Jaj, neee! Megint másodikok lettünk…

Arad_mozgositsd_magad_donto_kisebb

Ma, április 24-én került megrendezésre az Arad, mozgósítsd magad! (Arad, mobilizează-te!) verseny döntője, melynek első fordulóját simán megnyerte a Csiky. A mai döntőn iskolánkat a következő tíztagú csapat képviselte: Takács Geta (anyuka), Vida Mihály (apuka), Bálint Botond, Sallai Krisztina, Spier Alexandra, Vida Norbert (IV. osztály), Horga Annamária (VII. B), Belean Eduard (VII. A), Sipos József (VII. A) és Mészár Zsófia (VIII. o.). Rajtuk kívül hat cserejátékos állt készenlétben: Rónai Helén (anyuka), Mihály Gábor (apuka), Csáki Rhode Imola (III. osztály), Lészay Csaba (IV. o.), Ördög Tímea (VII. A) és Hari Zsolt Áron (VII. B).

Négy ellenfele volt iskolánknak, mégpedig az Adam Muller Guttenbrunn Elméleti Líceum, a Dimitrie Ţichindeal Pedagógiai Líceum, a Mihai Eminescu Általános Iskola és a Simándi Általános Iskola válogatottja.

Mindvégig nagy volt a csapatok közötti versengés, az eredmény pedig igen szoros lett. Csapatunk régebbi tagjainak déjà vu érzése lehetett: iskolánk 35 ponttal ismét második lett (ugyanúgy, mint tavaly)… Pedig sok és lelkes szurkoló is biztatta a csikyseket! Győzött a pedagógiai líceum csapata, harmadik pedig a Guttenbrunn lett.

Akárcsak tavaly, most is reméljük, hogy jövőre még ennél is jobb eredményt szerzünk. A csapatnak a fáradságos felkészüléséért és az elért szép eredményért gratulálunk! 

Futball-gála a kicsiknél!

Futball_4-5_osztalyok_kisebbHa a nagyobbak már hellyel-közzel mellőzték a pénteki tevékenységeket az iskolában (hm, diplomatikus megfogalmazás), a kicsik annál lelkesebben csiviteltek aznap is az osztálytermekben és a folyosókon. Reggel főleg a negyedik és az ötödik osztályok tájékán volt nagy a zsibongás, mivel futballmérkőzésre készült a két évfolyam válogatottja.

Tanítójuk, illetve osztályfőnökeik és osztálytársaik biztatása közben lelkesen kergették a bőrt keresztül-kasul, a Csiky-udvar teljes hosszában, amint az a mellékelt fotókon is látszik. Voltak látványos támadások, heves összecsapások, parázs jelenetek a kapuk előtt, volt kapufára rúgott tizenegyes, és néha-néha némi vita is egy-egy szabálytalan szerelés, vagy meg nem adott kezezés kapcsán, tehát volt minden, aminek egy futballmérkőzésen lennie kell. Számos technikás, gyors játékosra is felfigyelhetett volna egy futballedző, ha a közelben tartózkodik, de ami késik, nem múlik. A „vörösök” és a „fehérek” küzdelmében végül az előbbiek, vagyis az ötödikesek győzedelmeskedtek, mégpedig (némileg stílusosan) 5–0-ra. De a negyedikesek sincs miért szégyenkezzenek, derekasan küzdöttek az utolsó percig. Mindnyájuknak szóljon tehát az elismerés: Szép volt, fiúk! 

Futballbajnokság – Még szűkebb a kör!

Futball_elodonto_sav

E zsúfolt hét harmadik napján a 10. SAM és a 12. B/C vegyes csapata lejátszotta egymás elleni mérkőzését, amelynek célja a döntőbe jutás volt. A meccs az első pillanattól fogva érdekes, látványos volt, hisz a 12. B/C mindjárt az elején átvette a vezetést és az irányítást. A vegyes csapat bizonyult győztesnek is, a mérkőzés végeredménye 7–2 lett.

Pénteken fog pályára állni a 10. A/C vegyes csapata a 12. A ellen. 

Arad, mozgósítsd magad! – Az első fordulóban első a Csiky!

Arad_mozgositsd_magad_2014_elsoMa, április 8-án került sor az idei Arad, mozgósítsd magad! című iskolák közötti ügyességi verseny első fordulójára az aradi sportcsarnokban.

A verseny előtti percekben nagy volt az izgalom mind a versenyzők, mind a szurkolók körében. A pályán minden csapat azt gyakorolta, ami nehezebbnek tűnt a számára, a nézőtéren pedig egyre több szurkoló gyűlt össze, hogy biztassa és támogassa iskolája csapatát. Elhangzottak az utolsó tanácsok, jókívánságok, majd végre megkezdődött a verseny.

Hat iskola csapata nevezett be az idei próbákra, mégpedig a Dimitrie Țichindeal Pedagógiai Líceum, az Adam Müller Guttenbrun Elméleti Líceum, az Avram Iancu Általános Iskola, a Mihai Eminescu Általános Iskola, a Simándi Általános Iskola, illetve, nem utolsósorban, a Csiky Gergely Főgimnázium válogatottja.

A csapatok 10-10 versenyzőből álltak, elsősorban diákokból, de tanárokból és szülőkből is. Iskolánk csapatának tagjai a következők voltak: Bálint Botond, Sallai Krisztina, Spier Alexandra, Vida Norbert (4. osztály), Belean Eduard (7. A osztály), Horga Annamária (7. B osztály), Sipos József (7. A osztály), Mészár Zsófia (8. osztály), Takács Geta (anyuka), Vida Mihály (apuka); tartalékok: Csáki Rhode, Lészay Csaba (4. osztály), Ördög Tímea (7. A osztály), Hari Zsolt (7. B osztály), Rónai Helén (anyuka), Mihály Gábor (apuka).

