Vízbe, Csiky!

arad_mozdulj_2013_vizes-1 Idén harmadik alkalommal vesz részt a Csiky csapata az Arad, mozgósítsd magad! (Arad, mobilizează-te!) elnevezésű sportversenyen. A helyi szakasz vízben zajló próbáit április 4-én és 5-én rendezték meg az aradi sportuszodában.

Az első napon három csapat mérkőzött meg: a Dimitrie Ţichindeal Pedagógiai Líceum (bordó mezben), az Aron Cotruş Általános Iskola (világosbarna mezben) valamint a Csiky Gergely Főgimnázium csapata (sötétkék mezben).

A próbák a lelkes (és eseményhez illően hangos) szurkolótábor előtt zajlottak. Iskolánkat egy felkészültségéről, gyorsaságáról, ügyességéről és kreatív feladatmegoldásairól bizonyságot tevő csapat képviselte: Bálint Botond (III. o.), Adjudeanu Vivienne, Mészár Anna, Takács Norbert (IV. o.), Naschauer Kinga, Takács Andrea (V. o., tartalék), Kecskés Márk, Mészár Zsófia (VII. o.) és Adjudeanu Patrik (VIII. o.) a tanulók részéről, valamint Bella Natália, Mészár Gabriella, Spier Mihály és Vida Mihály a szülők részéről.

A nagyon jó kezdés után a Csiky csapata végül 43 ponttal a harmadik helyen végzett, nagyon kis különbséggel lemaradva a többi csapattól. Győztes a Dimitrie Ţichindeal Pedagógiai Líceum csapata lett, 57 ponttal.

Sok sikert kívánunk a csikyseknek a májusban megrendezésre kerülő szárazföldi próbákhoz! 

   Tovább…

Kenguru Matematikaverseny

kenguru_matek_2013-1 Március 22-én, pénteken a IV–XII. osztályok diákjai újból felmérhették gondolkodási képességeiket a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny keretén belül.

A kisebbek lelkesebben, a nagyobbak a rájuk jellemző enyhe letargiával álltak neki a 30 feladatnak. Ezekből 60 perc alatt 20-at kellett megoldani (tetszés szerint), azaz „csak” kiválasztani a jó megoldást az öt válaszlehetőség közül. Már a pontozás megértése sem egy egyszerű feladat. Aki azzal tisztában van, megérdemli, hogy legalább egy jó pontot kapjon matekből a logikus gondolkodásáért. Vannak 3, 4 illetve 5 pontos feladatok, de aki elrontja valamelyiket, attól a feladat értékének a negyedét vonják le. Ezenkívül lehetőség van a biztos válaszoknál plusszpontokat szerezni, viszont rossz válasz esetén a levonás is több.

A feladatok érdekesnek bizonyultak, bár, sajnos, minden évben meg kell küzdjünk azzal, hogy a fordításnál mindig becsúszik egy-két hiba, amit nincs idő kiküszöbölni, mert a tételeket a verseny megkezdése előtt néhány perccel bontják fel. Az eredményekre még várni kell egy kicsit. Bár számítógépes feldolgozással javítják, de körülbelül 3 héten belül várható eredmény.

   Tovább…

Áprilisban: országos szakasz!

2013. március 9-én az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolában szervezték meg a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei szakaszát.

A résztvevők magas szintű helyesírási tudásról kellett bizonyságot tegyenek. A verseny két részből állt, 40 perc alatt egy feladatlapot kellett megoldania minden tanulónak, majd pedig egy tollbamondás szövegét hibátlanul leírniuk. A feladatlap helyes kitöltésével 60 pontot szerezhetett a versenyző, a hibátlan tollbamondás 40 pontot ért.

Annak ellenére, hogy nem könnyű a verseny, mégis népszerű, ezt bizonyítja a népes csapat, amely iskolánkból az idén is részt vett a megmérettetésen. Íme a résztvevők névsora és az eredmények:

V. osztály: Spir Petra (94 pont), Naschauer Kinga (85 pont), Mészáros Leticia (84 pont), Varga Vivien (77 pont).

VI. osztály: Biró Endre (95 pont), Bitay Vivien (86,5 pont), Dudás Izabella (86,5 pont), Farkas Zsófia (84,5 pont), Terpe Glória (71,5 pont).

VII. osztály: Hegyi Boglárka (91 pont), Back Annamária (85,5 pont).

VIII. osztály: Ilona Judit (89 pont), Adjudeanu Patrik (84 pont), Cseh Jennifer (71 pont), Komori Antónia (68 pont), Rudolf Anna (62 pont), Morariu Adrian (61 pont).

