Erdélyi Magyar Matematikaverseny – EMMV

Erdelyi_magyar_matematikaverseny_sav

Idén február 26. és március 1. között Beszterce adott otthont az Erdélyi Magyar Matematikaverseny országos szakaszának. Az V–VIII. osztályból 72 diák kellett hogy megbirkózzon 6 feladattal, s erre összesen négy órájuk volt. A 144 líceumi diák pedig két fordulóban „állt rajthoz”: pénteken négy, szombaton hat feladat várt rájuk. 

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója − Március 5., csütörtök – Tűz és víz és projektmunka

Neumann_naplo_csutortok_sav

Minél kevesebb az alvás, annál jobban felfrissülünk nap mint nap a különböző programokon…

Reggeli után, szokás szerint, elgyalogoltunk a buszig, amely elvitt bennünket a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontba, ahol két csoportra (illetve inkább háromra) osztva, választás szerint bebarangolhattuk a Tropicariumot vagy a Csodák Palotáját (a „shoppingolástˮ nagyon kevesen választották). 

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója – Március 4., szerda – Mellesleg a Microsoftnál voltunk!…

Neumann_naplo_szerda_sav

Ma is első célpontunk a Teltház Étkezde volt, ahol a reggelin kívül úticsomagot is kaptunk, mivel eléggé mozgalmas napnak néztünk elébe. Ezután Óbudára gurultunk (pontosabban mi ültünk, csak az autóbusz gurult), a Graphisoft Parkba, ahol (többek között) a Microsoft Magyarország Kft. központja is van. Merthogy oda voltunk hivatalosak. Bizony. A Microsofthoz. Mi, csikysek és a neumannosok.

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója – Március 3., kedd – Információbomba

Neumann_naplo_kedd_sav

Fárasztó Pihentető éjszaka után még fárasztóbb nap következett. A 8 órai reggeli után a múltba utaztunk, Magyarország történelmével ismerkedtünk a Magyar Nemzeti Múzeum falain belül. Először a honfoglaló magyarokról és az államalapításról tekintettünk meg egy kiállítást, majd a múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc (gróf Széchenyi István édesapja) életéről meséltek nekünk. Ezután az 1848–49-es forradalom eseményeihez kötődő részlegre látogattunk el, többek között a vértanúk fejfájának néhány darabját, illetve Batthyány Lajos átlőtt mellényét néztük meg.

   Tovább…

Nethuszárok Neumann-naplója

Neumann_naplo_hetfo_sav

Még az elmúlt tavasszal hívta meg a Nethuszárok című Határtalanul pályázatban való közös részvételre a Csiky Gergely Főgimnáziumot a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola. A meghívást örömmel elfogadtuk, és alapos előkészítés után, a közös munka első felvonásaként ma, március 2-án végre elutazhatott Budapestre a pályázatban részt vevő X. A osztály 26, illetve a XI. A osztály 4 matematika–informatika szakos diákja.

   Tovább…

TT = Talentum Temesváron

Talentum_2015_sav

Február 13-ától 15-e reggeléig, egy izgalmas marketing fogást kihagyva (Valentin-nap…), ötfős csapatunk – Bold Barbara, Ilona Judit (X. A), Ilona Eszter, Zaharie-Gulyás Ábel (XI. A), Szabó Izabella (XII. A) – Hevesi Éva földrajztanár kíséretében bebizonyíthatta tehetségét a természettudományok és informatika terén. Mégpedig a temesvári Talentum versenyen, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet és a Bartók Béla Alapítvány támogatásával szerveztek meg.

Amit tudni kell a fent említett  versenyről, az az, hogy két internetes forduló alatt összegyűjtött pontok alapján 40 diák jutott tovább Temesvárra, ahol több megye diákjai mérték össze tudásukat, közöttük mi is. 

   Tovább…

Helyesírás Sepsiszentgyörgyön [Eredmény-linkkel kiegészítve]

Implom_2015_orszagos_sav

Január 29–31. között rendezték meg az Implom József Helyesírási Verseny országos szakaszát a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumban. A megyei szakasz eredményei alapján négy tanuló jutott tovább erre a szakaszra: Cara Alessio, Ilona Eszter (XI. A), Ilona Judit és Siska-Szabó Lehel (X. A). 

   Tovább…

Csikysek Bukarestben, a Parlamentben

Csikysek_Bukarestben_sav

December 17-én Bukarestben, a Parlament épületében tüntették ki a nemzetközi versenyek díjazottjait. A Csiky Gergely Főgimnáziumból Mészár Anna Orsolya (VI. A) és Kurunczi Viktória (VIII. B) vehettek részt ezen a kiemelkedő rendezvényen.

Tavasszal a Magyar Általános Iskolák Matematikaversenyének Nemzetközi szakaszán Anna második helyezést, Viki pedig harmadik helyet ért el. Ez jogosította fel őket, hogy felkészítő matematikatanáruk, Spier Tünde aligazgató kíséretében Bukarestbe utazzanak a rangos eseményre. 

   Tovább…