Csikysek a Nemzetiségek Fesztiválján

Nemzetisegek_fesztivalja_2014_sav

Idén is részt vettek iskolánk tanulói a Nemzetiségek Fesztiválján.

Dr. Surján László, az Európai Parlament volt alelnöke az aradi városháza Ferdinánd termében nyitotta meg szeptember 18-án, csütörtökön a IX. Nemzeti Kisebbségek Fesztiválját.

A rendezvénysorozat pénteken 17 órakor folytatódott, a népviseleti felvonulással. A román, magyar, német, szerb, szlovák, roma és ukrán népviseletbe öltözött diákok, fiatalok a Városházától indultak, majd a színház előtt megfordulva, a Városháza mögötti Salacz (jelenleg Eminescu) parkba érkeztek.

   Tovább…

„Élményekben nem volt hiány” – vakációs interjú Sisa Rihárddal

A nyár végéhez közeledünk, néhány hét múlva becsengetnek megújult iskolánkban. Nemrég alkalmam volt feltenni néhány kérdést egy olyan csikys diáknak, akinek igazán mozgalmas és tartalmas volt a vakációja. Sisa Rihárd, aki az elmúlt tanévben a X. A-ban koptatta az iskolapadot, lelkesen számolt be nyári tevékenységeiről.

Sisa_Ricsi_interju

– Ha jól tudom, egész nyáron a néptáncnak éltél. Melyek voltak a legfontosabb fellépések és táborok, amelyekben részt vettél?
Sisa Rihárd: – A sort a Nagyszántói határ menti népzene- és néptánctáborral kezdeném, ugyanis ezt tartom a legkiemelkedőbb táboromnak az idén. Három különböző korcsoportban, három különböző tánckultúrával ismerkedtünk ott meg. A tábort gálaest zárta, ahol bemutathattuk mindazt, amit az eltelt héten elsajátítottunk. Ezt követte Zánkán a határon túliak tábora, mely hivatalosan a Mákvirág-díjasok jutalomtábora, de mivel ezt rendszerint sokan visszamondják, ezért a különböző tantárgyversenyeken jól szereplőket is ide verbuválják. Itt is találkoztam hagyományőrző foglalkozással, egy este táncház volt, ahol Borgovics Gergely profi néptáncos somogyi és magyarbődi táncokat tanított. Megismerkedtem olyan táncos mákvirágokkal is, akik Hargitáról, illetve Brassóból érkeztek. Ezután a Zabola községi néptánctáborban a sóvidéki táncrendet tanultuk. Itt is volt gálaest, illetve záró táncház.

– Milyen élményekkel gazdagodtál?
S. R.: – Sokkal több embert ismerek már, mint ismertem egy évvel ezelőtt, amikor először táboroztam táncosokkal. Élményekben nem volt hiány, rengeteg programunk volt Zabolán. Elvittek bennünket egy borvízfürdőbe, megtapasztalhattuk a lovaglást, és meglátogattuk a Mikes-kastélyt is.

– A pécskai Búzavirág Néptánccsoportban nem egyedüli csikysként táncolsz. Hogyan láttad, a többi csikys diák is jól érezte magát ezekben a táborokban?
S. R.: – Szerintem jól érezték magukat iskolánk jelenlegi diákjai, de a volt csikysek is, mivel azok, akik eddig nem voltak táborban, azoknak élmény új helyeken járni és táncolni. Ruscsánszky László, Stocker Richárd (9. C), Törő Norbert (9. D), Arros Katalin, Pap Enikő (10. C), Dancu Zsolt (11. A), Galaczi László Róbert (11. C) – ők a Búzavirág jelenlegi csikys tagjai. A volt csikysek közül pedig Bartók Enikőt, Bartók Andrást, illetve Pap Istvánt említhetjük meg.

 – Milyen terveitek vannak még ezen a nyáron a Búzavirág Néptánccsoporttal?
S. R.: – Számos kiszállás mellett, mint például Kisiratosra és Nagyzerindre, következnek a további rövid fellépések. Három egymás utáni napon fogunk fellépni, ezért nehéz dolguk lesz azoknak, akik a ruhákat előkészítik. Augusztus 15-én Pécskán lépünk fel. 16-án két részre oszlik a csoport: a nagyobbak Csanádpalotára, a kisebbek Majláthfalvára mennek. 17-én pedig Angyalkúton táncolunk. Ezeken a fellépéseken sajnos nem vehetek részt, mivel készülnöm kell a Mesztegnyői Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozóra.

