Karácsonyvárás a bentlakásban

karacsonyvaras_kolesz_2012Mint minden évben, idén is megünnepeltük a kollégiumban a Karácsony közeledtét. Kedden, december 18-án délután összegyűltünk a bentlakás ebédlőjében, mint egy család, a legszűkebb körben. Ünnepi hangulat várt minket, mindenki helyet foglalt és egy rövid, de tartalmas műsorral nyitottuk meg a vacsorát.

Kiss Evelin mondott verset, majd Csíki Gergely, Kócsó Alexandra, Pop Sorina Regina és Szomorú Sándor egy tanulságos történetet adott elő a Fényről és a Sötétségről. Futó Ingrid, Futó Zsolt, Kakucs Dániel és Péter Anikó is egy történetet mondott el, amelyből kiderült, hogy milyen könnyű örömet okozni másoknak és önmagunknak is az által, hogy segítünk másokon. Ezután az Intrivokál adta elő a Karácsony éjjel jöjj már című dalt, Kis Viktor gitárkíséretében, Hasas Paul tanár úr és jómagam pedig duettet énekeltünk. A dal békés hangulatot varázsolt a bentlakás ebédlőjébe. Mészár Tamara a szeretetről szavalt, s ezt A szeretet nem fogy el sosem című ének követte, szintén az Intrivokál előadásában. Az ünnepi műsor Szlaukó Tamara és Bartucz Eduárd szavalatával zárult.

Ezt követően mindenki elfogyasztotta az ünnepi vacsorát és békésen felment a szobájába az álmok világába átrepülni.

A karácsonyvárás az egyik legszebb ünnep a kollégium életében, mivel ilyenkor olyanok vagyunk, mint egy nagy család, ahol csak szeretet lakozik. Remélem, hogy ezt mindenki így érzi.

Beszámolómat egy dalrészlettel zárom, amellyel szeretnék mindenkinek boldog, békés karácsonyt kívánni!

„A szeretet nem fogy el sosem,
A szeretet átvisz az életen,
Mindent elhisz és remél,
A szeretet mindennél többet ér.”

Mucsi Bettina, XII. D