„Itt a tavasz, fotózd le!” – Még két hétig!…

A tavasz hírnökei [Fotó: Gali Anita, Csiky Gergely Főgimnázium, VI. B osztály]

Figyelem, vészesen közeledik május 31., és azzal az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázatunk beküldési határideje! Bő két hét maradt tehát, hogy az óvatosan kivárók (vagy a feledékenyek [vagy az óvatosan kiváró feledékenyek]) is összekapják magukat, no meg a fotógépüket, mobiltelefonjukat, és elkészítsék (vagy előkeressék) (eddigi) életük legszebb három tavaszi fotóját, és beküldjék azt a csikyfoto@yahoo.com címre. És nyerhessenek: lájkdíjat, szakmai díjat, vagy akár mindkettőt egyszerre!

Merthogy olyan komoly érdeklődést tapasztaltunk a fotópályázat iránt, hogy úgy döntöttünk, bővítjük a díjak kategóriáját. Továbbra is érvényes, amit korábbi két bejegyzésünkben – ITT és ITT – jeleztünk, hogy a pályázat végén a facebook-os galériánkban legtöbb szavazatot (lájkot) begyűjtő fotók készítői (hogy hányan, az a begyűjtött lájkok számától is függ) értékes jutalomban részesülnek a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából.

Emellett azonban az V–VIII., illetve a IX–XII. osztályosok kategóriájában is 3-3 szakmai díjat fogunk odaítélni azoknak az ifjú fotósoknak, akiknek a fényképét a legjobbnak találja a felkért szakmai zsűri, amelynek tagjai… Nos, a zsűritagok nevét most még nem áruljuk el, nehogy csalafinta módon megkörnyékezzék őket a túlságosan lelkes versenyzők. 😊 Garantálhatjuk azonban, hogy valóban alaposan megnéznek majd minden beküldött fotót, és részrehajlás nélkül hozzák majd meg döntésüket. Annál is inkább, hiszen mindnyájan számos kötelékkel kapcsolódnak egykori iskolájukhoz. (Felcsigáztuk már eléggé a kíváncsiságotokat? Akkor jó!…) 😀

A lényeg tehát: fotózzatok, fotózzatok, fotózzatok!

És: küldjétek be, küldjétek be, küldjétek be!

Hová? A csikyfoto@yahoo.com email-címre.

Meddig? 2021. május 31., éjfélig.

Kik? Az aradi és Arad megyei magyar tannyelvű osztályokban tanuló V–VIII-os diákok, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium IX–XII. osztályos diákjai.

Mit? Bármilyen tavaszi fotót (csakis sajátot, nem másét!), egy rövid leírással, azaz a saját nevetekkel, osztályotok, iskolátok nevével, esetleg a fotók címével, helyszínével, s akár egy néhány mondatos kísérő szöveggel is.

Miért? Mert érdemes!

A beküldött fotókat IDE kattintva tekinthetjük meg.