A versenyzőkre hat ügyességi próba várt: kapuba rúgás különböző távolságokról, kúszás-mászás, majd célbalövés, puzzle-kirakás némi talicskázással nehezítve stb. Minden csapat igyekezett a legjobban teljesíteni, de a csikysek egyszerűen nem ismertek lehetetlent…

Nagyszerű volt a hangulat, a szurkolók zászlókat lengettek a nézőtéren, és valahányszor egy csapat sikeresen teljesítette a próbát, hatalmas ujjongás tört ki a sportcsarnokban.

És akkor az eredmények! Iskolánk, a csapat ügyességének és kitartásának köszönhetően 30,5 ponttal az I. helyezést érte el. II. helyezett a Dimitrie Țichindeal Pedagógia Líceum csapata lett 17 ponttal, III. helyezett pedig a Simándi Általános Iskola 4,5 ponttal.

A győzelem Erdei Emese és Erdélyi Kinga tanárnők érdeme is, akik időt és energiát nem sajnálva készítették fel ezt a kiváló csapatot. Kitartást és sok szerencsét kívánunk a csapatnak a továbbiakban is! Büszkék vagyunk rájuk!

[Fotó: Zabojszky Dávid] 

Szelíd motorosok Aradon

Szelid_motorosok_sav

Pénteken, április 4-én a Szabadság-teret füst- és motorbúgás töltötte be. Több mint 270 résztvevő érkezett a világ különböző pontjairól (pl. Wade Young, Dél-Afrikából) a King of the Hill Hard enduro versenyre, amely a MAMS Hard Enduro kupasorozat része. Délelőtt 10 órakor kezdődött és körülbelül délután 6-ig tartott a (szelíd) motorosok tegnapi csatája a berendezett pályán. Ma, szombaton, a versenyzők Gyorokról burrogtak el Világosra, vasárnap pedig Gyorokról Solymosig versengenek majd. Az aradiak számára némi kényelmetlenséget okozott a Szabadság-tér körüli forgalom elterelése (jó, volt aki több mint kényelmetlenül, kifejezetten bosszúsnak érezte magát), de a látványos verseny kétségkívül nagyszerű szórakozást nyújtott a technikai sportok rajongóinak, többek között azoknak a csikyseknek is, akik az iskolából hazafelé menet megálltak ott szemlélődni egy kicsit.

Ezen a Facebook-linken egy rövid videót is megnézhetünk a pénteki versenyről. (Kitűnő légi felvétel, érdemes megtekinteni!) A facebookmentesek számára pedig ITT látható rövid ízelítő. 

Szűkül a kör!

Futballbajnoksag_tovabb_sav

E hét utolsó három tanítási napján, szerdán, csütörtökön és pénteken ismét folytatódott az iskolai futballbajnokság. Ezúttal a győzelmek díja az elődöntőbe jutás volt.

Szerdán két mérkőzést játszottak le:
12. A – 10. SAM, eredmény 1–2;
11. C – 10. SAM, eredmény 0–2.

Csütörtökön három mérkőzés volt:
12. B/C (vegyes csapat) – 12. D/E (vegyes csapat), végeredmény 4–2;
12. A – 11. C, eredmény 2–2;
10. A/C (vegyes) – 12. B/C (vegyes), eredmény 4–2.

Pénteken egyetlen mérkőzésre került sor:
10. A/C (vegyes) – 12. D/E (vegyes), eredmény 2–1.

Az eredmények összesítése nyomán a jövő heti elődöntőbe jutott csapatok: 10. A/C (vegyes csapat), 10. SAM , 12. A, illetve 12. B/C (vegyes csapat). Őket két csoportra osztották:
A csoport: 10. A/C, illetve 12. B/C.
B csoport: 10. SAM, illetve 12. A.

Közülük elsőként a 10. A/C vegyes csapata játszik a 12. A ellen, majd a 10. SAM a 12. B/C ellen. A mérkőzések pontos időpontja jelen pillanatban még nem ismert.

(A fotók pénteken, a 10. A/C – 12. D/E mérkőzésen készültek.) 

Futballbajnokság, keddi csörte

Futballbajnoksag_7nap_sav

Ismét megszakadt néhány napra a futballbajnokság mérkőzéseinek sorozata ám, kedden, március 18-án újabb két csapat állt ki egymással. Az előre beharangozott esős hideg elmaradt, az időjárás, mint eddig minden alkalommal, a focistáknak kedvezett. A 12. A osztály csapata küzdött meg a 10. B osztály csapatával. 30 percnyi fárasztó küzdelem után a bíró egy 2–2-es döntetlen mérkőzést fújt le. A további program egyenlőre nincs leszögezve.

   Tovább…

Focira (ismét) fel! – A futballbajnokság hatodik napja

Futballbajnoksag_6nap_sav

A futballbajnokságot egy hétre megszakította a próbaérettségik sorozata, így a résztvevő osztályoknak is volt egy hetük az eddigi fáradalmak kipihenésére. Ma, kedden, viszont újra felkerültek a hálók a focikapukra, elővették a labdát és a futballbajnokság a kilencedik mérkőzésével folytatódott. Ez alkalommal a X. D osztály a 12. B illetve C vegyes csapatával mérkőzött meg. 

   Tovább…