– Mire jutott még idő a táncon kívül ezen a nyáron?
S. R.: – Egyik legfontosabb hobbim az olvasás lett. Rengeteget könyvet olvastam, és további információkat kerestem azokról a helyekről, ahol táborozni voltunk, és táncrendet sajátítottunk el.

Kedves diákok! Nem maradt sok hátra a nyárból, használjátok még ki ezt a kis időt, menjetek el kirándulni, szórakozni, amíg lehet, mert szeptemberben megnyitja kapuit az iskola, és a következő nyárig még sok van hátra!…

[Fotó: Engi Márta Ildikó, Bacsilla Sándor] 

Tánckrónika Temesváron

Dozsa_Gyorgy_TemesvarA Székely Dózsa György című tánckrónikával Temesvárra érkezik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (a volt Honvéd Táncszínház). 2014. július 16-án, szerdán 19 órakor a Temesvári Operában kezdődik az előadás, melynek rendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész. A címszerepben Novák Péter színészt, énekest láthatjuk, akivel idén március 28-án Aradon is találkozhattunk a Nagyvárosi Bujdosók című táncest rendezőjeként, énekeseként.

Az esemény szervezői, a Szórvány Alapítvány (a számunkra ismerős Bánsági Diákok Kisfilmfesztiváljának szervezője), az Új Ezredév Református Központ és a Csiky Gergely Állami Színház, a Bethlen Gábor Alap támogatásával az 500 éves Dózsa-évforduló alkalmából szeretnék méltó és emlékezetes ünneplésben részesíteni (nemcsak) a temesvári magyarságot.

Jegyek kaphatók a Csiky Gergely Állami Színház jegyirodáján (hétfőtől péntekig, naponta 16–19 óra között), illetve a Szórvány Alapítvány irodáján (Putna utca 7, hétfőtől péntekig 9–15 óra között). A felnőtt jegy 25 lejbe, a diák és a nyugdíjas jegy pedig 15 lejbe kerül.

Alább részleteket nézhetünk meg a tánckrónika 2010. júliusi főpróbájáról, amelyet a Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmával rögzített a Kontraszt Web és Videó Studió.

Vakáció előtti utolsó szereplés

Delutani_szerep_3_4_osztaly_sav

Június 18-án délelőtt a csikys elemisták búcsúztak az idei tanévtől, és nagy örömmel köszöntötték a kezdődő vakációt. Ugyanezen a napon a III. és a IV. osztály tanulói délután felléptek iskolánk dísztermében, a Tóth Árpád teremben. Először Khell Levente tanító harmadikosai szórakoztatták a szülőket, rokonokat, hozzátartozokat vidám játékokkal (szólánc, kutas), majd a hangjukat is megszólaltatták a Hull a szilva a fáról című nótával, végül egy magyar néptánccal fejezték be aznapi tennivalójukat.

Utánuk Khell Jolán tanító ballagó IV. osztálya lépett fel egy kalocsai tánccal, illetve egy modern tánccal. Ez utóbbit Erdélyi Kinga testnevelés tanár tanította be, s már délelőtt láthatta az évzáró közönsége.

Az előadások után a kisdiákok osztálytermeikbe vonultak a szülőkkel, tanítókkal együtt, és vidám együttlétben, üdítőt, valamint édességet fogyasztva örültek az elkövetkező szabad heteknek, hónapoknak. Búcsúzóul a pedagógusok kellemes vakációt és jó szórakozást kívántak a gyerekeknek! Mi is ezt tesszük! 🙂

Fellépett a Százszorszép a minorita kultúrházban

Szazszorszep_2014_sav

Június 8-án délután a minorita kultúrházban a Kölcsey Diákszínpad Százszorszép csoportja örvendeztette meg a lelkes közönséget. A zsúfolásig megtelt nézőtéren a fullasztó meleg ellenére is jó volt a hangulat. Folyamatos kacaj és taps kísérte a Csiky Gergely Főgimnázium 5–8. osztályos tanulóiból álló színjátszó csoport előadását.

