2022. április 7-én szervezték meg a Gazdálkodj okosan! tanirodai verseny országos szakaszát, idén is online formában. Erős volt a mezőny, hiszen az ország számos pontjáról érkeztek a jól felkészült diákok: Nagyvárad, Kolozsvár, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Kovászna, Temesvár, Érmihályfalva, s Arad közgazdaság szakos diákjai mérték össze tudásukat.
A Csiky Gergely Főgimnáziumot a XI. C osztály tanulói, Andrási Rafael, Bede Alex, Bíró Gergő, Czank Vivien és Miklós Zsanett képviselték, Szente Gabriella tanárnő irányításával.
A 17 továbbjutott csapat teljesítményét szaktanárokból és vállalkozókból álló zsűri értékelte a beküldött pályaművek alapján. Az online formában megtartott országos döntő alkalmával a csapatok részletekbe menően mutatták be üzleti terveiket, újításaikat, majd válaszoltak a zsűritagok által feltett kérdésekre.
Nagyon sok ötlettel gazdagodtunk, ugyanakkor egy jól megérdemelt dobogós III. helyezésnek is örvendhettünk.
Élmény volt újból részt venni a megmérettetésen. Köszönet a diákok hozzáállásáért.