Csikyről. Az idén általános iskolai éveiket befejező diákok, illetve a hetedikesek sok információt hallhattak és sok fotót láthattak a megye egyetlen magyar középiskolájáról. Az általános tudnivalókon (létszám, felszereltség, jutalmak, ösztöndíjak stb.) kívül a bentlakásról és az ott zajló tevékenységekről is számos érdekesség elhangzott.

Ezután minden tizedik osztályból egy-egy diák bemutatta azt a szakot, amelyen a főgimnáziumban jelenleg tanul. A matematika–informatika–intenzív angol nyelv és a természettudományok–intenzív angol nyelv szakot Csíki Gergely X. A osztályos (kisiratosi születésű) tanuló mutatta be. A közgazdaság szakról Sipos Szilárd X. C osztályos tanuló beszélt, a turisztika szakról pedig ismét egy helybéli diák, Kócsó Alexandra X. B osztályos tanuló mondta el a leglényegesebb tudnivalókat. Az elektrotechnika szak rövid bemutatása után az általános iskolás tanulók kérdezhettek. Ők, mint kiderült, meglehetősen bizonytalanok még a továbbtanulással kapcsolatban, de tavaszra, amikor a „nyitott napok” alkalmából ellátogathatnak a Csikybe, talán a döntéshez közelebb jutnak majd. Ebben segítette őket Rudolf Ágnes tanárnő is, aki az elhangzott bemutatókhoz fűzött hasznos kiegészítéseket.

A vendégek ajándékot is hoztak a kisiratosi diákoknak: a Csiky-Csuky diáklap egy-egy példányát, illetve számos évkönyvet osztottak szét a hetedikes és nyolcadikos tanulók között. A helybéliek pedig süteménnyel és üdítővel kínálták meg a jelenlévő csikyseket. 2014 őszén remélhetőleg minél több új kisiratosi diák választja majd a Csikyt s az ott zajló változatos tevékenységeket.

[Fotó: Bortoș Júlia, Ilona János]