Számtalan (na jó, nem számtalan, de nagyon sok) bentlakási, iskolai, vagy iskolán kívüli fellépésen láttuk őket együtt táncolni. Szalagavatókon, bentlakási ünnepségeken, a néptánccsoport bemutatóin öröm volt figyelni Krisztián virtuóz mozdulatsorait és Anikó ráhangolódását, finom lépéseit, forgásait. Láttuk őket, de kérdés, hogy fogjuk-e még látni őket együtt táncolni. Mindketten végzősök ugyanis, az érettségi után elhagyják a Csikyt és Aradot. Péter Anikóval és Gál Krisztiánnal június 6-án, a bentlakók búcsúztató ünnepsége után beszélgettünk. Peter_Aniko_Gal_Krisztian
– Ti búcsúztok a bentlakástól, búcsúztok az iskolától és búcsúztok a néptánccsoporttól is. Melyiktől a legnehezebb búcsút venni?
Péter Anikó: – Mind a háromtól! De igazán az én szívemhez a néptánc nagyon közel áll, még a mai napig is, ezért nagyon sajnálom azt, hogy útjaink elválnak Krisztivel és nem tudjuk tovább folytatni együtt a táncot. Reménykedek abban, hogy vissza fogunk még térni, és néha-néha járunk még együtt egy páros táncot.
Gál Krisztián: – Nekem is mind a háromtól nehéz elbúcsúzni. Talán nekem is a néptánctól a legnehezebb, hiszen körülbelül nyolc-kilenc éve táncolok. Kisiratoson kezdtem hetedikes koromban a néptáncot és akkor most már… hát, lehet hogy csak hat éve táncolok! Nagyon élveztem az együtt töltött időt, a párommal és az egész csoporttal is, a közös munkát és a néhai összetűzéseket is. Úgy érzem, hogy a néptánccsoport áll hozzám a legközelebb. Az iskolára és a bentlakásra inkább tanulmányi szinten gondolok vissza. Az iskolára a tanárok és az osztályközösség miatt, a bentlakásra pedig azok az emberek és pedagógusok miatt, akikkel együtt éltem négy évig.
Tovább…