A verseny országos szakaszát idén  Kolozsváron szervezik. Arad megyét 4 diák képviselheti, azok, akik a megyei szakaszon (évfolyamonként) a legmagasabb pontszámot érték el:

V. osztály – Spir Petra (Csiky Gergely Főgimnázium, 94p)
VI. osztály – Biró Endre (Csiky Gergely Főgimnázium, 95p)
VII. osztály – Miklós Annamária (Aurel Vlaicu Általános Iskola, 98 pont)
VIII. osztály – Ilona Judit (Csiky Gergely Főgimnázium, 89 pont)

Sportmez a nemzeti tizenegytől

futballmez-1 Dedikált sportmezt kapott ajándékba iskolánk a magyar labdarúgó-válogatottól. Az ajándékot Mészár Sándor, az Arad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság (DJTS) vezetője adta át március 21-én, csütörtökön a Diáktanács képviselőinek.

„A válogatott tagjai ezzel kárpótolják a nézőket, akik nem vehetnek részt a mérkőzésen, azzal az üzenettel, hogy ők ma este minden magyar érzésű emberért játszanak, attól függetlenül, hogy az a magyar ember a világ melyik részén él” – írja a Nyugati Jelen.

Másnap, pénteken találkozott a 2014-es világbajnoki selejtező csoportmérkőzésén a két nemzet válogatottja. Az eredmény, mint tudjuk, 2:1 volt a magyarok javára… egészen a 92. percig, amikor a román válogatottnak sikerült az egyenlítés. 2:2, döntetlen. Ez van. 

IKV – 2013.

ikv_2013A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) szervezésében kerül sor idén is az IKV-re, vagyis az Irodalmi Kreativitás Versenyre. Ennek helyi szakaszát március 21-én, csütörtökön tartották a Csikyben.

A versenyzőknek feladott tételeket, amelyek közül kettőt kellett kiválasztani és kidolgozni, IDE kattintva tekinthetjük meg, az eredményeket pedig közölni fogjuk, mihelyt meglesznek.

Tiszta forrás, szép szó

dinnyes_jozsef-1 „A legnagyobb ünnep az, amikor találkozhatok a közönséggel. És most ti vagytok a közönség!” Így köszöntötte Dinnyés József magyarországi zeneszerző, előadóművész (daltulajdonos, ahogy a névjegykártyáján áll) a Tóth Árpád-teremben összegyűlt V–VIII. osztályos diákokat és tanáraikat március 15-én, pénteken délben. Azután bemutatkozott: „Dinnyés József vagyok, egy szegedi ember, aki már 45-46 éve járja azokat a tájakat, ahol magyarok laknak.” Többek között Kisiratosra is éveken át járt az előadó, Hadnagy Dénes igazgató meghívására, és az ottani falumúzeum épületében (is) énekelt. Kevesen tudják róla, hogy református kántor, aki az anyaország határain túli templomokat, gyülekezeteket is rendszeresen felkeresi, de börtönökbe is elmegy, ha hívják, ha igénylik a dalait, zenéjét.

A vidéki diákok péntek déli hazautazása miatt meglehetősen rövidre (alig félórásra) sikerült csikys koncert elején rövid bevezetővel utalt március 15. egyik gondolatára: „A nemzeti ünnep üzenete, hogy anyanyelvünket becsüljék meg mások is, ahogy mi is megpróbáljuk becsülni az idegen emberek beszédét.” Majd következtek a dalok, amelyek eléneklésébe a közönséget is bevonta, nem kis sikerrel, ekképpen: dinnyes_jozsef_mindenkinek 

   Tovább…

Hőseinkre emlékeztünk

marcius_15_2013-1 Csodálat, erő, gyanakvás – e három fogalom köré építette mondanivalóját Lehoczky Attila történelemtanár iskolánk idei március 15-i ünnepségén. Mint mondta, csodálatra méltók a 48-as pesti fiatalok, akik bátran szembeszálltak az akkori világ egyik nagyhatalmával, a Habsburg-birodalommal. Erőt sugárzott az egyre gyarapodó tömeg, amely a 12 pontot skandálva vonult a magyar főváros utcáin. Manapság viszont gyanakvást kelt, ha – ahogy az sűrűn előfordul – március 15. üzenetét saját céljaikra próbálják kisajátítani politikusok, pártok. A lényeg, amit a 48-as fiatalok példája is bizonyít, hogy ellenfeleink voltak, vannak és lesznek, de le tudjuk őket győzni.

A történelmi események felidézése után a Csiky gyermekkórusa énekelt 48-as dalokat, majd az V–VIII. osztályos diákok verses összeállítása következett. Schöfer Evelin Diana, Naschauer Kinga Beatrix (V.), Bíró Endre (VI. A), Bella Edith, Spier Szilvia (VI. B), Back Annamária, Hegyi Boglárka (VII.), Birta Gyöngyi Andrea és Rudolf Anna (VIII. B) szavalt, majd Petőfi Sándor és Kossuth Lajos domborművének megkoszorúzása után a Himnusz közös eléneklésével ért véget az ünnepség.

Az iskolánk gyermekkórusa által március 15-én előadott dalokból itt hallgatható meg egy kis csokor: marcius_15_korus

   Tovább…