A helység kalapácsa… kicsit másképp

A_helyseg_kalapacsa_sav

Molnár Bence ifjú temesvári színművész magyarországi létére Erdélyben végezte felsőfokú tanulmányait. 2012-es diplomaszerzése óta itt is maradt, a Váróterem Projekt produkcióiban lép fel, illetve egyéni fellépéseken mutatkozik be.

Február 10-én, kedden délelőtt iskolánkba is eljutott, ahol a Kifordulás című eposzparódiáját mutatta be a díszteremben összegyűlt népes közönségnek. (9-től 10 óráig a IX–X. osztályosoknak, 10-től 11-ig pedig a XI–XII. osztályosoknak.) Ez az egyéni előadás Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét dolgozta fel kissé szokatlan, ámde rendkívül humoros és ötletes módon. A verset három különböző módon adta elő, amelynek, a jópofa jelenetek mellett, egy fontosabb üzenete is volt: a játék sokszínűségét, változatosságát demonstrálta vele.

Az előadás osztatlan sikert aratott, és tapsvihar követte.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Zsámbok Zoltán]