Egy online konferencia margójára

November közepe táján mai online világunkban a pedagógia és nevelés fogalma kapcsán biztos, hogy nem a pozitív kifejezés jut először az eszébe a diáknak, sem a szülőnek, főként nem a pedagógusnak. Jómagam gyakorló szülőként és pedagógusként pontosan látom, és főleg megtapasztalom ennek az időszaknak a buktatóit, nehézségét, küszködését. Egy lélegzetvételnyi szünethez jutva pihentetőbb szombati elfoglaltságot is el tudtam volna képzelni, mint egy egész napos konferenciát, de a téma mellett az ismert és elismert előadók felkeltették az érdeklődésemet. Kétséget kizáróan megérte a befektetett energiát!

A Pozitív Pedagógia és Nevelés Konferencia címet viselő online előadássorozat 2020. november 21-én 20 előadó egyenként 50 perces előadásának adott keretet, melyet elkötelezett és nyitott pedagógusoknak és szülőknek szántak a szervezők. A Csiky Gergely Főgimnázium részéről több pedagógus és szülő is követte az eseményt. Az ingyenes előadások az idő szűke miatt párhuzamosan zajlottak, intézményigazgatókat, pedagógusokat és szülőket érdeklő témákat mutattak be az előadók – prof. dr. Bagdy Emőke, prof. dr. Oláh Attila, Kozma-Vízkeleti Dániel, Bagdi Bella –, a pozitív pszichológia eszköztárát bemutatva érveltek e mellett az új megközelítési mód mellett.

Hogy mivel maradtam? Számos dologban egyetértettem az előadókkal, nevezetesen, hogy egy csónakban evezünk, diákok, pedagógusok és szülők ugyanazért a célért küzdenek: a sikerért, eredményekért, motivált, lelkes osztályközösségért. Ismerjük el egymás munkáját, a pedagógus a szülő erőfeszítését, a szülő a pedagógusét és így tovább. A jó érdek- és értékszövetség elengedhetetlen egy iskola működéséhez.

Számtalan esetben a diákok gyengeségeire fókuszálunk, azt igyekszünk korrigálni, arra dolgozunk ki számos felzárkóztató foglalkozást. Jóval hatékonyabb, ha a diákok erősségeit térképezzük fel, és azt igyekszünk kamatoztatni, így sokkal motiváltabb és elégedettebb tanulókat eredményez ez a megközelítés.

Az agyag-megközelítés helyett érdemes a mag-megközelítést alkalmazni, a formálás, alakítás helyett eredményesebb megkeresni az alapvető erősségeket és abból kiindulva nevelni, gondozni az emberpalántákat. Nem csupán diákjaink esetében érdemes az erősségekre fókuszálni, pedagógusként saját erősségeink felismerése, és azok kamatoztatása tesz bennünket még eredményesebbé, még hatékonyabbá, még elégedettebbé.

Ajánlom szeretettel minden szülőtársam és pedagógustársam figyelmébe!