Zrínyi Ilona Matematikaverseny – 2025

A tavasz nagy izgalommal érkezett a matematikaversenyeken részt vevő diákok számára, hiszen a február 21-én zajlott Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei szakaszának eredményeit hozta. A verseny helyi szakaszát november 25-én minden iskola saját épületében szervezte meg, a megyei fordulóra pedig a Csiky Gergely Főgimnáziumban került sor.

A vakáció előtti nap 106 gyermek számára még feladatokat tartogatott. 15 óra előtt a diákok elfoglalták helyeiket a termekben. A feladatlapokat tartalmazó, Kecskemétről érkezett dobozt Alexandru Popa matematika szakos tanfelügyelő bontotta fel, majd a versenyzők munkához láttak. Az iskola épülete késő délutánig diákokkal volt tele.

A kiváló matematikai gondolkodású gyerekek már korán nagy érdeklődést mutatnak a számok iránt, ezért a versenyt a II–XII. osztályos diákok számára hirdették meg. A feladatok megoldását megadott lehetőségek közül kell kiválasztaniuk, majd egy kódlapra bejelölniük. A kitöltött kódlapokat Kecskeméten, a Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány tanárai értékelik ki, és ők hirdetik ki a díjazottakat, illetve a továbbjutókat is.

A verseny megyei szakaszán részt vett 106 diák közül 46 kapott meghívást a verseny díjkiosztó ünnepségére, amelyre március 20-án kerül sor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.

A résztvevőkről és a továbbjutókról szóló statisztikai számadatok jelentősége eltörpül a felkészülés szórakoztató jellege és a logikus gondolkodást fejlesztő hatása mellett. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny meseszerű szöveges feladatai és érdekes ábrái hamar megkedveltetik a diákokkal a matematikát, és nagyban fejlesztik szövegértési, valamint kreatív problémamegoldó készségüket.

A versenynek a közösségépítésben is nagy szerepe van, hiszen Arad, Ágya, Kisiratos, Pécska, Simonyifalva, Zerind és Zimándújfalu diákjai, pedagógusai, valamint a szülői közösségek együtt ünneplik a résztvevőket és a díjazottakat.

Találkozunk március 20-án, 16 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.

Örvendjünk együtt a gyermekek sikereinek!

« A 7 »

Sok a dalod? Átadhatod! – 7. SOKaDALOM online zenei tehetségkutató

A BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar Zeneművészeti szakja hetedjére szervezi meg a SOKaDALOM online zenei tehetségkutatót középiskolások számára. A videófelvételeket március 1-23. között lehet feltölteni a kar weboldalára.

A versenyzők három kategóriában jelentkezhetnek egyéniben, illetve csoportosan együttesként/formációként:
A. Népi: népi ének és népi hangszer
B. Klasszikus: klasszikus canto, klasszikus hangszer és saját kompozíció
C. Könnyűzenei: saját dal, jazz ének, musical, pop stb.

A 3-4 perces, vízszintes tájolású videófelvétel készülhet telefonnal is. Mérete nem haladhatja meg az 1,3 GB-ot, és belső vágás, hangszerkesztés nélküli, tehát eredeti kell legyen. A felvétel kifejezetten a 2024-es 6. SOKaDALOM tehetségkutatóra készüljön, tehát nem lehet korábbi fellépés felvétele!

Egy kreatív kihívást is teljesíteni kell: a videó tartalmazza a felvételbe „csempészett” SOKaDALOM-feliratot, SOKaDALOM-plakátot vagy SOKaDALOM-logót kottára írva, hangszerre téve, a térbe elhelyezve/ragasztva/hímezve/vetítve stb.

Az I. díjas 500 RON, a II. 300 RON, a III. pedig 200 RON jutalmat kap. Ezen kívül lehet különdíjat és közönségdíjat kapni. A közönségdíjat a BBTE Zeneművészeti szak diákjai és tanárai választják ki. A díjazottak a kapott oklevéllel kiválthatják a Zeneművészeti szakra történő nyári felvételi gyakorlati próbáját (maximális, 10-es jegyponttal).

