Karácsonyváró

karacsonyvaro-38 Szorgalmasan készültek a bentlakók idei utolsó nyilvános fellépésükre, amely a szüret végétől a karácsonyig terjedő időszak jeles napjait és az azokhoz fűződő népi hagyományokat elevenítette fel a Karácsonyváró című előadásban, amelyre 2011. december 8-án került sor iskolánk dísztermében.

November 1-től, Mindenszentek napjától indult az „időutazás”, majd november 11-hez, Márton napjához kapcsolódott az első kis jelenet. A kisiratosi bentlakók annak néztek utána, hogy miként kapcsolódik a liba a Szombathelyen született és 397-ben elhunyt Szent Márton püspök nevéhez, és miért mondják azt, hogy „Ki Márton napján libát eszik, egész évben nem éhezik”.

Mihelyt befejeződött vidéken az őszi betakarítás, kezdődhetett kalákában a kukoricafosztás, fonás, varrás. Ez egyben a közös szórakozás egyetlen színterét is jelentette (a televízió, internet, közösségi hálók nélküli régi világban), ráadásul beszélgetés, énekszó, játék mellett sokkal jobban ment a munka is. A kisperegi diákok a kaláka hangulatát elevenítették fel, a simonyifalviak pedig a vadásziak segítségével már az egyházi év kezdetét jelentő adventről szóltak Márai Sándor gondolatai segítségével.

   Tovább…

Adventi szavalóverseny 2011

adventi_szavalat-0 2011. december 10-én immár hetedik alkalommal került sor az Adventi koszorú vallásos versek szavalóversenyére a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban. A Csiky Gergely Főgimnáziumból már 2008-ban és 2010-ben is vettek részt tanulók. A versenyre évfolyamonként egy-egy diák jelentkezését várták, akik a következő csoportokban versenyezhettek: I–II. osztály, III–IV. osztály, V–VI. osztály, VII–VIII. osztáy, ill. IX–XII. osztáy. A versenyzőknek egy magyar szerző karácsonyváró vagy karácsonyi versével kellett készülniük.

Az idén az I. osztályból Bíró Gergő tanuló Donászy Magda Karácsony délután című versét adta elő (felkészítő tanítója Khell Levente), a II. osztályból Weisz Gabriella a Minden advent című verset szavalta (felkészítő tanítója Khell Jolán), a III. osztályból Péter Noémi Klaudia tanuló Bodor Miklós Betlehemi csillag című versét adta elő (felkészítő tanítója Cirják Izabella Márta), a IV. osztályból Spir Rebeka Petra tanuló Móra László Karácsony édes ünnepén című versét szavalta (felkészítő tanítója Pintér Mária Irén), a IX. osztályból Bajkó Mónika Melinda tanuló Juhász Gyula Karácsony felé című versét adta elő (felkészítő tanára Puskel Tünde Emese). Harmadik díjas lett Weisz Gabriella és Spir Rebeka Petra, dicséretben részesült Bajkó Mónika, EMKE-különdíjat kapott Bíró Gergő és Péter Noémi.

A sikeres szereplés után csapatunkkal a „magas Déva várát” is meglátogattuk.

Ébresztő, hóhányó banda!

kolesz_mikulas-0 Kedden a bentlakásba is ellátogatott a Mikulás. Nem akárhogyan, nem is akárkikkel! Reggel, hajnali 5 órakor ajtókat zörgetve hozta az ajándékokat, két bájos krampuszától kísérve, akik cuppanós, rúzsos puszival ébresztették az édesen alvó  bentlakókat. Volt, aki örvendett a Mikulás heves megjelenésének, izgatottan, csipás szemekkel nézegette, mi rejlik az ajándékzacskóban. És volt, aki morcosan  a másik oldalára feküdt, folytatván ott, ahol abbahagyta.

Az ébresztés e némiképp rendhagyó módszere kissé szokatlan volt, főleg azok számára, akik idén költöztek a bentlakásba. A többieknek azért nem, hiszen a tavaly is kora reggel érkezett a Mikulás. Öröm volt hallani, hogy távozása után mindenhonnan zacskócsörömpölés hallatszott, majd kisvártatva elhalkult minden, jelezvén, újra álomba merültek a bentlakók.

