Évforduló: 40 éves a Rubik-kocka

Rubik_kockaRubik Ernő találmányát senkinek nem kell bemutatni. Szinte minden otthonban található (legalább) egy Rubik-kocka, nincs olyan majális vagy falunap, ahol ne látnám hogy árulják. Nálam itthon is van egy, de szegényke porosodik, mert jó ha egyetlen oldalát ki tudom rakni. Nem értek hozzá, na!

A „bűvös kockát” eredetileg a térbeli mozgást szemlélető geometriai eszköznek szánta a feltaláló. 1974-ben először fából alkotta meg, de hamarosan rájött, hogy játéknak is alkalmas a találmánya. Rubik Ernőnek egyébként egy teljes hónapig tartott újra kiraknia az eredeti színeket saját találmányán. Kezdetben gumigyűrűkkel és mágnessel próbálta helyükön tartani a kis kockákat, ám végül rájött, hogy ezek mozgatását úgy tudja a legjobban megoldani, ha egy hatágú tengely köré építi őket. Ennek végei egy gömb pontjait képezik, amely csak a játék külső héját képező kockák felhelyezésével látszik külsőre kockának. A Rubik-kocka belsejében semmilyen drótot vagy zsineget nem használnak, a testet műanyag alkatrészek mechanikai szorítása tartja össze.

Bár ma már mindenki magyar sikertörténetként emlegeti, a játék története elég nehézkesen indult. Rubik 1975-ben szabadalmi védettséget kért, a gyártás azonban csak sok hónapos késéssel kezdődött meg. A boltokba kerülés első éveiben nem aratott sikert a vevők körében. Az áttörést az 1979-es nürnbergi játékkiállítás hozta meg, ahol a kocka díjat nyert, ráadásul egy erdélyi származású, így magyarul is jól beszélő brit játékgyáros, Tom Kremer közvetítésével egy amerikai játékgyártó céggel kötöttek megállapodást a gyártásról és a külföldi forgalmazásról. Mivel a magyar üzemek képtelenek voltak a külföldi piac igényeinek megfelelő mennyiséget gyártani, szinte azonnal megjelentek a Rubik-kocka hamisítványai. A feltaláló időközben több gyártó céggel is megállapodást kötött, de még mindig hamisítják a játékot.

A kockának ma már számos nehezített, illetve bizarr formájú változata is van. Bővebben minderről ITT olvashatunk.

Ha vannak hozzám hasonlóan suta Rubik-kockázók, akkor nézzék meg az alábbi két videón látható srácokat. Egyikük hat (egyre több darabos) kockát rak ki 6 perc alatt, a másik pedig hármat rak ki 1 perc alatt, víz alatt, EGY SZUSSZAL. Nekem leesett az állam… és azóta is lent van. 😀

Halleluja

Szerintem mindenki ismeri a Hallelujah című számot. Számos énekestől hallhattuk már, olyanoktól mint John Cale, Jeff Buckley, Allison Crowe, Alexandra Burke stb. Hallhattuk már filmekben, számos tehetségkutató műsorban, az utcán, bevásárló központokban, templomban papok által énekelve… Upsz! Igen. Jól látta(d): templomban papok által énekelve, pontosabban egy pap által énekelve. 🙂

Ray Kelly atya, egy ír pap, nagy meglepetéssel szolgált egy fiatal párnak és szeretteiknek az esküvői szertartáson. A laza pap a szertartás közepén váratlanul elénekelte Leonard Cohen Hallelujah című slágerét, méghozzá úgy, hogy a szöveg személyre szabottan a fiatal párnak szólt. A gyönyörűen elénekelt dal után pedig folytatta a ceremóniát, mintha mi sem (avagy mise) történt volna.

A YouTube-on néhány nap alatt (április 7. óta) a tisztelendő atya több mint 29 millió megtekintést gyűjtött össze. A BBC is megkereste őt egy interjúval, amiből kiderült, hogy szabadidejét énekléssel tölti, s már három lemeze is megjelent, nem véletlen tehát, hogy ilyen bátran vállalta be ezt a rendkívül nehéz dalt. Ha minden pap ilyen „jófej” lenne, biztos, hogy népszerűbbek lennének a templomi esküvők, és a templomba járás is. 🙂

Hétköznapi hősök

Hetkoznapi_hosokFeltehetőleg mindenki segített már másoknak valaha. Velem egyszer az is megesett, hogy egy kiránduláson egyedül császkáltam egy számomra ismeretlen vároban és egy néni kért segítséget tőlem, majd kicsivel később más turisták is. Vicces volt, hisz én se tudtam, mi hol van, és ők sem. Egy jó tanács: ahol tudtok, segítsetek. Nemcsak azért, mert lehet, hogy videóznak, hanem (főként) azért, mert segíteni valakinek, jót tenni valakivel olyan, mint győzelmet aratni a lustaság, a mindennapi problémákban való elmélyülés felett és a lelkünknek is jót tesz.