Az eredményhirdetésre március 31-én kerül sor a BBTE Zeneművészeti szak weblapján és facebook-oldalán. A díjátadóra április 11-én kerül sor Kolozsváron, a kar épületében. Az ünnepélyes díjátadó gálán a zsűri értékelése mellett minden díjazott fellép a versenyszámával. A díjátadó napján a díjazottak és az érdeklődő résztvevők számára a zsűri mesterkurzust tart, egyénileg is szakmai útmutatást adva az előmenetelben.

Idén rövid youtube-os ismertető videó is készült a tehetségkutató népszerűsítésére. Alább azt is megtekinthetitek.

További részletekért és a legfrissebb hírekért kövessétek a tehetségkutató facebook-oldalát! Már készülhet is a videó!

Csikys diákok az Implom József helyesírási verseny országos szakaszán

Iskolánkat négy diák, Anghel Orsolya, Farkas Dominik (X. A), Szél Emese és Tiba-Fischer Eszter (XI. A) képviselte Sepsiszentgyörgyön, a 2025. január 31. és február 2. között megrendezett országos helyesírási versenyen.

Pénteken napunk nagy része utazással telt. Este érkeztünk Sepsiszentgyörgyre, ahol a regisztrációt követően elhelyeztük csomagjainkat a Mikes Kelemen Elméleti Líceum bentlakásában.

Szombat reggel, a megnyitó után, kezdetét vette a verseny. Az első feladat a tollbamondás volt, ezt követte egy digitális feladatlap megoldása. Ebéd után lehetőségünk nyílt megnézni a Fekete pont című filmet a Művész moziban, amelyet egy rövid beszélgetés követett. Este még egy rövid városnézésre is ellátogattunk.

Vasárnap reggel, az eredményhirdetés után, hazaindultunk. Útközben megálltunk Brassóban, ahol kívül-belül megcsodáltuk a Fekete-templomot, és felfedeztük a városközpontot is. Késő este érkeztünk vissza Aradra, de nem bántuk, mert amellett, hogy gyarapítottuk tudásunkat, nagyon jól éreztük magunkat.

Ezúton is köszönjük Lali bácsinak, hogy ismét biztonságosan elvitt minket a versenyre, valamint Czencz Éva tanárnőnek, aki biztosította a tanári kíséretet.

Biztatunk mindenkit, hogy jelentkezzen erre a versenyre, hiszen általa rengeteg mindent megtudhatunk saját anyanyelvünkről. Ahogy Kölcsey Ferenc is mondta:

“Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.”

Protestáns felekezetek tantárgyversenye

A protestáns felekezetek tantárgyversenye viszonylag gyerekcipőben jár még – ezért is vagyunk hálásak azért a 16 résztvevő diákért, akik eljutottak ma a Csiky Gergely Főgimnáziumban szervezett megyei szakaszra. (A 17. jelentkezőnek, aki sajnos betegség miatt nem jutott el, gyógyulást kívánunk!)

A résztvevők a megye 5 iskolájából, és az Aradi Református Egyházmegye 9 gyülekezetéből érkeztek. Az eredményeken még látszik, hogy ez egy kialakulóban levő verseny – hisszük viszont azt is, hogy a jegyeken innen vagy túl igazán az a lényeges, hogy Isten Igéjével tudtunk bővebben, nagyobb odaszánással foglalkozni. Ez pedig már nagy lelki nyereség mindenkinek, diáknak, felkészítő és elkísérő, felvigyázó és javító pedagógusoknak, szülőknek és a teljes Anyaszentegyháznak!

Jövőre, Isten segítségével, reményeink szerint még többen!

« A 5 »

Tételek és javítókulcsok itt

Matematika Olimpia megyei forduló

Február 1-jén került megrendezésre az idei év első tantárgyversenye, az Országos Magyar Matematika Olimpia megyei fordulója. Az olimpiára a csikys diákok mellett, csatlakozott még egy-egy diák a pécskai Ormós Zsigmond Általános Iskolából és az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából.

