Arad–Gyula – egy négyéves barátság újabb fejezete

gyulai_uton_sav

A csikys diákoknak egyre több lehetőség nyílik pályázatok révén olyan programokban részt venni, amelyek során magyarországi iskolák diákjaival közösen tölthetnek el egy-egy hétvégét náluk vagy nálunk. Minden diáknak adódik alkalma évente legalább egyszer Határtalanul programban részt venni. Az Arad–Gyula Határtalanul viszont különleges. 

   Tovább…

A Kányádi Sándor Szavalóverseny megyei szakasza

kanyadi_sandor_szavaloverseny_sav

Idén már 20. alkalommal szervezik meg a Kányádi Sándor Szavalóverseny országos szakaszát a Szilágy megyei Varsolcon. Ahogyan a szervezők faggatására válaszolta 88. születésnapján Kányádi Sándor: „A gyerekek mondják a verset, mindegy, hogy ki írta azt.” Arad megye kis versmondói a 2019. május 10–12. között megrendezésre kerülő országos megmérettetésen való részvétel reményében jöttek el március 29-én a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termébe. 

   Tovább…

Tatán, a vizek városában

tatai_kirandulas_sav

Március 11–14. között a X. A osztály Tatára utazott a Határtalanul! pályázatnak köszönhetően. Hadnagy Éva osztályfőnök, Hevesi Éva földrajz- és Olasz Angéla történelemtanár kíséretében a tatai Eötvös József Gimnázium diákjait látogattuk meg. 

   Tovább…

Sikeresen szavaltak a csikysek

szavaloverseny_sav

Február 28-án, Hódmezővásárhelyen immár ötödik alkalommal rendezték meg a Kányádi Sándor szavalóversenyt a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája épületében. A rendezvényen iskolánkat négy diák képviselte: Andó Karina (XII. A), Tóthpál Eszter (X. A), Lacsán Zsófia (IX. C) és Rónai Zoltán (VIII. o.). 

   Tovább…

A 48-as forradalom emlékére

marcius_15_sav

A történelem minden nép számára fontos. A 48-as forradalom a magyar nép számára jelent nagyon sokat. Ismerni és érteni kell körülményeit, lefolyását. Ez a történelmi esemény rávilágít arra, hogy bármily kicsiny egy nép, az összefogás megsokszorozza erejét. 

   Tovább…

Önismereti tábor IX–XI. osztályos diákoknak

kamasz-plakat-jpg-01_savIngyenes önismereti tábort szervez a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 40 érdeklődő IX–XI. osztályos középiskolás diák számára. Az önismereti tábor időpontja 2019. július 7–13., helyszíne pedig a KEFAG Vackorvár Erdei Iskola, Kecskemét – Hetényegyháza (honlap).

A szervezők biztosítják a sikeres pályázók számára az egyhetes ingyenes táborozás (szállás, étkezés, tematikus önismereti és tehetségfejlesztő programok) lehetőségét. 

   Tovább…

Sítábor Lengyelországban

sitabor_lengyelorszag_sav

Alig hagytuk magunk mögött a telet, s a téli sportokat. Amelyek közül az egyik legnépszerűbb a síelés. Méltán nevezhető ez természeti sportnak, mivel a lejtők és emelkedők havas tájai legalább olyan fontos szerepet játszanak az élményszerzésben, mint a gyorsaság és a siklás öröme. A síelés kedvezően hat az egész szervezetre, sőt a lélekre is. Igazi kikapcsolódást nyújt, élményt szerez, közelebb hoz a természethez, egyszóval a szellemi, lelki, testi felfrissülést, rekreációt szolgálja. E rövid bevezető után három résztvevő beszámolójával és néhány fotó segítségével szeretnénk ízelitőt adni az idei lengyelországi sítáborunkról, amelyen 15 csikys diák vett részt Erdei Emese testnevelő tanár kíséretében. 

   Tovább…