A XIX. VVVV

vvvv_2019_kisebbÁprilis 5. és 7. között került sor a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntőjére Szatmárnémetiben, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban. Idén a 14 megye 149 résztvevője között 8 Arad megyei diák is jelen volt, köztük a Csiky Gergely Főgimnáziumból Gali Anita Andrea negyedikes és Rónai Zoltán nyolcadikos tanulók. Viszhányó Aranka tanító a zsűri tagjaként volt hivatalos a versenyre. 

A versenyzők péntek délután érkeztek a Szamos-parti városba. Az ünnepélyes megnyitón kedves, biztató szavakkal köszöntötték őket a házigazdák, köztük Schönberger Jenő római katolikus püspök, aki arra biztatta a gyermekeket, hogy hittel és humorral bármilyen akadályt leküzdhetnek.

Szombat délelőtt került sor a megmérettetésre, amelyen a gyermekek 4 korcsoportban, az előkészítő és I–II., a III–IV., az V–VI., valamint a VII–VIII. osztályosok kategóriájában mérték össze előadói tehetségüket, rátermettségüket.

A verseny izgalmai mellett a résztvevők érdekes programokon vettek részt a Szent Alajos Konviktusban és a Borókagyökér Egyesületnél, ismerkedtek, barátkoztak az ország 80 különböző iskolájából érkezett diákokkal.

Iskolánk mindkét részvevő tanulója különdíjjal térhetett haza, Anita a Napsugár különdíját, Zoltán pedig a LiterArt Egyesület különdíját kapta a XIX. VVVV szombat délutáni díjkiosztóján, a Filharmónia hangversenytermében.

Gratulálunk nekik, ahogyan felkészítőiknek is, Khell Jolán tanítónak és Nyári Melinda magyartanárnak! Köszönjük a szülők támogatását is!