„Biztos volt olyan, hogy nehezteltetek ránk egy-egy döntésünk miatt ebben az évben is, de ez is hozzátartozik a pedagógusi munkához” – hangzott el ma délelőtt Spier Tünde igazgató asszony tanévzáró beszédében. Ma volt ugyanis az idei hivatalos évzárók közül a legutolsó, éspedig az öt technológia osztályé. Ők mindig később mondanak búcsút az iskolának, mert a tanítás befejeztével, vagy egyeseknél már azelőtt szakgyakorlattal zárul az év.
A pénteki napsütéses reggelen diákzsivajjal telt meg a bentlakás udvara, és a jó illatú hársfa árnyékában az osztályfőnökök kiosztották a méltán kiérdemelt okleveleket és ajándékokat diákjaiknak.
A jelenlévő öt osztály ezután, az osztályfőnökökkel együtt – Szente Gabriella (IX. B), Nyári Melinda (X. B), Vékony Zsolt (X. C), Hasas Paul (XI. B) és Ferenczi Tímea (XI. C) – közös osztályképet is készítettek, ezután pedig hivatalosan is lezártnak nyilvánították a 2021–2022-es tanévet.
Kívánunk mindenkinek tartalmas, pihentető vakációt és ősszel ugyanebben a felállásban újult erővel kezdjük el a következő tanévet!