A helység kalapácsa… kicsit másképp

A_helyseg_kalapacsa_sav

Molnár Bence ifjú temesvári színművész magyarországi létére Erdélyben végezte felsőfokú tanulmányait. 2012-es diplomaszerzése óta itt is maradt, a Váróterem Projekt produkcióiban lép fel, illetve egyéni fellépéseken mutatkozik be.

Február 10-én, kedden délelőtt iskolánkba is eljutott, ahol a Kifordulás című eposzparódiáját mutatta be a díszteremben összegyűlt népes közönségnek. (9-től 10 óráig a IX–X. osztályosoknak, 10-től 11-ig pedig a XI–XII. osztályosoknak.)

   Tovább…

Műsorokban gazdag hét végén – a VII. és a VIII. osztályosok karácsonyváró ünnepsége

Karacsonyvaras_7_8_osztalyok_sav

Ezen a héten minden nap óvodai csoportok és általános iskolai osztályok karácsonyi ünnepségén vehettek, vettek részt az érdeklődők. A műsorokban gazdag hét zárásaként ma, december 19-én délután fél 6-tól a „legidősebb” gimnazisták, azaz a VII., illetve a VIII. A és VIII. B osztályos diákok léptek fel a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében.

„Legyen ma templom minden ember szíve, / Melyben a lélek szárnyat bontogat! / Karácsony édes ünnepén / Legyen imádság minden gondolat.” Móra László versbe szőtt gondolataival köszöntötte a díszteremben összegyűlt népes közönségét Naschauer Kinga VII. osztályos tanuló, az est egyik műsorvezetője. Társával, Strenger Erik VIII. B osztályos tanulóval együtt konferálták fel a VII. osztályosok Karácsonyi üzenet című Wass Albert-versösszeállítását. 

   Tovább…

Zumbától a hópihék táncáig – Az V. és a VI. osztályok karácsonyváró ünnepsége

Karacsonyvaras_5_6_osztalyok_sav

Csütörtök délután, a nagycsoportos óvodások ünnepi műsorát követően a Csiky Gergely Főgimnázium V., VI. A és VI. B osztályának diákjai vették birtokukba a Tóth Árpád terem színpadát – és a nézők figyelmét. Azt már talán nem is kell említeni, hogy ezúttal is sokan, sőt nagyon sokan voltak kíváncsiak gyermekük, unokájuk, testvérük, vagy éppen tanítványuk fellépésére, amelyet Muntean Tibor (V. o.), Erdei Emese (VI. A), illetve Hevesi Éva (VI. B) szervezett.

Lendületes zumba tánccal indult a műsor vendégfellépők, azaz nyolcadikos lányok előadásában. Adjudeanu Vivienn, Tóthpál Eszter és Rákóczi Rebeka, a három bemondó köszöntötte a nézőket, akiket szavalatokkal is megajándékoztak.

Oscar Wilde A boldog herceg című írásából készített komoly hangvételű jelenetet az V. osztály közössége. Őket, jóval vidámabb stílusban a VI. A osztály követte egy zenés-táncos összeállítással, melynek címe Karácsony szavak és dalok szárnyán volt. A VI. B osztály Jön a karácsony, vén karácsony címmel klasszikus betlehemes jelenetet mutatott be, felszabadultan, derűsen, oldottan. 

   Tovább…

Kincskereső Karácsonyfák a díszteremben

Karacsonyi_musor_ovoda4_savMa, csütörtök délután először a Kincskereső Óvoda nagycsoportosai léptek fel iskolánk dísztermében. A gyermekek Dávidházy Henrietta Hedvig óvónő szervezésében adták elő karácsonyváró műsorukat. 

A résztvevők először A Karácsonyfák című előadást tekinthették meg, amelyet a nagycsoportosok érdekes jelmezben adtak elő. Hull a pelyhes fehér hó, Ég a gyertya, ég – a kicsik ismert énekekkel fokozták a hangulatot.

   Tovább…

Betlehemi játék, Karácsonyi rege és sok-sok ének – A III. és a IV. osztály karácsonyi szerepe

Karacsonvaras_III_IV_osztalyok_sav

A karácsonyi események ma se értek véget, de nem ám. Az elemisták, pontosabban a harmadikosok és a negyedikesek tartalmas műsorral léptek fel, emlékeztetve a közönséget az ünnep közeledtére.

Ma délután a III. osztály diákjai Pintér Mária tanítónő irányításával 17 órakor mutattak be egy betlehemi játékot a Tóth Árpád teremben. A gyerkőcök részéről több hagyományos dal is elhangzott – Elindult Mária, Pásztorok, pásztorok, Kis karácsony, nagy karácsony –, majd következett a szavalatokból álló egyéni szereplés. Zárásul pedig a gyerekek egy-egy gyertyával a kezükben körbeállták a teremben lévő harmóniumot, és a tanító néni kíséretével elénekelték a Mennyből az angyalt. 