2014. április 7-én került fel az a videó a YouTube-ra, amelyet azóta több mint 169 ezren láttak. A Hősök Tere projekt egy civil kezdeményezés, a szervezők célja pedig az volt, hogy minél többen váljanak hétköznapi hősökké. A projektben színészek formáltak meg különböző élethelyzeteket. Érdekes látni, hogy a járókelők hogyan reagálnak egy-egy szituációra. Eltévedt vak lány, földön fekvő ember, dobozokkal botladozó nő, autó tetején felejtett mózeskosár és még számtalan élethelyzet. A projekt mottóját a videó végén is olvashatjátok: „Az vagy, amit teszel.”

(Több mint) 50 éves a videojáték

pdp1Senkit nem lepek meg, ha azt mondom, hogy szoktam videojátékokat játszani (nem kocka szinten, de szoktam). De lássuk, hogyan is indult el a videojátékok karrierje.

A hidegháború idején, konkrétan 1962-ben három diáknak jutott eszébe, hogy szórakoztató programot írjanak számítógépre. Így született meg a Spacewar, a videojátékok ősatyja. Martin Graetz, Wayne Witaenem és a Slug (Csiga) becenevű Steve Russel rajongtak EE Smith papírkötéses sci-fi regényeiért, ahol a hősök az űrbéli gonosztevőket üldözték az univerzumban. Ők valami olyasmit szerettek volna, ami megmutatja, mire képes a gép, ami minden alkalommal új élményt nyújt a felhasználónak, és amit élvezetes használni. Russel Alan Kotok segítségével fejlesztette tovább a játékot és az irányítást is egyszerűbbé tette az akkori PDP-1-es gépen. Nolan Busnhell (Steve Jobs exfőnöke) játéktermi verziót készített a játékból, amit Computer Space néven dobott piacra 1971-ben.

Azóta a technika rengeteget fejlődött, így ez a játék őskori leletnek számít a mai fiatalok számára. A videojátékok azonban egy feltörekvő „művészeti” ágat alkotnak, a fogyasztói kör egyre nagyobb és megérdemli, hogy foglalkozzunk vele.

Akit érdekel a téma, az bővebben ITT olvasgathat róla.

Eközben a szakik… (Kedd) – Rendőrviccet félretéve!

Szaki_kedd_sav

Általában ijedtségre ad okot, ha az ember felé rendőrök közelednek, de a mi esetünkben (IX. D, X. SAM, XII. B és XII. E) ez csupán egy tanulságos kisfilmet és beszélgetést jelentett április 8-án, kedden, az Iskola másként hét második napján. Hiszen iskolánkba látogatott két rendőr, akik egy dokumentumfilmet játszottak le nekünk olyan fiatalokról, akik valamilyen, tinédzser korukban elkövetett bűncselekmény miatt kerültek javítóintézetbe, illetve börtönbe. A film a börtönökben levő életkörülményeket mutatta be, illetve riportokat az ott levő fiatalokkal, ugyanakkor két igazán sikeres sportoló életét és kitartását, valamint a velük készített riportokat, párhuzamot vonva a kétféle életstílus között, amit választhatnak maguknak életcélként a diákok.

Kellően elrettentőnek és tanulságosnak bizonyult a film ahhoz, hogy sok kérdés merüljön fel a diákokban, amit nem is szégyelltek feltenni. A rendőrök nagyon készségesen válaszolgattak az összes felmerülő kérdésre és a nap végére sikerült arra a következtetésre jutnunk, hogy minden általunk elkövetett cselekvés előtt ideje lenne jól átgondolni a lehetséges következményeket, hiszen már nem vagyunk gyerekek és a tetteinkért felelnünk kell. 

Őseink nyomdokain – Látogatás Ópusztaszerre

Opusztaszer_sav

A turizmus szakosztályok (IX. B, X. B, XI. B, XII. C) számára nem jelent nagyon nagy újdonságot a kirándulás szó (szakukból adódóan már több kiránduláson részt vettek), de erre a határon túlira mégis izgalommal készültek. Bevallom, mi, pedagógusok is (Hasas Paul turizmus tanár, Nyári Melinda és László Anett osztályfőnökök) amiatt, hogy minden papír rendben legyen, mindenkinél ott legyenek a megfelelő iratok stb.

Az időjárás is kedvezett nekünk, és egy szinte már kora nyári napnak is ígérkező reggelen (április 8., kedd) indulhattunk útnak. A buszbeli nagy csendnek talán a fáradtság, talán az izgalom lehetett az oka, nagy nyugalommal érkeztünk meg kb. két órányi buszozás után a helyszínre.