Persze, nem sokáig, hiszen 7 órakor újra ébresztés volt. Viszont ekkor már a (szabályos időben, szabályos módon érkező) pedagógus néni melengető szava próbálta felrázni a társaságot. Kisebb-nagyobb sikerrel…

Köszönjük a Mikulásnak és krampuszainak a látogatást, illetve azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Szent Miklós napján mosollyal az arcunkon ébredhessünk.

   Tovább…

Eljött a Mikulás!

csiky_mikulas-0 Hétfőn délelőtt nagy izgalom volt a Csikyben, hisz az általános iskolás diákokhoz ellátogatott a Mikulás. A díszteremben fogadták őt, a tél hírnökét, aki előre küldte segítőit, a krampuszt, a manót és az angyalkát, sőt még az oroszországi Gyed Moroz (Fagy Apó) hópelyhecskéje is segített oldani a hangulatot.

Mindnyájan együtt énekeltek a gyerekekkel, míg meg nem érkezett az olyannyira várt főszereplő, akinek jelenlététől a gyerekek még lelkesebbek lettek. A teljesen „szabályos”, piros ruhájú, hosszú, fehér szakállat viselő és puttonyt cipelő Mikulás elmagyarázta nekik, hogy milyen fontos szerepe van a krampusznak, a manónak és az angyalkának, mikor és hol segítenek neki. Az előadás végén aztán sor került az ajándékosztásra is, amelyben a X. D osztályos (rénszarvas)lányok is segítettek.

Az ünnepségen az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az EMNT Arad Megyei Szervezete által meghívott szegedi Impro Művészeti és Oktatási Egyesület ifjú színészei szórakoztatták a kisiskolásokat. A műsor végén a gyerekek boldogan, ajándékaikat szorongatva tértek vissza a tantermekbe.

A X. D-s lányok a Kincskereső Óvodában is jártak, ahol játékokat, édességet osztottak szét a kicsiknek és az óvónéniknek. Kedden pedig a líceumi diákokat és a csikys pedagógusokat örvendeztették meg egy kis édességgel.

[Fotók: Erdei Emese, Zsóri Blanka, Ilona János]

Szerk. megj.: Lapzárta után kaptuk a nagyszerű hírt, hogy a Mikulás a kollégiumi diákokat is felkereste, mégpedig egészen elképesztő időpontban… Jön a hír erről is, hamarosan, mégpedig Fagy Apó közvetlen névrokonától. 😀 

   Tovább…

Nagy vagy! – továbbjutott a Csiky csapata!

nagyvagy_2011_november-20 Lement a tévéközvetítés, tehát közölhetjük az eredményt: a Csiky Gergely Főgimnázium csapata 42 pontot ért el és ezzel holtversenyben a második helyen végzett a november 12-i Nagy Vagy! vetélkedőn. Ezzel továbbjutottak a következő fordulóba, a középdöntőbe, amelyre egy hét múlva, december 10-én kerül sor Budapesten.

A Südi Iringó versenytáncossal „felturbózott” csikysek főleg a vizes próbákban taroltak, ott mindhárom fordulót fölényesen megnyerték. A délutáni szárazföldi próbákban már kiegyensúlyozottabb volt a verseny, de ott is kitűnő eredményeket értek el és szorgalmasan gyűjtögették a pontokat.

Korábban már részletes beszámolót jelentettünk meg a versenyről, de megérdemlik a csapattagok, hogy újra felsoroljuk a nevüket:
– versenyzők – Adjudeanu Patrick (VII. A), Kecskés Márk (VI. A), Kocsis Norbert (IV. A),  Mészár Zsófia (VI. A), Naschauer Kinga (IV. A);
– pótdiákok – Soltész Anders (III. A), Takács Andrea (IV. A), Tóthpál Béla (VIII. A);
szülők – Borbély Réka, Kiss Enikő, Lipták Márton, Mészár Gabriella, Spier Mihály.

