Szép játékkal a döntőbe!

Kosarlabda_megyei_elodonto_sav

December 3-án, csütörtökön a Decebal sportteremben került sor az iskolai kosárlabda olimpia Arad megyei elődöntőjére. A Csiky gimnazista lány csapata a legjobb négy között magabiztos győzelmet aratott az aradi Elena Ghiba Birta Főgimnázium együttese ellen.

A csikysek már az első negyedben hatalmas előnyre tettek szert, végül 22 pontos különbséggel nyertek. Nagy volt az izgalom, teljes erőbedobással játszottak a lányok, hiszen céljuk a pénteki első helyezés. Merthogy pénteken, december 4-én rendezik a megyei döntőt, ugyancsak a Decebal sportteremben. Az ellenfél az aradi Dimitrie Țichindeal Pedagógiai Líceum válogatottja lesz. Szorosan fel kell hogy kössék a lányok a nadrágot, hiszen az ellenfél legyőzése nem lesz könnyű feladat!

Még egyszer a mai eredmény: Csiky Gergely Főgimnázium – Elena Ghiba Birta Főgimnázium 29-7.

A csapat tagjai: Spier Alexandra (VI. o.), Cirják Zsana, Fodor Tímea (VII. B), Naschauer Kinga, Takács Andrea Tímea (VIII. o.), Rudolf Judith, Vasas Karen, Péter Noémi, Diószegi Krisztina (VII. A), Tóth Orsolya (VII. B).

Hajrá lányok, kitartást holnapra!

A pénteki döntőről is helyszíni beszámolóval fogunk jelentkezni!

[Fotó: Zsámbok Zoltán]

Iskolai kosárlabda olimpia – lehengerlő csikys kezdés

Kosarlabda_olimpiasz_november_sav

November 25-én, szerdán megkezdődött az iskolai kosárlabda olimpia Arad megyei szakasza. Az Aradi Sportlíceum sportcsarnokában a Csiky Gergely Főgimnázium gimnazista lány csapata is pályára lépett – eredményesen.

A lányok a lejátszott három mérkőzésből mindhármat toronymagas előnnyel nyerték meg. Az eredmények:
1) Csiky Gergely Főgimnázium – Aradi Építőipari és Környezetvédelmi Líceum 36-14
2) Adam Nicolae Általános Iskola – Csiky Gergely Főgimnázium 16-38
3) Csiky Gergely Főgimnázium – Aradi Sportlíceum 57-32.

A Csiky csapata így első helyen jutott be az elődöntőbe, amelyet december 3-án, csütörtökön rendeznek meg a Decebal sportteremben. A döntőre egy nappal később, december 4-én, pénteken kerül sor.

Iskolánk csapatának összetétele: Spier Alexandra (VI. o.), Cirják Zsana, Fodor Tímea (VII. B), Naschauer Kinga, Takács Andrea Tímea (VIII.), Rudolf Judith, Vasas Karen, Péter Noémi, Diószegi Krisztina (VII. A), Tóth Orsolya (VII. B).

Gratulálunk a lányoknak az elért szép eredményekhez! További sikeres mérkőzéseket!

[Fotó: Erdei Emese]

Megkezdődött az idei iskolai futball olimpia

Futball_bajnoksag_november_sav

2015. november 19-én, csütörtökön az Avram Iancu Általános Iskolában rendezték meg az iskolai futball olimpia megyei szakaszának első mérkőzéseit, amelyeken a Csiky Gergely Főgimnázium fiú csapata is részt vett.

A fiúk két meccset megnyertek, a harmadikon pedig döntetlent értek el. Az eredmények:
1. Vasile Goldiș Magánlíceum – Csiky Gergely Főgimnázium 0-2
2. Csiky Gergely Főgimnázium – Francisc Neuman Líceum 2-1
3. Csiky Gergely Főgimnázium – Iuliu Maniu Technológiai Líceum 1-1.

Iskolánk csapata, az összesen negyven induló csapat közül, első helyen jutott be a legjobb 16 közé, ahol további csoportmérkőzések várnak rájuk. (A helyszín és az időpont még nincs leszögezve).

Futballistáink, a posztok sorrendjében: Ștefanik András (X. SP), Ambrus Roland (XI. A), Politic Krisztián (IX. B), Feier Gabriel, Csóti Bálint (XII. B), Miculan Vlad (XI. C), Daróczy Dávid (XII. B), Józsa Tamás (XI. A), Morar András (IX. SP).

Gratulálunk a fiúknak és sok sikert nekik a továbbiakban!!!

[Fotó: Erdei Emese]

Wing Tsun kung-fu edzések, idén is

Wing_Tsun_kung_fu_sav

Az idei tanévben is folytatódnak a Wing Tsun kung-Fu edzések a Csiky Gergely Főgimnázium kis tornatermében. Hét éves kortól felfelé bárki jelentkezhet, nemtől és fizikai adottságoktól függetlenül.

