Március 22–23-án rendezték meg a XXIV. Mesék szárnyán mesevetélkedő országos fordulóját Nagyváradon, a Szacsvay Imre Általános Iskolában. Iskolánkat és egyben Arad megyét is a negyedikes lányokból álló Bagoly csapat – Balog-Baumann Odett, Boros Hanna Zselyke, Kovács Lilla Flóra és Tankó Dóra – képviselte.
Ebben a tanévben is másodikos, harmadikos és negyedikes tanulók alkotta négytagú csapatok olvasták ugyanazt a négy mesét hétről hétre, hónapról hónapra, három fordulón keresztül. Idén Fecske Csaba meséivel ismerkedhettek meg a csapatok.
Mint a nagyváradi rangadón megtudtuk, országszerte több mint 500 (!!!) csapat nevezett be a mesevetélkedőre. A megyei fordulók után Partium és Erdély tizenegy megyéjének legjobbjai, azaz tizenhat csapat mérte össze tudását.
A tizenkét mese alapos ismeretén kívül, a csapatok egy-egy három perces mesejelenettel is ringbe szálltak. Az aradi Bagoly csapat Nyávogi történetét adta elő, melynek összeállításában nagy segítségükre volt Kézdi Imola színművésznő. Ezúton is köszönjük szépen a közreműködését!
A változatos, izgalmas, szórakoztató programokat követően nagy izgalommal vártuk az eredményhirdetést. A kitartó, szorgalmas munkát szép eredmények koronázták.
A jelenetünk elnyerte a zsűri tetszését, és különdíjjal jutalmazta a csapatot.
A vetélkedő pontszámainak összesítése után pedig a 4. helyezést, vagyis az első dicséretet érdemelték ki az csikys lányok.
Köszönet a szervezőknek a felejthetetlen élményekért!
[Fotó: Almási Valéria, Boros Linda]