XI. B – F.E. World Journey Kft.

Gyakorlo_ceg_11B_sav

Megtörtént a gyakorló cég átvétele a XI. B turizmus osztályban is, amit a tavalyi végzős XII. C adott át nekik. Számukra ez még új volt, mivel idáig hasonlóval nem volt dolguk, ezért a cég átvétele előtt egy kis bemutatót tartott a cég egyik volt alkalmazottja és Hasas Paul tanár úr.

A cég neve World Journey, amely egy turizmus iroda és azzal foglalkozik, hogy bel- és külföldi utazási csomagokat forgalmaz. Az alkalmazottak dolga az, hogy továbbvigyék és felvirágoztassák a céget, ehhez viszont munkaerő is szükséges. A vezetőség választása a múlt héten volt, ennek megszervezésében Szente Gabriella tanárnő segített. 

   Tovább…

SzülőGyerekVilág

Szulo_gyerek_vilagKedves Szülők!

Októberben kezdetét veszik a SzülőGyerekVilág tematikus beszélgető délutánok a Csiky Gergely Főgimnáziumban. A találkozók havi rendszerességűek lesznek, minden alkalommal egy-egy előre meghirdetett témáról beszélgetünk elsősorban, de nem kizárólag.

Szeretettel várom az érdeklődő szülőket minden hónap utolsó keddjén, 17:30 és 19 óra között, beszélgetni, segítő gondolatokat megosztani, kérdezni gyerekeinkről, gyerekeink érdekében.

További információkat a földszinten elhelyezett hirdetőtáblán olvashatnak.

Rudolf Anna,
gyógypedagógus, iskolapszichológus
Tel.: 0723-030029

Sütieső, sütitenger, sütivásár!

sutivasar_sulijo_masodik_sav

Lassan megszokott dologgá válik, hogy a XI. C osztályra az októberi és novemberi hónapokban rátör a jótékonykodás és az örömokozás vágya. Október 21-én ismét jótékonysági sütivásárt szerveztek a diákok, melyet örömmel fogadtak az iskola tanulói, tanárai.

Reggel 8 óra után kikerültek a padok az épületrészeket összekötő „hídra”, megérkeztek a jó hangulatért felelős hangfalak, majd helyet foglaltak a keddi délelőtt szüneteinek főszereplői, a finomabbnál finomabb nyalánkságok. Pingvin-szelettől kókuszgolyóig több mint 25 fajta süti közül válogathattak a vásárlók, melyeken előző nap szívvel-lélekkel dolgoztak a XI. C-sek és néhány XII. A-s leány.

   Tovább…

Megkezdődött az idei gólyaszavazás!!!

golya

Mégpedig ma, október 21-én, kedd éjfélkor. Arra a tíz lányra és tíz fiúra lehet szavazni ITT (egy külön oldalon), akik a november 4-i gólyabálon élőben is versengeni fognak. (Látjátok, ott van az oldalsó menüben is egy GÓLYASZAVAZÁS nevű külön gomb, ami a szavazó oldalra küld.)

Minden gólyajelöltnél egy-egy kis fotót találtok, s ha az egeret a fotóra húzzátok, akkor a jelölt rövid bemutatkozását is elolvashatjátok.

   Tovább…

Edward Snowden titkos távirata Moszkvából, ismeretlen célszemélynek, részben megfejtve

Golyacsoport_2_sav

fontos stop golyabal lesz stop arad csiky stop november 4 nagyszinhaz este 7-kor stop musor nagyon titkos allambiztonsagi szint stop fontos megtudni mi lesz ott stop nagyon fontos minden szabad ugynok utazzon aradra csikybe stop kelet-europa kicsi varos nagy iskola stop kommunikacio titkositas 3/4-es szint stop vagy meg tobb stop de most jon a legfontosabb stop internetes szavazas indul golyakra stop az iskola weblapjan stop weblapot meghekkelni feltorni kiiktatni stop feltetlenul &*%^^&*$%T%!!<<??? [szupertitkosított rész, megfejtetlen] kell gyozzon stop ezert minden eroforrast bevetni stop jelentest naponta a moszkvai bazisra kuldeni a kovetkezo hullamsavokon %^*(^*&””§0^*^&###!!>>##??? [a távirat további része szupertitkosított, megfejtetlen]

Kedden sütivásár!

suti2A XI. C osztály jótékonysági sütivásárt szervez kedden (október 21.), az iskola épületeit összekötő „hídon”. Mindenki figyelmébe ajánljuk, hogy nagyon sok és nagyon sokféle süti lesz, ezért aki a tanórák előtti szünetekben szeretne egy kisebb adag szénhidrátbombát elfogyasztani, azt szeretettel várjuk standunknál, hogy eladhassunk neki legalább egy sütit (de még jobb lenne, ha kettőt vagy hármat…)! A bevétellel ugyanazokat a diákokat támogatjuk, akikért az aprópénzgyűjtést is rendeztük. Legyetek most is lelkesek, számítunk rátok!

Legyen szebb az osztályunk weboldala!

old_classKedves diákok, osztályok!

Felkerült a weblapra az idei osztályok listája. A diákok neve is olvasható minden osztály oldalán. No de… csak ennyi? Lehetne ott legalább egy-egy jó csoportkép, és legalább egy néhány mondatos bemutatkozás is. Arról, hogy kik vagytok, mik vagytok, miért vagytok ti érdekesek, avagy miért vagytok problémásak stb. Az így személyesebbé tett, és évente frissített osztályoldalakat hosszabb idő múlva is visszanézhetitek majd és rácsodálkozhattok egykori önmagatokra. (Né, a Pistinek akkor még hosszú, dús haja volt! Hajni meg hiperelegáns, mint mindig! Na és az Oszi, őrület, tud mosolyogni is!!!…)

A weblap-szerkesztők feladatul kapták a csoportképeknek és az írásos bemutatkozásoknak a begyűjtését. Ha nincs jó csoportkép, akkor ők készítenek rólatok. Viszont a bemutatkozást magatoknak kell megírni. (A kisebb osztályoknál azért a tanító néni vagy bácsi segítsége is szükséges lehet ehhez.) Ha, netán PowerPoint-os osztálybemutató is van, vagy egy kisfilm, az is jöhet. A lényeg: indul az „osztályoldal-szépítési projekt” (OOSzP)!!! Kérjük, vegyetek részt benne.