Rendhagyó magyaróra Böszörményi Zoltánnal

[Fotó: Kulcsár Jóel]

2024. június 12-én a IX. A és a XI. A osztály egy rendhagyó magyarórán vehetett részt, amely egy kötetlen beszélgetésből állt Böszörményi Zoltánnal, aki József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író és egyben szerkesztő is.

Az óra néhány vers felolvasásával kezdődött, majd megtudhattuk, hogy ezek megírásához különböző könyvek szolgáltak ihletül, és Böszörményi Zoltán kiemelte, hogy milyen jó és fontos dolog könyveket olvasni. Elmondta, hogy kötött versformában is írt, mint például szonetteket, és elárulta, hogy ezt a mesterséget is, ahogyan a többit, tanulni kell. Még érdekesebbé téve az órát szóba került Petőfi Sándor és rejtélyes eltűnése a segesvári csata után. Elmesélte a jelenlévőknek, hogy állítólag megtalálták Petőfi csontjait, de nem végeztek további kutatásokat ez ügyben. További kérdésekre adott válaszaiból megtudhattuk, hogy élete különböző helyszínei közül melyiket tekinti otthonának, pontosabban hol érezte magát otthon. Az utazás témánál maradva elárulta, hogy Törökországba még nem jutott el, de a tervei között szerepel.

Ezúton is köszönjük szépen Böszörményi Zoltánnak, hogy ellátogatott iskolánkba, hogy mesélt nekünk írói munkásságáról, és köszönjük az ajándékba kapott könyveket is!

« A 3 »