Ott nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a kora tavaszi időpont miatt (még nem kezdődött el az idény) a mi 45 fős csapatunk vehette birtokába az egész Emlékparkot. Az első és egyetlen időponthoz kötött program a Feszty-körkép megtekintése volt. Ezzel kezdtük múltbeli utazásunkat, és nagy örömmel láttuk, hogy diákjaink szinte szájtátva gyönyörködnek Feszty Árpád alkotásában. Ezután az Emlékpark központi területét jártuk be, a szoborparkot, a templom romjait, a Csete-jurták épületeit. Diákjaink és hasunk kérésére ebédszünet következett egy helyi fogadóban (egyetlen kellemetlen élményünk a kirándulás során), amiután ismét visszatértünk a parkba, ahol továbbhaladva megtekintettük a korabeli bőrből készült lakósátrakat, berendezésüket, a lányok kipróbálhatták a fonás mesterséget, a fiúk pedig az íjászatot. Legutolsó és talán mindenki számára legmaradandóbb élményt jelentő helyszín a Skanzen volt, ahol a „falu lakosai” nagy szeretettel meséltek nekünk a korabeli községházi, iskolai, szatócsbolti, pékségi életről, megelevenedett előttünk a halászkunyhó, a parasztház, a bálterem élete, teljes berendezésével együtt.

Este 6 óra volt már, amikor egy utolsó névsorolvasást követően elindultunk fárasztó, de tartalmas és szórakoztató tanulmányi utunkról hazafele.

[Fotó: Nagy Attila] 

Mikroszkópos felfedezések a IX. A-ban

Mikroszkop_biologia_sav

Biológiaórán Páll Mária tanárnő tudatta velünk, hogy mikroszkóppal fogunk dolgozni, aminek nagyon megörültünk, mert eddig nem sok alkalmunk volt rá, hogy használjuk.

Elsőnek a hagyma hártyáját vizsgáltuk, hogy hogyan reagál tiszta víz és sós víz hatására. Másodszorra egy orgonalevél-darabkát kellett vágjunk, úgy, hogy látszódjanak a sejtek. Ez egy kicsit nehezebben ment, de végül sikeresen megoldottuk és több tapasztalattal és tudással hagyhattuk el az órát.

[Fotó: Ilona János] 

DataSPOT-látogatás

DataSPOT_latogatas_montazs_sav

Szeles, enyhén algoritmikus, integrált áramkörös reggelre ébredtek a 10. A-sok az aradi DataSPOT cég mikelakai székhelye előtt. (Jó, nem ott ébredtek fel, még szép, csak ott találkoztak, lelkesen, izgatottan, és majdnem kielégítő létszámban.)

Király Zsolt és Pelle Róbert, a DataSPOT alapítói, cégvezetői várták a matinfós és természettudós csikyseket. (Igen, ők ketten is volt csikysek, ez nem kérdés.) Megtudtuk tőlük, hogy mindjárt az egyetem elvégzése után, 2008-ban vágtak bele a cégalapításba, s kezdetben a konkurens árakkal, később pedig a folyamatosan bővülő minőségi kínálattal érték el azt, hogy a magánvásárlók körében jelenleg már Arad legnépszerűbb informatikai cégének számítanak. (Ismétlem, ezt a céget /is/ egykori csikysek vezetik, csak hogy rögzítsük.) Jelenleg 20 alkalmazottat foglalkoztatnak, s az új eszközök eladása mellett kiterjedt szervízszolgáltatást is nyújtanak, lényegében mindenféle elektronikai eszköztípusra, alkatrészre. (Porszívót azért ne vigyünk hozzájuk, mondta Robi, mert azt azért nem…)

Zsolt elsősorban az értékesítéssel és a menedzsmenttel foglalkozik, Robi pedig a javító műhely irányítója. Ott (a műhelyben) gyakorlati bemutatót is láthattak a csikysek arról, hogy milyen mérőműszerekkel, tervrajzokkal, módszerekkel lehet egy alaplap vagy egyéb eszköz hibáját meglelni. Külön érdekességet jelentett a kiszereléskor felszabaduló mérgező gázokat elszívó berendezés próbája, amelynek során rövid időre vákuumkamrába záródott a lelkes (és enyhén megszeppent) csoport. De azért épségben kiszabadultunk, sőt Beatrix mindjárt fel is lendítette a cég forgalmát egy hibás táblagép javíttatásával.

Még tovább is szívesen hallgattuk volna a vendéglátók magyarázatát, de igyekezni kellett vissza az iskolába, az Iskola másként további szerdai programjaira. Futva hagytuk el a helyszínt, egyrészt a sietség, másrészt az időközben súlyosan eleredő eső miatt. De ígérjük, hogy ha lehet, más csoporttal is visszatérünk még, de vissza ám! 🙂