Ujj Ágnes magyartanárnő rendezésében két színdarab került műsorra. Az 5–6. osztályosok előadásában a Mátyás király udvari bolondja című tréfás darab volt megtekinthető. Az ügyes kisdiákok előadásának sikerét fokozta, hogy a szereplők korhű ruhákban léptek színpadra és reneszánsz dallamra lejtették táncukat. Nemkülönben a díszlet is Mátyás udvarát idézte. A nyolcadikosok Bede Olga: Lemondott a bíró című darabját mutatták be, szintén nagy sikerrel. A néptánc betét, egy székely verbunkos és forgatós koreográfiája Sztankó Károly munkáját dicsérte. A dalcsoport felkészítésében Horváth Tünde zene tanárnő segédkezett.

A jelenlévőket az előadás után egy kis terülj-terülj asztalkám várta a fellépő diákok szüleinek jóvoltából.

Sok éve megszoktuk, hogy június elején az „Ági nénisek” fellépnek, színvonalasabbnál színvonalasabb produkciókkal. Reméljük, hogy ez jövőre is így lesz, hiszen ahogy Ági néni az előadás végén elmondta, jövőre jubilál: 50 éve lesz, hogy gyermekekkel foglalkozik.

Gratulálunk, Ági néni! Gratulálunk Százszorszép! Jövőre veletek ugyanitt! 

Helyet, helyet, tágasságot! – Év végi néptáncgála a színházban

Neptanc_meghivo_2014_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium néptáncosainak Ide lábam, ne tova sorozatnevet viselő évzáró előadására kerül sor kedden, június 10-én, a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. A 18 órakor kezdődő előadás idei címe: Helyet, helyet, tágasságot!

Az előadás táncrendje:

  1. Bodrogközi táncok (középiskolások)
  2. Népi játékok (előkészítő csoportok)
  3. Méhkeréki táncok (Bablina Norbert és Zámbori Renáta)
  4. A kassai szőlőhegyen (1. osztályosok)
  5. Helyet, helyet, tágasságot! – Forgatós (kisebbek és nagyobbak)
  6. Dunántúli ugrós (2. osztályosok)
  7. Szakácsasszonyok tánca (5–6. osztályosok)
  8. Karádi táncok – délalföldi ugrós (3. osztályosok)
  9. Népi énekek Kodály Zoltán gyűjtéséből (az iskola kórusa)
  10. Györgyfalvi legényes (Sisa Rihárd)
  11. Kalocsai táncok (4. osztályosok)
  12. Köszöntő – a 12. osztályosok búcsúztatása
  13. Székely verbunk és forgatós (középiskolások)

A végzős (tizenkettedikes) néptáncosokat Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, a csikys néptánccsoportok koreográfusa fogja köszönteni.

Az előadásra minden szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, pedagógust, illetve a néptáncok, népdalok iránt érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Csütörtökön: SZALAGAVATÓ!

szalagavato_2013_savAz idei szalagavatóra (nagykorúsítási ünnepségre, maturandusra) holnap, azaz április 24-én kerül sor. Délután 6-kor kezdődik a színházban. A tizenegyedikesek (is) szép műsorral, a tizenkettedikesek pedig szép ruhákkal, frizurával, sminkkel készülnek. Ott leszünk, beszámolunk, fotózunk.

És hogy milyen volt a tavalyi, 2013-as maturandus? IDE kattintva megnézhetjük!

És hogy milyen volt a tavalyelőtti, 2012-es maturandus? IDE kattintva azt is megnézhetjük!

Eközben a kollégisták

Neptancproba_sav

Gőzerővel készülnek a szalagavatón való fellépésükre a kollégiumi néptáncosok. (Pontosítsunk: az iskolai néptánccsoport többségében kollégista tagjai.) Akárcsak a korábbi években, most is kedd délután 5-től próbálnak Sztankó Károly békéscsabai koreográfus, néprajzkutató irányításával. Marosszéki legényest és forgóst gyakorolnak, ez lesz a végzősök szalagavató ünnepségének nyitó száma. 

   Tovább…