„Jól csak a szívével lát az ember” – A VII. és VIII. osztályosok karácsonyi műsora

karacsony_vii_viii_sav

December 21-én, szerdán délután került sor a VII. és VIII. osztályos tanulók karácsonyi ünnepségére iskolánk Tóth Árpád termében. A diákok három jelenettel, énekekkel, szavalatokkal léptek fel a nagyszámú közönség előtt. 

   Tovább…

Karácsonyi kézműveskedés a másodikosoknál

karacsony_masodikosok_sav

Ahogy hétfőn az elsősök, úgy kedd délután a másodikosok is „gyakorlatiasan” várták az ünnepet. Khell Jolán tanító néni vezetésével és a szülők segítségével, közreműködésével kézműves foglalkozáson vettek részt az osztálytermükben. 

   Tovább…

Határozottan várják az elsősök a karácsonyt !

2016_karacsony_elsosok_sav

Hangulatos karácsonyi kézműves foglalkozással indult december utolsó hete a Csikyben. Mármint december utolsó ISKOLAI hete! Khell Levente tanító bácsi, illetve sok-sok szülő, hozzátartozó közös szervezésében és részvételével ma, hétfő délután az első osztályosok előbb dolgoztak egy kicsit, aztán hancúroztak egy kicsit, majd fenyőfát díszítettek, énekeltek, verset mondtak és ajándékot is kaptak. (Nem is olyan kicsit.) 

   Tovább…

Jobb fotókat komponáltunk!

bathori_fotokepzes_sav

Jobb fotókat komponáltunk, legalábbis a múlt szombati (november 5-i) képzés végén, ez egészen biztos. Báthori Zsigmond (A-FIAP) fotóművész és a tevékenység szervezője, László Ferenc operatőr gondoskodott róla, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a 14 résztvevő diák, illetve a három felnőtt a fényképezésre vonatkozó hasznos elméleti és gyakorlati ismeretekkel gazdagodjon, s közben jól is érezze magát. 

   Tovább…