„S mi néktek adjuk búcsúzó szívünket” – Végzősök ballagása, 2022

A Csiky Gergely Főgimnázium udvaráról indult a ballagók menetoszlopa 2022. május 27-én
[Fotó: Ilona János]

Pénteken, május 27-én 58 végzős lépett be utoljára az iskola területére a Csiky Gergely Főgimnázium diákjaként. Ez volt számukra középiskolai tanulmányaik méltó lezárása, melyet szüleikkel, nagyszüleikkel, hozzátartozóikkal, tanáraikkal és diáktársaikkal is megoszthattak.

Délelőtt a három tizenegyedikes osztály az osztályfőnökök irányításával – Páll Mária (XI. A), Hasas Paul (XI. B), Ferenczi Tímea (XI. C) – igyekezett minél kreatívabb módon kidíszíteni a végzősök osztálytermeit és a folyosókat, illetve a közeli Megbékélés-téren is elrendezték a ballagás résztvevőinek szánt székeket. 16 órakor az utolsó osztályfőnöki órával kezdődött meg a ballagás, majd a tizenkettedikesek énekelve vonultak le az iskola udvarára, ahol a egy évvel fiatalabb társaik rózsaszirmok szórásával várták őket. A Ballag már a vén diák éneklése közben a végzősök átsétáltak a Szabadság-szobor mellé, ahol az összegyűlt hozzátartozók és a meghívottak felállva köszöntötték őket.

A Gaudeamus igitur elhangzása után Andrási Rafael, XI. C osztályos tanuló műsorvezetőként köszöntötte a jelenlévőket. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Pellegrini Miklós, Arad megye főtanfelügyelő-helyettese, Ilyés Ibolya, kisebbségi tanfelügyelő, Péró Tamás, az Arad megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Király Árpád, kanonok, római katolikus főesperes, Blénesi Róbert, minorita atya, Kranovszky-Nagy Andrea, az Alma Mater Alapítvány elnöke és Lészay Ildikó, iskolánk szülői bizottságának elnöke.

Elsőként Faragó Péter parlamenti képviselő üdvözölte az egybegyűlteket, biztató szavakkal látva el a végzős diákokat, majd Spier Tünde, iskolánk igazgatójának beszéde következett. A tizenegyedikesek nevében Szabó Sára (XI. A) köszönt el a ballagó diákoktól, a végzősök nevében pedig Sztojka Szidónia (XII. A) olvasott fel búcsúbeszédet. Ezt követte a kulcsátadás és a szalagtűzés ünnepélyes pillanata. A végzősök nevében Jakab Fanni (XII. A), Tomuța Tamara (XII. B), Kristóf Benjamin (XII. C) és Sárközi Gergő (XI. SP), míg a tizenegyedikesek nevében Bac Barbara (XI. A), Kisvárdai-Spier Tamás (XI. B), Vincze Viktória (XI. C) és Molnár Melinda (X. duális) sorakozott fel a kulcsátadáshoz.

« A 2 »

[Fotó: Ilona János]

Az ünnepség a díjátadással folytatódott, ahol a legeredményesebb végzős tanulókat és a négy éven át kimagasló teljesítményt nyújtó diákokat is díjazták. Az osztályfőnökök – Rudolf Ágnes (XII. A), Lévai Ildikó (XII. B), Drasztyl Andrea (XII. C) – adták át az oklevelet az első három helyezettnek:

  • XII. A matematika-informatika, természettudományok, intenzív angol osztály – I. díj: Jakab Fanni; II. díj: Sztojka Szidónia; III. díj: Back István Levente
  • XII. B turizmus osztály – I. díj: Tomuța Tamara Bernadett; II. díj: Rista Melitta; III. díj: Gazdag Dalma Beáta
  • XII. C közgazdaság osztály – I. díj: Kristóf Benjamin; II. díj: Lacsán Zsófia; III. díj: Salamon Bernardo Róbert.

A négy éven át kimagasló teljesítményt nyújtó végzős diákok közül az évfolyamelsőknek járó Wieser Tibor-díjat az Alma Mater Alapítvány felajánlásában idén Jakab Fanni és Back István Levente (XII. A) kapta.

A jelenlévőket Király Árpád római katolikus főesperes áldotta meg, majd a közösen elmondott Miatyánkkal véget ért az ünnepség első fele. A rendezvény a helyi RMDSZ szervezet támogatásával megszervezett koncerttel folytatódott. Vastag Tamás, az X-Faktor című műsor egykori énekese fellépése közben a végzős diákok táncoltak, közösen énekeltek, közben pedig megérkeztek a tizenegyedikesek is a színes lufikkal, melyet szétosztottak a ballagók között.

A zenei aláfestésre és közös visszaszámlálásra egyszerre engedték el a remény és a jövőbe vette hitet jelképező lufikat a végzősök, mellyel véget ért a ballagás, majd virágokkal, ajándékokkal, jókívánságokkal halmozták el őket a szüleik, nagyszüleik, hozzátartozóik.

Sok ilyen emlékezetes napot kívánunk nektek! Kísérjen el titeket a szeretetünk és az itt eltöltött évek emléke! Sok sikert a továbbiakban!

« A 2 »

[Fotó: Ilona János]


Terjedelmi okokból az igazgatói beszédet, a tizenegyedikes, illetve a tizenkettedikes búcsúbeszédet külön bejegyzésben tesszük közzé. Hasonlóképpen a díjazottak részletes listáját is külön bejegyzésben ismertetjük. A nevesített jutalmakon kívül a díjazást a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta.