Jónak lenni jó – ismét!

[Fotó: Almási Kristóf]

Advent közeledtével, az első gyertya meggyújtása előtt, iskolánk egy jótékonysági előadással hangolódott rá a várakozásra. November 28-án, a tavalyi évhez hasonlóan ismét a segíteni akarás céljából gyűlt össze iskolánk apraja és nagyja. A legfiatalabbaktól a legidősebbek felé irányult a segítségadás, a jótékonysági előadás bevételét a kiszolgáltatott helyzetben lévő, idős, beteg személyek megsegítésére szántuk.

A nagyszámú jelentkező miatt az előadás két felvonásra tagolódott. Az első felvonásban az elemisták csillogtatták meg tehetségüket: volt színi előadás, balett, tornabemutató, vers, tánc, zongoraelőadás, ének, népdal, mesemondás. Mintaszerű hozzáállás, jó hangulatú, színvonalas produkciók szórakoztatták a nagyszámú hallgatóságot. Mindegyik elemi osztály képviseltette magát, ezzel is tükrözve, hogy szüleik és tanítóik számára fontos az, hogy ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is megéljék a gyermekek a segítségnyújtás örömét és szépségét. Az osztályprodukciók mellett egyéni előadók is felléptek, név szerint: Bíró Nimród, Demeter András, Szántó Jázmin, Boros Zsófia, Kulcsár Péter Márk, Takács Zsófia, Bíró Boglárka, Jakab Efraim, Gallow Júlia, Kiss Szonja és Kaszta Henrik.

A rövid szünetben lehetőség nyílt sütemények és hűsítő vásárlására. A felajánlott süteményekből származó bevétel is a meghirdetett jótékony célra irányult.

Örömünkre szolgál, hogy vannak visszatérő előadók, hiszen a pécskai Búzavirág néptáncosai az idén is megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. Az ötödikes diákok szintén nagy számmal képviseltették magukat: Balog Sára, Gál Lois, Kovács Krisztián, Veres Roberta az V. A osztályból, míg Csiky Adél és Teleky Lilla az V. B osztályból lépett fel egyéni vagy társas produkcióval. A VII. A osztályból Lunga Márk zongorajátékában gyönyörködhettek a nézők, iskolánk pedagógus kórusa adventi énekeket adott elő. A második felvonást Szél Emese és Bálint Anna, X. A osztályos diákok zenei összeállítása zárta.

A jó hangulatú előadás eredményeként összesen 4217 RON gyűlt össze adományokból, melyet az Arad megyei református egyházközség számlájára utaltunk, onnan jut el a célszemélyekhez.

Isten fizesse mindazoknak, akik adományaikkal, produkciójukkal, munkájukkal hozzájárultak a gyűjtés sikeréhez. Köszönjük a diáktanács segítségét az előadás megszervezésében és lebonyolításában.

« A 2 »

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − 4 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .