Kisnyelvészek és kismatematikusok versenye

kisnyelveszek_sav

A Lakitelek Népfőiskola és a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete a 2017–2018-as tanévben ismét meghirdette a 4 levelezős fordulóból és döntőből álló anyanyelvi versenyt harmadik és negyedik osztályos diákok számára. 

Március 7-én került sor Lakiteleken a Szikszai László levelezős kismatematikus és kisnyelvész verseny döntőjére. A megmérettetésen az erdélyi kisdiákokon kívül anyaországi, valamint felvidéki és vajdasági tanulók is részt vettek.

Arad megyét a Csiky Gergely Főgimnázium, az Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, valamint a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola 19 diákja képviselte.

A versenyt megelőző napon érkeztünk Lakitelekre, ahol a szálláshelyek elfoglalása után Pálinkó Gyuláné köszöntötte a kisdiákokat és a felkészítő pedagógusokat. Az ünnepélyes megnyitó után a gyermekek kellemesen töltötték el a délutánt és az estét: fürdőztek az uszodában, társasjátékoztak, játékos nyelvi feladatokat oldottak meg.

A vetélkedő reggelén 60 perces írásbeli feladatlap várt a versenyzőkre. A program a díjátadóval, majd a jól megérdemelt ebéddel zárult.

kisnyelveszek1_kisebbArad megye ismét dobogós helyezésekkel büszkélkedhetett. A harmadikosok közül Kismatematikus kategóriában II. díjat kapott Vasiu Eduárd, az Aurel Vlaicu Általános Iskola tanulója, felkészítője Tari Éva Andrea tanító néni.

Két negyedikes diák Kisnyelvész-díjat hozott el: II. díjat Lészay Sarolta Emese, a Csiky Gergely Főgimnázim diákja, tanítója Almási Valéria Anna, valamint III. díjat Szatmári Kata Karolina, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola tanulója, felkészítő tanítója Gulyás Gabriella Csilla.

Negyedikes kismatematikusaink két I. helyezésnek örvendhettek, mivel holtversenyben az elérhető legmagasabb pontszámot érték el: ők Budacsek Tímea és Bíró Botond, mindketten a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, felkészítőjük Almási Valéria Anna.

A díjazottak értékes könyvcsomagot kaptak, de senki sem távozott üres kézzel, hiszen valamennyi résztvevő diák részvételi oklevéllel és egy-egy könyvvel lett gazdagabb.

A felkészítő tanítók és a kisdiákok nevében köszönetet mondunk az Alma Mater Alapítványnak az anyagi támogatásért.