Hódmezővásárhelyi vendégek a Csikyben

Magyarorszagi latogatok_sav

Március 14-én iskolánkba érkezett a Hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola küldöttsége. A hetedikes diákokat és kísérő tanáraikat a mi hetedikes diákjaink fogadták szeretettel, izgalommal, na meg sok finomsággal. A Tóth Árpád teremben Spier Tünde helyettes aligazgató egy számítógépes bemutató keretén belül röviden elmesélte a diákoknak a Csiky történetét, így vendégeink is mindjárt otthonosabban érezték magukat. 

   Tovább…

„Tartsátok tiszteletben e napot!” – Március 15. a Csikyben

Marcius_15_sav

„Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt! Március 15-e az, írjátok föl szíveitekbe, és el ne felejtsétek. (…) Ezen túl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait, minek láncait legközelebb találta.” Jókai Mór Forradalom vér nélkül című cikkéből (mely 1848. március 19-én jelent meg az Életképek című lapban) idézett Kis Zsuzsanna (XI. A) és Sisa Rihárd (X. A), a két műsorvezető iskolánk ünnepi megemlékezésén, 2014. március 14-én. 

   Tovább…

Mit s hogyan filmezzünk?

Bansagi_kisfilmesek_bb_sav

Mit, mivel s hogyan érdemes filmezni? Hogyan készítsük el a filmet, hogyan vágjuk meg és építsük be az esetleges illusztrációkat? Hogyan komponáljuk meg a képet, hogyan helyezzük el és világítsuk meg az interjúalanyokat? Milyen módon kerülhetjük el a leendő nézők számára is bosszantó képremegést? Hogyan lehet érdekesen filmezni akár egy egyszerű emléktáblát is, hogyan lehet gazdagítani a helytörténeti témájú kisfilmet háttérinformációk felkutatásával, korabeli fényképek, illusztrációk beépítésével? Milyen felbontást érdemes használni egy gyengébb, és milyet egy erősebb számítógéppel való filmvágás, szerkesztés esetén? 

   Tovább…

DT – elnökválasztás

DT-Elnokvalasztas_2014_savMárcius 12… kora tavaszi délután… Meli utolsó beszéde s egyben az új DT-elnök megválasztása…

Eljött a várva várt pillanat, amikor fény derül az igazságra (?!), vagyis kiderül, hogy ki veszi át Molnár Melinda, a Diáktanács korábbi elnökének helyét és kapja meg a lehetőséget, hogy a DT új elnöke legyen, amíg ki nem öregszik (jó, na, amíg végzős nem lesz), vagy le nem váltják, vagy iskolát nem vált, vagy inkább hagyjuk. 🙂 Tehát sokan izgultak a három DT-elnökjelöltért, név szerint Besesek Richárdért, Kruzslitz Asztridért, illetve Wager Evelynért (aki otthonról, betegen várta a végeredményt).

   Tovább…

Zrínyi eredményhirdetés

Zrinyi_2014_sav

Életünk minden pillanatát átszövi a matematika. Nincs olyan nap, hogy ne találkoznánk vele valamilyen formában. És ez nemcsak az iskolai matematikaoktatásra érvényes. Ez a tantárgy nemcsak a képleteket, tételeket és szabályokat sulykolja belénk, hanem megtanít gondolkodni, logikus összefüggéseket keresni, és így kalauzol a mindennnapi életben.

Azok a diákok, akik március 10-én, hétfőn délután, négy órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében gyülekeztek, már látják ennek a tudománynak a szépségét és nagyon ügyesen lavíroznak a matematika ösvényein. Ugyanis március 10-én, hétfőn került sor a február 21-én megszervezett Zrínyi Ilona Matematikaverseny legjobbjainak díjazására.

   Tovább…

Focira (ismét) fel! – A futballbajnokság hatodik napja

Futballbajnoksag_6nap_sav

A futballbajnokságot egy hétre megszakította a próbaérettségik sorozata, így a résztvevő osztályoknak is volt egy hetük az eddigi fáradalmak kipihenésére. Ma, kedden, viszont újra felkerültek a hálók a focikapukra, elővették a labdát és a futballbajnokság a kilencedik mérkőzésével folytatódott. Ez alkalommal a X. D osztály a 12. B illetve C vegyes csapatával mérkőzött meg. 

   Tovább…

Itt van, megjött a két legfrissebb Csiky-Csuky!

cs43_2014_jan_nncs44_2014_febr_nnKedves csikysek és nem csikysek! A Csiky-Csuky idei januári és februári száma is olvasható már a honlapon. Újítás, hogy már nem csupán könyv-, hanem filmajánlót is olvashattok. A félévi dolgozatok lejártával az aranyköpések száma megnőtt, s egyesekhez illusztrációk is készültek. A januári számban olvashattok a karácsonyi műsorokról, a betlehemezésről, a kézműves vásárról, az Implom József Helyesírási Versenyről, a februáriban pedig az Örökségünk őrei programról, illetve a Valentin-napról. A januáriban Hevesi Éva tanárnő V. B osztályát mutattuk be, a februáriban pedig a Nyári Andrea tanárnő IX. A osztályát. De mindez csak ízelítő! Olvassatok bele, mert biztosan találtok kedvetekre való írást.

Március 8., nőnap!

Marcius_8_kisebb

Minden kedves hölgy látogatónknak, pedagógusnak, diáknak, volt diáknak, szülőnek, hozzátartozónak, érdeklődőnek szép tavaszt, boldog nőnapot kívánunk!

Köszöntésként alább Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versének néhány sorát idézzük. Felejthetetlen sorokat a felejthetetlen nőnek, aki szerelmesként, társként, kritikusként állt férje mellett, majd annak halála után 70 évig hűségesen gondozta költői hagyatékát. (Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 2014. február 15-én, 102 éves korában hallt meg.) Csöndben élte életét, hordozva emlékeket, szerelmet, fájdalmat. Mint aminek súlya van. Mint aminek titka, mélysége van.

Mikor látlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?…