A verseny során a diákok három órát kaptak a feladatok megoldására. A sikerhez nemcsak tudásra, hanem logikus gondolkodásra, kitartásra és problémamegoldó képességre is szükségük van. Az országos szakaszra való továbbjutáshoz a maximális 40 pontból legalább 16 pontot (azaz minimum 40%-ot) kell elérni.

Csatoljuk a verseny feladatlapjait és a megoldókulcsokat, hogy látható legyen, mennyire nem volt egyszerű a megmérettetés. Emellett elérhetők a fellebbezés előtti kódolt eredmények is.

Tételek és javítókulcsok itt

Indul a Fajok vetélkedője!

Cinkék az etetőnél

Immár ötödik esztendeje vesz részt iskolánk a Román Madártani Egyesület által meghirdetett Természetbarát iskolák programban. A projekt tevékenységei nagyon változatosak, a téli madáretetéstől a virágültetésig, a rajzversenytől  a jeles napok megünnepléséig rengeteg érdekes teendő várja a természet ifjú barátait.

A téli időszak legfontosabb tevékenysége a madáretetés. Október végétől az iskolaudvar fáin etetők várják az éhes madarakat. Sok-sok széncinege látogatja naponta a befőttes üvegekből készült etetőket friss napraforgó reményében. A lehullott magvak sem vesznek kárba: balkáni gerlék, verebek és galambok fogyasztják el ezeket. Az etetőhöz szokott madarakat hétvégére vagy vakációra sem szabad élelem nélkül hagyni.

Január 13-ától 26-áig, két héten át, a program egyik legkedveltebb tevékenysége zajlik, a Fajok vetélkedője című online verseny, amely során a versenyzők számot adhatnak arról, mennyire ismerik a nálunk élő madarakat és egyéb élőlényeket.

A versenyen való részvételhez regisztrálni kell. A személyes profil létrehozásához email-cím használata szükséges, egy e-mail címmel csak egy profil hozható létre. Azok a diákok, akik még nem rendelkeznek e-mail címmel, használhatják szüleik címét. A személyes adatok kitöltése és a profil aktiválása után már indulhat is a verseny. Azoknak, akik már tavaly regisztráltak a quizz.sor.ro oldalon, frissíteniük kell az adatlapjukat, hogy az osztályuknak megfelelő tesztet oldhassák meg.

A minél jobb eredmény elérése érdekében olvashattok a nálunk élő madarakról az Ornitodata – Păsări din România oldalon, gyakorolhattok a Quiz platform-on, vagy a szintén regisztrációt igénylő BirdID oldalon.

Magyar nyelv napi vetélkedő

2024. november 13-án a magyar nyelv napját iskolánk egy nyelvi Kahoot-kvízjátékkal ünnepelte, amelyre a licisták nagy létszámmal, összesen 108 diák, 36 csapatot alkotva jelentkezett. A vetélkedő kérdéseit és a verseny lebonyolítását Rudolf Ágnes és Ruja Ildikó magyartanároknak köszönhetjük. A kvíz érdekes nyelvi feladatokat rejtett: betűrendbe sorolás, igaz-hamis, szójátékok, szólások, közmondások és még sok más érdekesség.

Az első öt csapat tagjai okleveleket és ajándékcsomagokat kaptak jutalmul. Első helyen végzett a Villanyszerelők csapata, második lett az EBB, a Kolibrik pedig harmadik helyen végeztek. Két dicséretes csapat is lett: a BéKa és az Ablaktisztítók.

Reméljük, mindenki jól érezte magát, és nem csak emlékekben, hanem tudásban is gazdagodtatok! Köszönjük a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatását is, nélkülük nem oszthattunk volna ki nyereményként finomabbnál finomabb édességeket.

« A 2 »

Az informatikának HÓDoltunk idén is

[Fotó: Ilona János]

Idén harmadik alkalommal vettünk részt az ECDL Alapítvány romániai központja által szervezett Bebras informatikaversenyen. Dr. Valentina Dagiene litván professzor találta ki ezt a versenyt, mely a nemzetközi Kenguruhoz hasonló célokkal rendelkezik, de nem a matematika, hanem az informatika területén. A „bebras” szó litvánul hódot jelent, innen a logóban szereplő állatfigura.

   Tovább…