December 10-én, szombaton tehát újra indul majd a szurkoló csapat, hogy talán még a múltkorinál is lelkesebben biztassa iskolánk csapatát. Hajrá, Csiky! Nagy vagy, Arad!

Ki mit tud? – Lakiteleken

lakitelek-0 Héttagú csapat képviselte iskolánkat november 16-án, a Lakiteleken megszervezett Ki mit tud? versenyen, amelyen összesen 130 diák vett részt, a Kárpát-medence több helységéből.

A megérkezés napján aktív pihenésben volt részünk: uszodai program, játékterem, ismerkedés a többiekkel. Másnap bennünket is elfogott az izgalom, hiszen láttuk és hallottuk a többieket a próbák során és megállapítottuk, hogy a verseny színvonala évről évre emelkedik. Valóban kitűnő tehetségű diákokat láthattunk. A házigazdák is mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat.

A versenyen résztvevő valamennyi diákunk kiemelkedő eredményt ért el: a II. osztályos Naschauer Claudia-Karina II. helyezett lett a népmese, versmondás kategóriában; Adjudeanu Vivienne-Orsolya és Mészár Anna-Orsolya (III. osztály) aerobic kategóriában ért el II. helyezést; Naschauer Kinga-Beatrix és Spir Rebeka-Petra (IV. osztály) Pitt és Patt című jelenete I. helyezést eredményezett; a III. osztályos Tóthpál Eszter az egyéb kategóriában kapott különdíjat; Csiszár Balázs VI. osztályos tanuló szólóénekével I. díjas lett.

   Tovább…

Lengyel, magyar – két jó barát

lengyel_magyar-0 Különleges rendezvénynek volt a helyszíne iskolánk díszterme november 22-én, kedden délután. Az Alma Mater Alapítvány szervezte Lengyel, magyar – két jó barát című kiállítás megnyitóján a két nép közötti kölcsönös rokonszenvről, ennek kialakulásáról és történelmi fejlődéséről esett szó.

Dr. Zakar Péter, a Nemzeti Fórum Egyesület Csongrád megyei elnöke üdvözölte az egybegyűlteket (akik között jelen volt iskolánk számos tanára és diákja), majd dr. Biernacki Karol, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója tartott rövid, ám bensőséges hangulatú ismertetőt a kiállítás témájáról. Elmondása szerint a lengyelországi iskolákban ma is közismert a „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.” („Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”) mondás, sőt a két nép kölcsönös rokonszenvére utaló események a történelemórák tárgyát is képezik. Mindkét ország egyszerre vette fel a kereszténységet, s mindkét önálló egyháztartomány kialakításában jelentős szerepet vállalt Adalbert püspök, akit II. Szilveszter pápa 999-ben avatott szentté. Közös szentjei is vannak a lengyel és a magyar népnek (Szent Hedvig, Szent Kinga). Már a középkorban is rengeteg magyar diák tanult a krakkói egyetemen. Balassi Bálint 1552-ben Krakkóban adta ki a Beteg lelkeknek való füves kertecske című kötetét, de a Célia-verseket is Lengyelországban írta.

   Tovább…

Sünök inváziója

sunok-0 Valósággal ellepték a sünök az elemi osztályokat, ugyanis a Napsugár vetélkedő második fordulójának utolsó feladványával a tanulók bekapcsolódhattak a Fantázia műhely munkálataiba is, ezzel újabb értékes pontokat szerezve a vetélkedőn. Az eredeti ötletet ugyanis legtöbbször az éppen aktuális lapszám adja, s aztán ki-ki tovább fejlesztheti a saját fantáziájának megfelelően. Az ilyen hétvégék azok, amikor a gyerekek terveznek programot szüleiknek, ha nem mással, azzal, hogy el kell menni ragasztót vagy éppen krumplit venni, mert anélkül nem készülhet el a fantázia szüleménye. Jelen esetben: a SÜN.

A második forduló feladatsora itt, az eredményeket tartalmazó táblázat pedig itt tekinthető meg, tölthető le.

   Tovább…