A Wing Tsun kung-fu több mint 300 éves múlttal rendelkezik. Kínából ered, egy Shaolin kolostorból. A stílust egy apácanő tervezte, ezért magas önvédelmi értékkel rendelkezik. Könnyed, robbanékony mozdulatokra épül. Jelentős jellemformáló hatása van, ezért ajánlott a fiatal generációk számára is, mert az önvédelmen kívül tiszteletre, fegyelemre és szorgalomra tanít.

Az edzések több éve folyamatosan zajlanak iskolánkban. Aki kedvet kapott ennek a sportágnak a kipróbálására, az kedden és pénteken 19:00 és 20:30 óra között vehet részt az edzéseken. A tagfelvétel folyamatos, hét éves kor felett bárki gyakorolhatja, nemtől és fizikai adottságoktól függetlenül. Az első edzés bárki számára ingyenes!

További információk a Wing Tsun kung-hu romániai és/vagy magyarországi egyesületéről a www.eewto.ro, illetve a www.wingtsun.hu weboldalakon találhatók.

Október 25-én egy szeminárium erejéig Aradra látogatott Si-hing Széll Gábor, 8. mesterfokozatú kung-fu oktató. A vele való interjút és a rendezvényen készített fotókat IDE KATTINTVA olvashatjuk el, nézhetjük meg.

Barátságos futballmeccs: szép játék, szép eredmény

Baratsagos_futballmeccs_sav

Október 27-én, a Csiky Gergely Főgimnázium csapatának meghívására, barátságos futballmeccsre látogatott el iskolánkba a Vasile Goldiș Magánlíceum válogatottja.

Az első félidőben még csak-csak tartották magukat a vendégek, sőt eleinte még enyhe mezőnyfölényben is játszottak, de az a néhány perc gyorsan elmúlt, onnantól kezdve pedig jobbára egy csapat volt csak a pályán, mégpedig a Csiky csapata!

Ezt bizonyítja a 12-4-es végeredmény is, ami magáért beszél. Gratulálunk a fiúknak! Sok sikert a továbbiakban!

Tehát: Csiky Gergely Főgimnázium – Vasile Goldiș Magánlíceum 12-4.

Iskolánk tegnapi csapatösszeállítása, a posztok sorrendjében: Ștefanik András (X. SP), Daróczy Dávid (XII. B), Miculan Vlad (XI. C), Morar András (IX. SP), Feier Gabriel, Csóti Bálint (XII. B), Politic Krisztián (IX. B), Józsa Tamás, Ambrus Roland (XI. A), Göcző Attila (XI. B).

[Fotó: Csomós Roland]

„Ha egy mód van rá, mindig elkerüljük a harcot…” – beszélgetés Si-hing Széll Gáborral

Wing_Tsun_kung_fu_Csiky_sav

A Wing Tsun kung-fu egy kínai eredetű harcművészeti rendszer, melyet egy apácanő hozott létre több száz évvel ezelőtt. (A kung-fu több száz ága közül ez az egyetlen, melyet nő alapított.) Közelharci technikái révén a Wing Tsun Kung-Fu esélyt ad a gyengébbeknek is egy szabad küzdelem során. Jelenleg ez a legnépszerűbb kung-fu stílus a világon. A Wing Tsun Association szervezet 65 országban van jelen és több, mint 1 millió tagot számlál.

Október 26-án, vasárnap Si-hing Széll Gábor (Si-fu Máday Norbert Kelet-európai főinstruktor helyettese) egy szeminárium erejéig Aradra, a Csiky tornatermébe látogatott, ahol fokozati vizsgákra is sor került. (E cikk megjelenésekor még tart a rendezvény.) Széll Gáborral a szeminárium kezdete előtt beszélgettünk. (Megjegyzés: a Si-hing tiszteletbeli megszólítás idősebb fivért, a Si-fu pedig tanítót, apát jelent.)

« A 3 »

– Pontosan milyen tevékenységek zajlanak a mai szemináriumon?
– Minden hónap utolsó vasárnapján Aradon vagyok, itt, a főgimnáziumban, és az aradi és temesvári diákoknak tartok továbbképzést. Ősszel és tavasszal pedig egy-egy napon szemináriumot is tartok. Négyórás gyakorlati, majd kb. félórás-órás elméleti képzés folyik, utána pedig vizsgákat tehetnek le a gyakorlók különböző fokozatokra: a kezdők első fokozatra, a haladók pedig el egészen a tizedik-tizenkettedik fokozatig. Ilyenkor számot adnak a tudásukról, arról, hogy az eltelt fél évben mit sajátítottak el, milyen szinten vannak és mik a hiányosságok. A képzés személyre szabott, hiszen nem ugyanazt várjuk el a vizsgán egy hatéves gyermektől mint egy tizennyolc éves fiatalembertől, vagy egy hatvanéves hölgytől. Mindenkit magához képest tanítunk és vizsgáztatunk.

