A XI. C SuliJó-pályázata videón

Az elmúlt héten, kedden számoltunk be az iskolánkbeli premierről, az elemista diákok számára vásárolt és felállított csúszda és libikóka felavatásáról. Az eseményt a XI. C osztály szervezte, az idei SuliJó pályázatuk részeként.

Az elemisták mini játszóterének előkészítéséről (amelynek előzménye egy aprópénz-gyűjtési akció, egy sütivásár, majd a kerítés lefestése volt) videó is készült, alább ez látható. Az avatási ünnepségen elhangzott beszédet pedig ITT nézhetjük, hallgathatjuk meg.

SuliJó, szavazni jó!

SuliJo_kep

Kedves tanárok, diákok, szülők, honlaplátogatók!

Osztályunk, a 11. C tavaly elnyerte az Erdély legösszetartóbb osztálya címet. Idén is jelentkeztünk a SuliJó pályázatra, s jótettünk egy játszótér kialakítása volt az elemisták számára.

Kérünk mindenkit, ha teheti, szavazzon ránk Facebookon. IDE kattintva elérhető az osztálykép, s arra rákattintva lehet ránk szavazni (lájkolni), sőt megosztani a barátokkal, hogy ők is szavazhassanak ránk.

Köszönjük a támogatást!

Klip- és kisfilmvetélkedő az első világháború centenáriumán

Elso_vilaghaboru_film

Száz év tükrében az erőszak 1914–2014 címmel klip- és kisfilm-vetélkedőt hirdetett középiskolásoknak és egyetemistáknak a budapesti Aspektus vitaklub.

Az Aspektus vitaklub idén tavasszal indította el az első világháborúhoz kapcsolódóan a Száz év tükrében az erőszak 1914–2014 rendezvénysorozatot, amelynek célja az volt, hogy az ugyanilyen elnevezésű, történelmi ismeretterjesztő klip- és kisfilm-vetélkedőt népszerűsítse. 

   Tovább…

Titok. Tessék? Titok!

SuliJo_Csuszda_sav

Október közepe óta húzta már mindenki idegeit a XI. C egy bizonyos meglepetéssel, amiről mindvégig csak annyit árultak el, hogy novemberben fog lelepleződni. Most elérkezett a várva várt pillanat, november 11-én 9 órakor végre lelepleződött, aminek le kellett lepleződnie, végre megtörtént, aminek meg kellett történnie. A nagyszabású meglepetés összeállítása majdnem egy teljes hónapot vett igénybe, és az egész akció titokban készült. Hogy miért? Mert csak így lett igazi meglepetés.

Kedden az első óra után kicsengettek, s az elemista diákok szokás szerint a kis udvarra mentek játszani. Lassan már megszokták a színes kerítéseket és gumiabroncsokat, amiket nemrégiben ugyancsak a XI. C-sek festettek le. Ma reggel viszont ismét meglepődtek, ugyanis egy nagy csúszdát és egy libikókát is találtak a játszóterükön.

   Tovább…

Erdély diákszemmel – online szavazás

Erdely_diakszemmel_sav

Idén májusban tudósítottunk az Élő Erdély Egyesület Erdély diákszemmel című honismereti pályázatáról, melynek célja erdélyi települések kulturális, történelmi, természeti, gazdasági értékeinek, sajátosságainak bemutatása. Június 15-ig lehetett jelentkezni, majd augusztus 31-ig lehetett beküldeni a rajz (I–VIII. osztályosok), esszé (IX–XII. osztályosok), illetve tanulmány (egyetemisták, főiskolások, mesterképzősök) kategóriába szánt pályamunkákat. 

   Tovább…

Nyilas Misi – pályázati határidő meghosszabítva!

Nyilas_Misi_fejlec

Meghosszabbították a pályázati határidőt a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület 2014–2015-ös támogatási évre szóló ösztöndíjpályázatában. Az Egyesület Kuratóriuma a pályázatok benyújtásának határidejét 2014. július 31-ről 2014. augusztus 20-ra hosszabbította.

A pályázatot ösztöndíj-támogatás céljából, a 2013/2014-es tanévben magyar nyelvű oktatásban részt vevő, 7–10. évfolyamon tanuló, kiemelkedő tehetséget mutató és szociálisan hátrányos helyzetű diák szülője/gyámja nyújthatja be.

A pályázati csomag (felhívás, adatlap, űrlap a pályázó tanuló jellemzésére) a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület honlapjáról letölthető. További információkat a munkanapokon 9.00–17.00 óra között hívható 0264-531153-as, 0755-172225-ös telefonszámokon vagy a nyilas_misi@yahoo.com e-mail címen lehet igényelni.

(Forrás: transindex.ro)

Egyetemisták, figyelem! Pályázati felhívás a Barabási László-ösztöndíjra

Barabasi_Laszlo_osztondij_sav

Újabb érdekes pályázati lehetőségre hívja fel figyelmünket szegedi tanár kollégánk, Krämmer Erika.

A New York-i székhelyű Pillangó Alapítvány által a 2014/2015-ös tanévre meghirdetett Barabási László-ösztöndíj erdélyi magyar diákok által pályázható meg, a felsőfokú tanulmányaik támogatására. A pályázati felhívás az űrlappal együtt az alábbi linkről tölthető le.
Barabási László-ösztöndíj – Pályázati felhívás és adatlap

Pályázati feltételek:

  • magyar anyanyelv
  • magyar nyelvű felsőfokú tanulmányok
  • kiváló tanulmányi eredmények (8,5-ös vagy magasabb tanulmányi átlag az utolsó tanévben)
  • évi 3 havi közösségi önkéntes szolgálat
  • egy 3–5 oldalas esszé (6000–10 000 karakter)
  • romániai állandó lakhely

A pályázat beadási határideje: 2014. augusztus 15., péntek, 23.59 óra.

Részletes információ az info@pillangofoundation.org email-címen kérhető.

A jelentkezés módja: a pályázati csomag elküldése a palyazat@pillangofoundation.org email-címre vagy az alábbi postacímre:
The Pillangó Foundation
c/o Christine Gilbertie
353 Lexington Avenue 14th Floor
New York, NY 10016
USA

A Barabási László-ösztöndíj korábbi nyerteseiről ide kattintva olvashat. (Találunk közöttük csikys nevet is!)

Sikeres pályázást kívánunk!

A kisfilmfesztiválról a Duna Televízióban

Ma reggel került adásba a DunaTV Kárpát Expressz műsorában a Bánsági diákok II. kisfilmfesztiváljáról László Ferenc, Pálfi Kinga és Sándor Szilárd által készített riport.

A riport 60 napig visszanézhető az alábbi linken a médiatárban (Műsorok: Kárpát Expressz, 2014. július 10., a meglehetősen hosszú bevezető reklám után 11:05 percnél).

DunaTV_Kisfilmfesztivalhttp://www.mediaklikk.hu/mediatar/