Ahogy azt a Csiky Gergely Főgimnázium 2023. május 31-i ballagásáról közölt beszámolóban jeleztük, külön bejegyzésben tesszük közzé Spier Tünde iskolaigazgató útra bocsátó gondolatait, Juhász Zoltán (XI. A) búcsúztató beszédét, illetve a végzősök nevében elköszönő Szabó Sára (XII. A) beszédét. Alább egy-egy részletet találunk ezekből, amelyekre ha rákattintunk, a teljes szöveget is elolvashatjuk.

Nem akarok senkit sem hitegetni avval, hogy sétagalopp lesz mostantól kezdve az életetek. Eddig sem volt könnyű. (…) Ha csak az elmúlt négy évet nézzük, volt ebben minden: vírushelyzet, online tanulás, háború a szomszédban és az elmúlt napok tanügyi problémái. De egy tanítási folyamat akkor teljes, ha nem csak tudást adunk át, hanem nevelünk is: kitartásra, empátiára, szeretetre, alázatra, türelemre. (Bár erre ebben a rohanó világban mindez nagyon nehéz.) Az elmúlt időszak problémáiból viszont meg kellett tanuljátok a rugalmasságot, az önállóságot. Ugyanakkor reméljük, hogy át tudtuk nektek adni a kisebb vagy nagyobb közösséghez tartozás érzését, a barátság és az emberi kapcsolatok fontosságának megértését. (Spier Tünde, igazgató)

Ti most élitek középiskolás életetek utolsó mozzanatainak egyikét. A mögöttetek álló négy év számtalan kihívást tartogatott a számotokra, melyekhez sok kellemes vagy éppen kevésbé kellemes élmény kapcsolódott. S íme, itt a következő a legutolsók közül! A búcsúzás. Kinek szomorkás, kinek várva várt… szóval keserédes… és elkerülhetetlen! Megannyi jótanács és útmutatás… már-már unalmas… és mégsem! Most elvarrjuk a szálakat, befejezzük a munkát. Nektek ez az utolsó lépés a múlt lezárásához, ugyanakkor az első is a cél felé vezető úton. (Juhász Zoltán, XI. A)

Olyan élménydús évek lezárása a ballagás egy tizenkettedikes diák számára, hogy szinte elvész a szavak sokaságában, hiszen ugyanannyira szeretnénk megosztani mindent valakivel, mint amennyire meg szeretnénk tartani ezeket az élményeket magunknak, hogy csak a mieink legyenek. Mindennel kapcsolatban kettős érzelmek jelennek meg szívünkben. Túl sok és túl kevés dolgot érzünk egyszerre, ezeket pedig talán ki sem lehet mondani, mert kimondhatatlanok, mert szinte a közhelyes szavaknál is nagyobbak, mert szinte megfogalmazhatatlanok. De, azt hiszem, szavak nélkül is érteni, érezni lehet, hogy mit jelentett számunkra ez a négy közös év: mindent, aminek azt az elején elképzeltük, és annál is többet. (Szabó Sára, XII. A)