– Az említett tanulói fokozatok nyilván nem ugyanazok, mint a mesterfokozatok. Ha jól tudom, Ön jelenleg a 8., Si-fu Máday Norbert pedig a 9. mesterfokozattal rendelkezik. Hogyan lehet elérni egy-egy újabb mesterfokozatot, és milyen minőségi változást jelent az a saját harcművész előmenetelében?
– A tanulás elhatározás kérdése. Kevés kivétellel bárki elkezdheti és gyakorolhatja a Wing Tsun kung-fut. Nem az a fontos, hogy valaki milyen erős, milyen gyors, milyen a távolság- és tempóérzéke, sokkal fontosabb, hogy legyen türelmes, kitartó, szorgalmas, és legyen tisztelettudó. Egy küzdősportban az ellenféllel harcolunk. A harcművészetekben azonban mindig saját magunkkal harcolunk. Mi vagyunk a saját legnagyobb ellenfelünk. Tisztelni kell a stílust, a rendszert, a mestereket, egymást, a tanuló társakat, meg kell tanulni elfogadni a másik embert. A győzelem egy relatív dolog. Ha saját magamat le tudom győzni, a saját lustaságomat, trehányságomat, az sokkal többet ér. Éppen ezért nem csak a Wing Tsun önvédelmi értéke, hanem a jellemformáló és közösségfejlesztő ereje is nagyon nagy. Ez nem véletlenül egy kung-fu család, ezt nem csak úgy mondjuk. Ebben a közösségben példa értékű mesterektől és mesterekkel tanulhatunk, összetartunk, segítjük egymást. Tíz mesteri fokozat van, ami elérhető: a Hong Kongban élő nagymesterünknek Leung Tingnek van 10. fokozata, az én nagymesteremnek, Máday Norbertnek van 9., s ezt követően jövök én 8. fokozattal. A 11. fokozatot akkor kaphatja meg valaki, ha visszavonul, a 12.-et pedig csak posztumusz adják ki, ezzel is jelezve, hogy tökéletes tudás nincs, csak tökéletes szándék. Amíg az ember él, mindig tanulhat újabb és újabb dolgokat.

Az Ön bemutatkozó oldalán olvastam, hogy a szövetségen belül a fegyveres erők képzését is irányítja. Mit jelent ez?
– Én tartalékos katona vagyok, rendészeti iskolán tanítok, és mivel a Wing Tsun kung-fu egy rendkívül egyszerű, gyors és hatékony stílus, már a 90-es évek eleje óta nagyon sok diákom volt, aki katonaként, rendőrként, börtönőrként, vám- és pénzügyőrként, közterületfelügyelőként stb. dolgozik. És mivel a Kelet-európai Wing Tsun Szövetségbe tartozik Magyarországon kívül Lengyelország, Románia, Litvánia, Lettország, Észtország, Oroszország, Horvátország, így lengyel és litván különleges szolgálatoknál is tartottam képzést, de több alkalommal vendégül láttunk már romániai rendőröket is. 

   Tovább…

Az első akadály leküzdése

Melynda_Michael_Brandon_TKDAz iskolakezdéssel együtt sokan választanak valamilyen új hobbit vagy egy új sportág gyakorlását. (A mi iskolánkban is sokféle tanfolyamra lehet jelentkezni.) Soha nem lehet elég korán vagy épp túl későn valamibe belekezdeni. Na jó, talán balerinának menni 50 év fölött már némileg problémás lehet.

Egyesek nagyon kis korukban elkezdenek valamiféle sportágat, mint például az alábbi videóban látható kaliforniai kisfiú, aki a Peak Taekwondo & Fitness Center növendéke. A kezdet sohasem könnyű, de még ha mások ki is nevetnek, próbálkozni kell és soha nem szabad feladni, mert meglesz az eredménye. Esetünkben az eredmény az első öv megszerzése. (A fehér öv az érintetlenség és a gyermeki tisztaság szimbóluma, amely jelzi, hogy a kezdő még nem rendelkezik Taekwondo tudással). Vigyázat, eszméletlenül aranyosak a kisfiú próbálkozásai! 🙂

„A következő olimpiára kijutok!” – Búcsúinterjú Bálint Bernadettel

Balint_Bernadett_interju_2015_sav

Azt hitte, gyorsan hazamehet pihenni a számítástechnika érettségi után, de arra még várnia kellett egy kicsit. Iskolaévei végén, a „legalkalmasabb” pillanatban búcsúinterjúra kértük ugyanis Bálint Bernadett (XII. B) asztaliteniszezőt, a Csiky Gergely Főgimnázium és Arad egyik legeredményesebb diáksportolóját. Detti kissé fáradt tekintettel, de sportemberhez méltó fegyelmezettséggel, sportosan tömör válaszokkal, sőt a végén már egész vidáman felelt a kíváncsi riporter kérdéseire. 

   Tovább…