Az utolsó métereken is akcióban a KKK!

konyvfoto_apropenzA negyedik aprópénzgyűjtési akció eredményeképpen – az elmúlt tanév utolsó pillanataiban – még megtoldottuk iskolánk könyvtárát 15 új, értékes olvasnivalóval. Természetesen most is gondoltunk a kicsikre és nagyokra egyaránt. 

A könyvek június 15-én érkeztek meg a könyvtárba két lelkes diáknak hála, akik még pénteken is (nekünk már nem tanítási napon) önként és dalolva ( 🙂 ) siettek be a könyvtárba, hogy felbontsák a köteteket rejtő dobozt, és belekezdjenek az iktatásba. Buzgóságuknak köszönhetően a megrendelt könyvek – Karen Joy Fowler: Majd kibújunk a bőrünkből; Monica Hesse: A kék kabátos lány; Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás; David Solomons: Szuperhős lett a bátyám! stb. – már társaik mellett pihenhetnek a polcokon, kikölcsönzésre várva.

Osztályunk nagyon örül annak, hogy tavaly ránk bízták e nemes feladatot, mi kaptuk meg a könyvkommandós küldetést. (Nagyon reméljük, hogy ez a jelenlegi, új tanévben sem lesz másképp!) Büszkén kijelenthetjük, hogy tavaly eredményesen zártunk, ugyanis 102 új könyvvel sikerült gazdagítani iskolánk könyvtárát, így összesen már 275 kötet van a KKK lajstromán. Ez persze a Ti segítségetek/az Önök segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg, így ezúton is szeretnénk hálás köszönetet mondani az adományozó diákoknak, osztályoknak, tanároknak és nem utolsó sorban az Alma Mater Alapítványnak. Igazán sokat jelentett nekünk a támogató háttér! Ugyanakkor az irányító tanárt, Rudolf Ágnest is köszönet illeti áldozatos munkájáért az olvasótábor részéről, ugyanis nélküle nem bővült volna a könyvtári kínálat. Tehát köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult munkánk sikerességéhez!

Végezetül: olvassatok sokat, fedezzetek fel minél több új világot, mert „minden elolvasott könyv egy újabb megélt élet.” (Szergej Vasziljevics Lukjanyenko)