Itt a mese vége… és egy új történet kezdete – Negyedikesek búcsúztatása

A Csiky Gergely Főgimnázium idei negyedik osztályos tanulóinak búcsúztató ünnepsége [Fotó: Ilona János]

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer harminc vidám, kicsi méhecskekezdte búcsúbeszédét Kurunczi Enikő tanító néni, a Csiky Gergely Főgimnázium negyedikeseinek évzáróján. A 30 ugyan 28-ra fogyatkozott, de a kicsi, megilletődött előkészítősök helyett 2022. június 8-án nagyra nőtt, teli tarisznyás negyedikeseket ünnepeltek az összegyűlt hozzátartozók.

Az utolsó közös óra után a két harmadik osztály virágkapuja alatt vonultak végig a negyedikesek. Először Spier Tünde igazgató asszony, majd Ilyés Ibolya tanfelügyelő asszony köszöntötte a gyermekeket. Az iskolában eddig eltöltött öt év utáni új fejezetre hívták fel a diákok és szüleik figyelmét, és sok sikert kívántak nekik az elkövetkezőkben. Az ünnepséget rajtuk kívül megtisztelte jelenlétével Tóthpál Renáta, igazgató-helyettes, Kranowszky-Nagy Andrea, az Alma Mater Alapítvány elnöke és Lészay Ildikó, a szülőbizottság elnöke.

A harmadikosok nevében három versmondó, Horváth Szilvia Viktória, Lévai Flórián és Szabó Eszter búcsúzott nagyobb társaiktól. A „bemondók” pedig Feier Petra Anna és Pataky Csongor Zsolt voltak.

Minden tanuló könyvcsomagot kapott a negyedik osztály befejezése alkalmából. A versenyeken sikereket elérőknek és egyéb rendezvényeken aktív gyerekeknek is tapsolhattak a szülők, nagyszülők. Spier Tünde igazgató Nyári Eszter Boglárkának átnyújtotta a legjobb irodalmárnak járó Böszörményi-díjat.

A negyedikesek búcsúösszeállítása után osztálytársai nevében Nyári Eszter Boglárka elevenítette fel az elmúlt öt év eseményeit, ami alatt mint szorgos kis méhecskék gyűjtötték a tudást és az élményeket.

Kurunczi Enikő tanító néni kis időkapszulát készített útravalóul a gyermekeknek, benne egy ceruzával, amivel megtervezik a további életüket, egy radírral, amivel minden hibát, tévedést ki lehet javítani, és egy térképpel, ami a célt, a helyes utat mutatja. „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan.” ezzel az idézettel bocsátotta útjukra a tanítványokat.

Az ünnepség zárásaként Back Mária katolikus vallástanár egy áldást olvasott fel, majd közösen imádkozott a jelenlévő közel száz tanuló.

„Itt a mese vége, így volt, nem így volt? Aki nem hiszi, járjon utána!” (idézet Kurunczi Enikő beszédéből.)

« A 2 »