Szakmák éjszakája Hódmezővásárhelyen

fozoverseny_hodmezovasarhely_savÁprilis 13-án, pénteken kezdődött Hódmezővásárhelyen a Szakmák éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek főzőverseny programján idén első alkalommal iskolánk turizmus szakos diákjai is részt vettek. 

Négy turizmus szakos diák – Cercel Szabrina, Halai Annamária (X. B), Bugyi Róbert és Nagy Róbert (XI. B) – Nyári Melinda és Hasas Paul tanárok kíséretében pénteken reggel minden szükséges eszközzel felszerelkezve elindult, hogy bemutassa országunk gasztronómiai specialitását, a miccset. Megérkezésünk után elfoglaltuk kijelölt helyünket és nekiláttunk az étel elkészítéséhez. Nem félkész termékből dolgoztunk, hanem mi készítettük, gyúrtuk, fűszereztük és formáztuk a miccs alapanyagát. A sütés a fiúk dolga volt, ami nem kis munkájukba került, ugyanis bár nem számoltuk, de a megsütött miccsek száma elérte a 200-at.

Délután három órára fejeztük be a munkát, s menet közben szemügyre vettük ellenfeleinket, akik nem csak az anyaországból érkeztek, hanem volt közöttük székelyföldi és szerbiai csapat is, és az ételeikbe is belekóstoltunk. Az eredményhirdetést mindenki feszülten várta, mert a kóstolás után kiderült, hogy lesz, akitől tartanunk kell. Nagyon örültünk a méltán megérdemelt harmadik helynek és annak, hogy többen is elkérték a miccsünk receptjét.

A rendezvénysorozat este és éjszaka tovább folytatódott, mi azonban idén még nem kapcsolódtunk be ezekbe a programokba. Jövőre már kétnaposra tervezzük az ottlétünket és szándékunk szerint minden programot végig fogunk látogatni.

Nagyon jól éreztük magunkat és már most elkezdtünk készülődni a jövő évi főzőversenyre.

[Fotó: Cercel Sabrina]

« A 2 »