Csikys Családi Csodavárás – idén online módon

Az elmúlt két évben nagy népszerűségnek örvendett a szülők, pedagógusok és diákok által közösen szervezett karácsonyi sokadalom, a Csikys Családi Csodavárás, közismertebb becenevén a 3CS. Most még nem tudhatjuk, hogyan fog alakulni a decemberi hónap, de a járványügyi intézkedések miatt a hagyományos módon, azaz karácsonyi vásárként biztosan nem kerülhet majd sor erre az ünnepségre. De hogy a nehézségek ellenére is közösen élhessük át az adventi várakozás és a karácsonyra való készülődés örömét, idén egy rendhagyó, online Csikys Családi Csodavárást kezdeményezünk.

Pontosan miről is van szó?

Arra gondolunk, hogy diákjaink (kicsik, nagyok, bármelyik osztályból és évfolyamból) otthon, akár szülői segítséggel készíthetnek adventi koszorút, karácsonyi dísztárgyat, rajzot, festményt, képeslapot stb., azt lefényképezik, a diák és osztálya pontos nevével ellátva elküldik a csikygergelyarad@gmail.com email-címre, mi pedig feltöltjük ezeket az iskola honlapjára, egy külön oldalra.

Lehet az adventi, karácsonyi ünnepkörhöz illő verssel, mesével, énekkel, rövid hangszeres darab előadásával is jelentkezni, amelynek YouTube-os videóját szintén az iskolai honlap egy külön oldalán mutatjuk be.

Mi a célja az online Csodavárásnak?

A Csikys Családi Csodavárás online változata nyilvánvalóan NEM vásár lesz, hanem egy lehetőség arra, hogy a fizikai közelséget mellőzve bár, de együtt ünnepeljen az iskolai közösség. Diákjaink kreativitásának teret adva, karácsonyi ajándéktárgyak vagy rövid, tematikus videofelvételek bemutatásával készülünk a szeretet ünnepére.

Kinek, kiknek a jelentkezésére számítunk?

A Csiky Gergely Főgimnázium előkészítős, elemi osztályos, általános és középiskolai diákjainak jelentkezésére számítunk.

Mivel lehet jelentkezni?

A jelentkező diákok személyenként legtöbb 3 fényképpel és/vagy 1 videofelvétellel jelentkezhetnek. A fényképeken az adventi és karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos, saját készítésű dísztárgy, rajz, festmény, képeslap, koszorú lehet, a videofelvételen pedig a jelentkező diák (vagy diákok) szerepelhetnek, szintén az adventi, karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos vers, mese, ének, rövid hangszeres darab előadásával. De a kreativitásnak nem szeretnénk határt szabni, tehát lehet akár saját készítésű animáció, bábfilm, kisfilm felvételével is jelentkezni.

A fényképek és videók bármilyen eszközzel (digitális fényképezőgéppel, mobiltelefonnal) készülhetnek. A fényképek felbontása legalább 1000 pixel / oldal legyen, a videofelvételek hossza pedig ne haladja meg az 5 percet.

Meddig lehet jelentkezni?

Az elkészített munkákat 2020. december 20-ig lehet beküldeni a csikygergelyarad@gmail.com email-címre. Nem kell tehát kapkodni, van elégséges idő munkálkodni, majd a legjobb munkákat kiválasztani és elküldeni a megadott címre.

Fontos!

Az elküldött email-ben kérjük egyértelműen feltüntetni a fényképen, fényképeken látható munkák szerzőjének nevét, annak osztályát. Lehet címet is adni az elkészített munkának, de ez nem kötelező.

Az elkészített filmfelvételeket lehetőség szerint kérjük a YouTube videomegosztóra feltölteni, s a videó linkjét csatolni az elküldött email-ben. Ebben az esetben is fontos, hogy egyértelműen kiderüljön a filmfelvételen szereplő diák neve, osztálya, a bemutatott mű (vers, ének, zenedarab stb.) címe, szerzője, saját készítésű videó esetén pedig a készítő diák neve, osztálya, s a kisfilm címe. Ha nincs lehetőség házilag feltölteni a videót YouTube-ra, akkor a videófájlt valamilyen ingyenes fájltovábbító szolgáltatás (például a wetransfer) segítségével lehet elküldeni a megadott címre.

Ha az elküldött filmfelvételen kiskorú diák szerepel, akkor azt csakis a diák egyik szülője által kitöltött és aláírt hozzájárulási nyilatkozat átvétele után töltjük fel az iskola honlapjára, illetve, azt megelőzően (szükség esetén) a YouTube-videomegosztó oldalra. A hozzájárulási nyilatkozat IDE kattintva érhető el és tölthető le. A kitöltött és aláírt nyilatkozatot szkennelve vagy lefényképezve lehet visszajuttatni a csikygergelyarad@gmail.com címre.

Félreértések elkerülése végett…

Nem szeretnénk, ha akár a diákok, akár a szülők úgy vennék, hogy egy plusz feladatot zúdítunk a fejükre az amúgy is sok nehézséget jelentő online oktatási időszakban. Nem egy (újabb) kötelező házi feladatról van szó. Viszont biztosak vagyunk benne, hogy sok diákunknak lehet kedve és tehetsége ahhoz, hogy kreativitásával, ötletes munkáival egy kis (online!…) ünnepi hangulatot varázsoljon. És akkor el is értük a célunkat.

További segítséget, ötleteket akár a tanítók, osztályfőnökök bevonásával is kaphatunk. További információkat itt, a weblapon hozzászólás formájában, vagy a csikygergelyarad@gmail.com címen lehet kérni.


Alább egy kis ízelítőt láthatunk a tavalyi és tavalyelőtti 3CS-n bemutatott és eladott adventi, karácsonyi ajándéktárgyakból.

[Fotó: Fodor Tímea, Ilona János]