   Tovább…

Gyermekhangok és fényes szemek – Óvodások és elsősök karácsonyváró műsora

Karacsonyi_musorok_ovoda1_elsosok_sav

Versekkel, énekekkel, meghitt betlehemessel folytatódott a karácsonyváró műsorok sorozata. Ma, kedden délután előbb a Kincskereső Óvoda középső csoportja lépett fel iskolánk Tóth Árpád termében, majd a két csikys első osztály tanulói teremtettek igazi karácsonyi hangulatot műsorukkal.

„Ünnep van ma, ünnep, / ragyogó karácsony, / gyermekszívünknek csilingelő álom. / Fehér felhőkön kis angyalok szállnak, / Jézuska született, öröm a világnak.” Ezekkel a verssorokkal kezdődött Garai Melinda óvónő csemetéinek fellépése, majd a szépen előadott szavalatokból szép betlehemes történet kerekedett ki. Nati, Ádám, Lóci, Dobka, Miri és a többiek különösebb megilletődöttség nélkül adták elő kis műsorukat, amelyből nem hiányozhatott az Ég a gyertya, ég kezdetű ének sem. Sőt, a gyertyáról nem csak énekeltek, hanem műsoruk végén szüleiket is megajándékozták egy-egy gyertyával, amely fenyőággal megtöltött cserépbe volt illesztve. 

   Tovább…

Ének, zene, vers és mese – Az előkészítősök és a másodikosok karácsonyváró műsora

Karacsonyi_musor_0_2_osztalyosok_sav

Ma, hétfőn az előkészítősök és a másodikosok nyitották meg a karácsonyváró ünnepségek sorát a Csiky Gergely Főgimnázium szépen feldíszített Tóth Árpád termében. Amely szinte zsúfolásig megtelt a gyermekek énekében, táncában, vers- és mesemondásában gyönyörködő szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel és hozzátartozókkal.

A műsort a Hangyócák, vagyis az előkészítő osztály kisdiákjai nyitották Ady Endre Kis, karácsonyi ének című versével, majd hagyományos karácsonyi versek, énekek, és A három fenyő című mese következett. Tréfás versek és énekek után a lányok Hull a pelyhes című táncára, végül pedig a fiúk törpös táncára tapsolt a hálás közönség. 

   Tovább…

Karácsonyváró ünnepségek hete a Csikyben [FRISSÍTVE]

Karacsonyvaras_hirItt a téli szünet előtti utolsó hét, azaz a karácsonyváró ünnepségek hete. Hétfőtől péntekig minden délután sor kerül egy vagy két ünnepi műsorra a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. Lássuk tehát a rendezvények pontos programját.

December 15., hétfő
17 órakor:
Az előkészítő és a második osztály diákjainak karácsonyváró ünnepélye, Khell Jolán és Kurunczi Enikő tanítónők szervezésében

December 16., kedd
1630-kor:
A Kincskereső Óvoda középső csoportjának karácsonyváró ünnepélye, Garai Melinda óvónő irányításával
18 órakor: Az I. A és I. B osztály diákjainak Karácsony van a szívünkben című ünnepi műsora Bálint Erika és Cirják Márta tanítónők szervezésében

December 17., szerda
17 órakor:
A III. osztályosok ünnepi előadása, Pintér Mária tanító szervezésében
18 órakor: A IV. osztályosok Várjuk együtt a karácsonyt című műsora, Khell Levente tanító szervezésében

December 18., csütörtök
1630-kor:
A Kincskereső Óvoda nagycsoportosainak karácsonyváró ünnepélye, Dávidházy Henrietta Hedvig óvónő irányításával
18 órakor: Az V., a VI. A és a VI. B osztály diákjainak ünnepi műsora Muntean Tibor, Erdei Emese és Hevesi Éva osztályfőnökök szervezésében

December 19., péntek
1730-kor:
A VII., a VIII. A és a VIII. B osztály diákjainak ünnepi műsora Erdélyi Kinga, Drasztly Andrea és Back Mária osztályfőnökök szervezésében

A karácsonyváró ünnepségeken kapható lesz a Csiky Gergely Főgimnázium 2015-ös naptára, amely az iskola néptánccsoportjainak tevékenységét mutatja be, 2010-től napjainkig

Valamennyi ünnepi alkalomra szeretettel várjuk a szülőket, hozzátartozókat, illetve természetesen iskolánk diákjait és pedagógusait is.